2013. február 26., kedd

15. Elég!

Hellóka!
Még mindig csak köszönöm a lájkokat, kommenteket, díjakat és a feliratkozásokat! Bearanyozzátok a napjaimat! <3(:
Xoxo.Bri
15. Elég!

"Csak azt akartam, hogy mást is észre vegyen férfiként, ne csak Harryt. Hogy engem vegyen észre! De nem akartam bántani, sosem akartam őt bántani!" - Zayn Malik

Mint mikor a drogos szervezetéből kiáramlik a szer jótékony, kábító hatása, s a használó könyörtelenül visszaesik a valóságba annak ellenére is, hogy továbbra is bőszen menekülne a gondok és bajok elől. De nincs több szer. Nincs menekülési útvonal. Pontosan így éreztem magam, miközben az ágyamban forgolódtam és hagytam, hogy visszatérő, aggasztó gondolataim újult erővel csapjanak le rám mintha beakarták volna hozni az elmúlt órákat. Kezdett kiáramlani közérzetemből Zayn közelsége. Eltűnt azaz érzés, hogy nem érdekel mi lesz a jövőben, igenis érdekelt, hogy mi lesz a jövőben főleg ezután az éjszaka után. Aggasztott, hogy mi lesz köztem és Zaynnel, mi lesz ezek után a kapcsolatunkkal? Elképzelésem sem volt róla. S ezekre egyedül nem is találhattam választ.
Órákon át forgolódtam az ágyban. Hol betakaróztam, hol lerúgtam magamról a takarót vagy a párnát igazgattam a fejem alatt. Ha nem gondolkodtam akkor mocorogtam, ha pedig nem mocorogtam akkor gondolkodtam.
Maximum, ha félórát aludtam...Talán annyit sem.
Reggel én keltem fel legelőször, vagyis nem is aludtam, de mire a többiek ébredezni kezdtek én rendbe szedtem a nappalit és csináltam nekik reggelit, plusz egy vödörnyi kávét tudván, hogy másnaposan szükségük lesz némi koffeinre és fájdalomcsillapítóra.
- Jó reggelt – köszönt meglepetten Zayn, mikor épp megindultam volna a tornác felé.
- Szia – köszöntem vissza meglepetten. Annyira nem tűnt másnaposnak, de azért első útja a kávéhoz vezetett, hogy öntsön magának egy hatalmas adagot, míg én folytattam az utam, hogy rágyújthassak.
Furcsa volt vele találkozni a tegnapiak után, de próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire nem bírom kezelni ezt a helyzetet.
Majd ő felhozza, ha akarja, döntöttem el végül, miközben mélyet szívtam a cigiből és kissé zavartan figyeltem, ahogy kijött az ajtón, majd leült a szokásos helyére.
- Most nem tűnsz olyan másnaposnak, mint múltkor – jegyezte meg szórakozottan. – De attól függetlenül egész nyugodtan benyithatsz hozzám fürdés közben bármikor – biztosított egy kacsintással, miközben ajkai közé emelt egy szálat és meggyújtotta azt.
- Feltétlenül – mormoltam kissé gúnyosan, érezve ahogy zavarba jövök az emlékek hatására. – De most senki elől menekülnöm, szóval... – folytattam.
- Igaz – biccentett két slukk között.
A csend közénk telepedett, miközben figyeltük, ahogy a köd lassan felszállt a kertről vizes, fagyos nyomát ott hagyva a hidegben. A nap lassan kezdett előbukni, ám a felhők miatt alig pár kósza napsugár világította meg a hajnali órákat.
- Ami tegnap történt... – mormolta végül, mire a szívem kihagyott pár ütemet, s akaratlanul is megfeszültem, ahogy vártam a folytatást. Elképzelésem sem volt róla, hogy mit is akarhat mondani. - Szóval tudom, hogy te Harrybe... – motyogta. – És én nem akartam pofátlan lenni vagy...vagy nem is tudom – makogott. Szavai közepette teljesen összezavarodott, bár nem ezen akadtam ki. Ismét.
- Fejezd ezt be! – szóltam rá. – Ne kezd folyton azzal, hogy én Harrybe, mert nincs ilyen vagy ha van is az teljesen lényegtelen, mert cseppet sem változtat a dolgokon! – hadartam.
- Akkor gondolom nem kell fölöslegesen bocsánatot kérnem a tegnapi miatt – tippelt ő is hevesebben, noha ajkai szegletében megbúvó mosolyából tudtam, hogy megint szórakozik a viselkedésemen.
- Ki kérte, hogy bocsánatot kérj?! – vágtam vissza.
- Akkor azért se kellene bocsánatot kérnem, ha esetleg újra megtenném? – kérdezte.
- Nem! – vágtam rá, majd mikor eljutottak a szavai a tudatomig hátrahőköltem. – Várj...Mi?! – néztem volna felé, de a szék már üres volt. Zayn előttem állt, s mielőtt bármit is tehettem volna ajkait az enyémekre nyomta.
Csókja szórakozott volt, mintha csak a tavasz első fuvallata futott volna végig a testemen, s pontosan olyan rövid is volt.
Szórakozottan figyelte a rajtam átsöprő érzelmeket az arcomtól pár centire, miközben én értetlenül meredtem csillogó, vidám szemeibe.
- Ezt nem teheted csak úgy meg! – hisztiztem. – Mi van...mi van, ha valaki észre veszi?! – intettem a ház felé. Egyáltalán nem csábított a gondolat, hogy erről bárki is tudomást szerezzen, hiszen én sem tudtam, hogy ez egyáltalán mi.
- Csak nehogy összetörd Harry szívét? – kérdezte gúnyosan, hergelően.
- Ezt nem hiszem el! – fakadtam ki. – Miért kell neked ezzel jönnöd?! – kérdeztem. – Neked ez jó, hogy...hogy bántasz ezzel?! – folytattam.
- Csak fel akarom nyitni a szemed és bármennyire is próbálkoztam az utóbbi időben máshogyan nem ment! – felelte.
- Nyitva van a szemem! – bizonygattam. – Nyitva van, csak fejezd be, ne hozd fel ezt mindig! – könyörögtem, miközben próbáltam visszanyelni a könnyeim. Bármennyire is próbálkoztam elfelejteni Harryt a fájdalmamra csak rátett egy lapáttal, hogy pont ő, pont Zayn dörgölte ezt mindig az orrom alá mintha csak valami hiba lenne.
- Sajnálom – suttogta végül alig hallhatóan. Hangja őszintének csengett, s tudtam, hogy komolyan is gondolja. – Ne sírj... – kérte szomorúan. Csak akkor éreztem meg az arcomon végig folyó, meleg könnyeket, mikor erre felhívták a figyelmem. Igyekeztem letörölni őket olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett, de nem tudtam meg nem történté tenni kirohanásom.
- Csak...csak adj időt, amíg rájövök, hogy mit érzek – kértem, mire még közelebb hajolt. Lehelete a bőrömet perzselte, miközben kissé borostás bőre az arcomat érintette, s halkan suttogni kezdett;
- Addig várok ameddig akarod – mondta teljesen komolyan, mintha csak ígéretet tett volna, amit aztán igazán nem várhattam el tőle. Talán pontosan emiatt éreztem késztetést, hogy megcsókoljam őt. Épp hajolt volna el, ám karjaim a nyaka köré fonódtak és nem adtak neki további útvonalat. Visszahúztam magamhoz és ajkaim az övére szorítottam, amíg nem viszonozta csókom és adott választ gesztusomra.
Mikor eltávolodott ajkain halvány mosoly játszott, majd szó nélkül megragadta a bögréjét és visszament a házba. Csak figyeltem egyszerű, könnyed mozdulatait, miközben valami érthetetlen oknál fogva hatalmas lelki béke költözött valahova a mellkasomba, a szívem közelébe.
Fogalmam sem volt róla, hogy ebből az egészből mi fog kisülni, s talán még önzőségnek is találtam, amit csinálok, de nem szívhattam vissza a szavaim, nem is lettem volna rá képes. Szükségem volt Zaynre, mert mellette elfelejtődött minden gondom és tudtam, ha nagyon igyekszem még belé is szerethetek. Csak idők kérdése.
Belépve a meleg lakásba már mindenki ébren volt. Niall hálásan mosolygott rám, miközben hatalmasat harapott a nutellás gofriból, amit még reggel csináltam legalább egy hadseregnyi mennyiséggel. Harry fejét fogva kakaózott, miközben Alice Danienak segített a mosogatásba. Az egész olyan idilli volt. Mosolygásra késztetett.
- Te már fent vagy? – kérdezte kómásan a göndörke. – Azt hittem még alszol.
- Szerinted ki csinálta a reggeliteket? A Jézuska hozta? – kérdeztem, miközben leültem vele szembe egy bögre kávéval a kezemben. Liam épp akkor lett kész a koffein utánpótlással.
- A tegnapi után nem tudom – mormolta őszintén. – Mintha téged és Zaynt láttam volna csókolózni az emeleten... – tűnődött hangosan, mire bennem még az ütő is megállt. Direkt nem néztem az említettre, noha a fiú pillantása már-már lyukat vájt belém.
- Mert szerinted megállnék egy csóknál? – kérdezte Zayn kajánul, direkt olyan hangsúllyal, amivel mindig is zavarba hozott.
- És szerinted, ha csak úgy megcsókolna nem vágnám tökön? – folytattam, mire a többiek halk kuncogásba kezdtek, s Zayn elmormolt a bögréjébe egy nem-et úgy, hogy csak én érthessem.
- Igazatok van – bólintott. Alig bírtam ki, hogy ne fújjam ki megnyugodva a levegőt, de nem tehettem. Az túl feltűnő lett volna.
- Elanora, Alice, Mila, reméltem tudjátok, hogy szerdára az enyémek vagytok? – kérdezte Danie ajkain ezerwattos mosollyal. – Megyünk vásárolni – tette még hozzá.
- Bah – nyögtem, mire Harry ajkait hatalmas nevetés hagyta el. Tudta, hogy utálok vásárolni. – Nagyon vicces, Styles – ütöttem vállon miközben elmentem mellette, hogy elmossam a bögrém.
- Mi az? – értetlenkedett Eleanor.
- Azt kihagytam volna, hogy utál vásárolni? – bökött felém Harry. – Utál?! Az nem kifejezés!
- Majd velünk megszereted – nyugtatott meg Danielle, bár ez cseppet sem lazított idegeimen. Eddig még senki sem vett rá, hogy szeressek vásárolni, s kételkedtem benne, hogy majd pont ők változtatnak ezen.
Bár ha jobban belegondol így is annyi változást hoztak az életemben mindannyian, hogy nem kellene annyira kételkednem bennük.
A nap lazán telt, mindenki lustálkodott, hiszen másnaposan az égvilágon senkinek sem volt kedve mást csinálni csak tévézni és elterülni ott ahol tudott. Na jó, Niall java részt evett mondván, hogy az én szendvicsem jót tesz a hasának. Frászt. Csak lusta volt magának csinálni, nekem meg az a fene nagy szívem...
Olyan hat körül végül Harry haza vitte Alicet, ahogyan Liam és Louis is ezt tették a barátnőikkel, miután Danie ezerszer elmondta nekem, hogy úgysem úszom meg a vásárlást. Nem is mertem ilyesmiben reménykedni. Niall pedig felment a szobájába Demivel skypeolni. Nem tudtam, hogy mi is lehet köztük, de ráhagytam és elhittem, hogy csak barátok. Én is utáltam, ha valamelyik barátommal összeboronáltak, miközben tényleg csak barátok voltunk.
Újra kettesben volt Zaynnel, aminek tagadhatatlanul örültünk mindketten, noha az én arcom pipacsvörös színt vett át, mikor kanapéterpeszkedés közben átkarolt és hosszú puszit nyomott az arcomra.
Annyira furcsa volt az egész helyzet, mégis tetszett.

2013. február 24., vasárnap

14. Drogom

14. Drogom
"Nem érdekeltek a következmények." - Zayn Malik

Olyan volt ő számomra, mint a drog. Mint valamilyen kábítószer, aminek a segítségével elmenekülhettem a világ elől, aminek hatására a fejemből kiszállt minden aggasztó és napok óta nyomasztó gondolat cserébe azért, hogy minden idegszálammal őt tüntessem ki, hogy figyeljek minden mozdulatára és érintésére azért, hogy menekülni tudjak. Ez volt az ára annak, hogy ne fájjon a tudat, hogy az ajtó mögött szerelmem élvezte egy másik szerelem boldogságát. Hát én vállaltam ezt az árat, ez volt a legkevesebb, amit megtettem volna azért, hogy végre ne rájuk figyeljek még akkor is, ha tudtam, hogy ebből a későbbiekben gondok lehetnek.
- Mi jár a fejedben? – kérdezte alig hallhatóan még mindig iszonyatosan közel hajolva az arcomhoz. Meleg lehelete a bőrömet perzselte, amitől gerincemen újra és újra végig futott a borzongás. Még tagadni sem tudtam volna, hogy milyen hatással van rám, pedig egészen eddig az éjszakáig fel sem tűnt, hogy milyen gyönyörű szemei vannak vagy milyen hosszúak a szempillái esetleg milyen rossz fiús benyomást keltett az a titokzatos, féloldalas mosolya, amivel olyan gyakran megajándékozott. Ezek az apróságok most sokkal jobban kiéleződtek, s én alig tudtam tőlük levegőt venni.
- Csak...próbálok gondolkozni – makogtam. Alig találtam a szavakat a hangomról nem is beszélve, amit egészen jó néven vehetett mert elmosolyodott és még közelebb hajolt. Ajka szinte az enyémet súrolta, de nem jött közelebb, mintha csak az lett volna a célja, hogy teljesen az őrületbe kergessen.
- Néha fölösleges a gondolkodás – motyogta alig hallhatóan. Számon éreztem ajkainak mozgását és hatalmas erőmbe telt, hogy ne hajoljak hozzá közelebb és támadjam őt le. El sem hittem, hogy képes voltam megőrizni az önuralmam, miközben ő továbbra is a határaimat feszegette. Egyik keze, mely hosszú percekig a nyakamon pihent ráérős, érzéki mozdulatokkal simított le a csípőmhöz, ahol aztán megállapodott és szorosabban belém markolt. Összeszorított szájjal nyögtem egyet mozdulatára, mire ajkain újabb elégedett vigyor jelent meg, miközben teljesen elsötétedett pillantásával szinte lyukat égetett belém. Egy pillanatra sem vette le az arcomról a tekintetét, hiszen könnyedén olvashatott rólam. Biztos voltam benne, hogy minden belső harcom megfeszült vonásaimra volt írva.
- Úgy gondolod? – kérdeztem rekedten, noha választ nem vártam szavaimra.
A várakozó csend körénk fészkelte magát, miközben szabad kezem esetlenül lógott le a testem mellett nem tudva, hogy mit is csináljon. Én sem tudtam. Teljesen tisztában voltam vele, hogy Zayn azt várta, hogy én lépjek, hogy én döntsem el, hogy mi legyen ebből az egész képtelen helyzetből.
Kezem elindult a kilincs felé, mire Zayn megfeszült, de nem mozdult, továbbra is az arcomat fürkészte, s én képtelen voltam szabad akaratomból elérni a fogantyúig. Egyszerűen nem ment, így más utat választottam. Bizonytalan, remegő mozdulatokkal simított végig nyakán, egészen a tarkójáig, ahol aztán megmarkolva sötét haját közelebb húztam és megszüntettem az a kevés távolságot, ami eddig közénk állt.
A hirtelen jött mozdulataimtól pár pillanatig teljesen lesokkolódott, majd mikor eljutottak agyáig a történtek hatalmas hévvel kezdte el ízlelgetni ajkaim, miközben még inkább nekem feszült és én még inkább rá nyomódtam az ajtóra. Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem tudtam levegőt venni, mert nem volt hely hova emelkednie a mellkasomnak vagy mert egyszerűen nem tudtam Zayn közelségétől. Azokban a pillanatokban ez sem számított. Az ég világon semmi sem számított csak ajkainak édes becézése, szívének heves üteme az enyém felett és ujjainak lágy mégis határozott simítása a nyakamon, vállamon és az oldalamon.
Azokban a végtelennek tűnő, mégis olyan hamar elmúló pillanatokban egyszerűen nem tudott érdekelni, hogy a házban a barátaink buliztak, hogy talán bárki megláthatott minket a sötétség és a köd ellenére is vagy az, hogy ennek a csóknak milyen következményei lehetnek a kapcsolatunkra. A csók, mint ahogyan minden, aminek Zaynhez köze volt olyan könnyűnek és magától értetődőnek tűnt. Mellette nem bonyolítottam túl a dolgokat, nem érdekelt, hogy mi lesz, csak arra tudtam gondolni, hogy mi van és mit akarok.
Úgy éreztem, túl gyorsan vége lett, pedig fogalmam sem volt róla, hogy meddig tartott.
Homlokát az enyémnek döntötte, miközben mellkasa ziláltan az enyémnek feszült és egyenesen a szemembe nézett. Fogalmam sem volt róla, hogy mit is mondhatnék vagy egyáltalán kellene-e bármit is mondanom, de ő megelőzött.
- Be kellene mennünk.. - motyogta, miközben egyik kezével végig simított kipirult arcomon. – A végén még azt hiszik, hogy elraboltalak – kacsintott kajánul, ami biztosított afelől, hogy semmi feszültségre vagy kellemetlen érzésre sem kel számítanom a történtek után. Szavaira csak szemet forgattam, majd hátrább lépett, s én örömmel észleltem, hogy nem hullik porba maradék méltóságom azzal, hogy nem tudok megállni a lábamon, szusszantottam egyet és nyomomban Zaynnel bementünk a lakásba.
Kint is melegem volt, pedig a hőmérséklet alig lehetett több nullánál, ám a befűtött lakásba lépve csak még inkább megcsapott a forróság. Biztos voltam benne, hogy az arcom pipacsvörös volt, amin Zayn elképesztően jól szórakozott.
Tekintetem végig futott a társaságon. Niall az egyik fotelban terpeszkedett, miközben Louisnak dobálta a pattogatott kukoricát, akit barátnője próbált leszedni az asztalról, míg Danie és Liam szórakozottan táncoltak a zene ritmusára. Félve pillantottam a még mindig vagy már megint csókolózó párosra, akik lágyan ringatóztak a zenére egyáltalán nem foglalkozva a külvilágra.
Már nem fájt a látvány annyira, mint legelőször, de attól még rosszul esett.
- Hozok valami piát... – motyogtam végül kissé Zayn felé fordulva, majd meg sem várva a válaszát átslattyogtam a konyhába, hogy a mélyhűtőből előhalásszak két üveg sört.
- Kösz – mondta mikor oda adtam neki az egyik üveget, majd leültem mellé a kanapéra.
Hosszú percekig csendben figyeltük a többieket, miközben teljesen gondolatainkba merültünk, s csak az tudott kirángatni az eltűnődöttségből, hogy a még félig megrakott műanyag tál egyenesen a fejemre repült.
- Niall! – szóltam rá a fiúra, ám mikor körülöttem mindenki nevetni kezdett én sem bírtam sokáig. Ajkaimat hangos kacagás hagyta el, miközben levettem a tálat és kiráztam a hajamból a megmaradt pattogatott kukoricát.
- Hmm....finom – mormolta vigyorogva Zayn, mikor kivett a hajamból egy szemet és megette.
- Mi vagyok? Svédasztal? – kérdeztem hitetlenkedve, mire szemeibe kaján fény csillant, amitől egyből megbántam, hogy megszólaltam.
- Ha az lennél elhiheted, hogy nem a hajadnál kezdeném – kacsintott, amire természetesen ismét nem tudtam reagálni. Felkelve a kanapéról kiszlalomoztam a kukoricákból és felmentem az egyik fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam.
Az arcom még mindig teljesen ki volt pirulva, szemeim furcsa kábulattal csillogtak, miközben magamat néztem és beletúrtam amúgy is kócos tincseimbe. Halványan elfintorodtam, ahogy megéreztem a sajtos szagot.
- Gyere be! – szóltam ki, miután kopogtattak, s ajkaimat majdnem egy meglepett oh hagyta el, mikor Alice kukucskált be az apró helyiségbe arcán visszafogott, de kedves mosollyal.
- Segítsek? – kérdezte, miközben beljebb lépett, s bólintásomra elkezdte kiszedegetni a maradékot. Micsoda party hangulat, gondoltam. – Majd valamivel fújd be, mert nagyon érezni... – húzta el az orrát, mire akaratlanul is felnevettem vonásait látva.
- Kénytelen leszek – bólintottam, majd elő keresve az itt felejtett parfümöm párat spricceltem tincseimbe. – Ez az én szerencsém, egy pillanatra egy helyben maradok és fejbe talál egy kukoricás tál – próbáltam beszélgetést kezdeményezni, ami szerencsére nem ment nehezen.
Hosszú percekig beszélgettünk semmiségekről, miután túltettük magunkat az előbbi incidensen és megigazítottuk a sminkjeinket.
Miközben hallgattam őt, véleményét a fiúkról és Harryről rá kellett döbbennem, hogy ő cseppet sem rossz. Értelmes, okos lánynak tűnt hatalmas humorérzékkel és magabiztos célokkal.
Pontosan ez kell Harrynek, gondoltam, aki kicsit egyenesben tartja és nem engedi, hogy elszálljon a hatalmas sürgésforgásban.
- Mila.. – motyogta, mire kérdőn ránéztem és pár pillanatra megállt a kezemben a szempillaspirál, ahogy vártam a folytatást. – Harry mesélt a kapcsolatotokról – tette még hozzá lesütött szemekkel, mire számítóan bólintottam és visszacsavartam a kupakot a spirálra. – Nem akarom, hogy emiatt, vagyis miattam megromoljon a kapcsolatotok, nem akarom, hogy rossz érzésed legyen velem kapcsolatban vagy bármi ilyesmi...
- Nem, dehogyis – feleltem teljesen őszintén, noha bármennyire is próbáltam mosolyogni nem tudtam. Nem tudtam ehhez boldog fejet vágni. – Örülök annak, hogy Harry valakivel boldog, hiszen elsősorban az számít nekem, hogy neki mi a jó, ráadásul eddig egész normális csajnak tűnsz – nyugtattam meg. – Csak annyit kérek, hogy ne bántsd meg őt!
- Köszönöm – sóhajtotta megkönnyebbülten, mint akinek egy mázsás súly szakadt le a szívéről, miközben szorosan megölelt, amit viszonoztam.
- Menjünk vissza – mondtam végül egy apró mosollyal. – Kétlem, hogy Eleanorék képesek öt ittas fiúra vigyázni – folytattam, miközben előre engedtem, s követtem őt le a nappaliba.
Amint leértünk a zene megcsapott minket, s oldalról egyenesen belém ütközött a teljesen felpörgött és részeg Niall.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – kezdte. – Te vagy a legaranyosabb csaj!
- Jól van, Niall – nevettem fel, majd némi rángatás árán leültettem a kanapéra, ahol nem sokáig tétlenkedett mert inkább felpattan és táncolni kezdett Louissal, Danieval és Eleanorral együtt.
- Bongyorka, ha nem bírod a piát ne igyál – szóltam rá a fiúra, mikor az majdnem nekem esett, s én inkább átirányítottam Alicehoz, aki biztosabb támaszt tudott neki adni.
- Majd egyszer versenyzünk, hogy ki bírja jobban a piát – ígérte kihívóan, amit természetesen elfogadtam, s reménykedtem benne, hogy erre nem fog emlékezni holnap, vagyis ma...reggel...vagy amikor felkel. Mindegy.
Csendben figyeltem, ahogy a lány a kanapé felé indul Harryvel, ahova aztán egy hatalmas lendülettel lehuppantak és egymás karjaiba bújtak. Mielőtt még elkezdhetett volna fájni a látvány két kar fonódott a derekam köré, mire a lélegzetem, s talán a szívem is megállt pár pillanatra. Kíváncsian fordultam hátra, már amennyire ez lehetséges volt, hogy megnézzem ki az. Természetesen teljesen fölösleges volt, hiszen mindenki  a nappaliban volt a szemem előtt. Kivéve egy valakit;
- Zayn – motyogtam zavartan a nevét, miközben hajam arrébb tűrte és apró csókokat lehelt a fülem mögé le egészen a nyakamig. A pulzusom újra az eget szántotta, s nem engedte, hogy elhátráljak. – Ne – kértem. – A többiek... – utaltam arra, hogy bármelyikőjük megláthatja, amit épp csinálunk.
- Ki megyünk cigizni? – kérdezte végül, mire csak bólintottam, s elindultam, hogy kövessem őt ki a tornácra.
Sokkal sötétebb volt, mint legutóbb, csak az automatikusan felkapcsolódó lámpa adott némi homályos fényt a teljesen leereszkedett ködben.
Az öngyújtó egymás után kétszer kattant, ahogy meggyújtottuk a szálainkat, majd letüdőzve a nikotint kifújtuk a füstöt az esti sötétségbe.
Ideges voltam, ami teljesen szokatlan volt, hiszen máskor is voltam kettesben Zaynnel, máskor egyáltalán nem reagáltam így a közelségére, pedig egy asztal is elválasztott most minket.
Lábaim felhúztam magam elé így védekezve az éjszakai hideg elől, ami természetesen a fiú figyelmét sem kerülte el. Pár könnyed mozdulattal lehámozta magáról a szürke pulcsiját, s mielőtt még ellenkezhettem volna felém nyújtotta azt.
- Megint megfogsz fázni – szóltam rá fejemet rázva. – Nem kell! – makacskodtam, de hajthatatlan volt.
- Vedd fel vagy én adom rád! – mondta magabiztosan, s tudtam, hogy nem viccelt, főleg, mikor már készült volna felállni. Kapkodva nyúltam az anyag után, mielőtt elém lépett volna, s inkább belebújtam a számomra pár számmal nagyobb pulóverbe.
Zayn illata volt, s bármennyire is próbáltam nem tudtam ezt figyelmen kívül hagyni, miközben arra koncentráltam, hogy normálisan vegyem a levegőt. A cigi füstje kicsit segített a dolgomon.
- A többiek teljesen kész vannak – motyogtam, mikor meghallottam valamelyikőjük kiáltását, majd hangos nevetését. – És te sem vagy a józanság magaslatán – állapítottam meg, mikor tekintetem az asztalon könyöklő srácra esett. Barna szemei kábultan csillogtak egyenesen rám, ami miatt teljesen zavarba hozott. Ismét.
- Szeretem, mikor miattam elpirulsz – közölte egyszerű tényként, kihangsúlyozva a miattam szócskát.
- Sejtettem – miután elnyomtam utána a cigit, s felkelve a székből bizonytalanul figyeltem, ahogy ő is próbálja megtartani az egyensúlyát. – Gyere – mormoltam, miközben mellé léptem és hagytam, hogy átkarolva a vállam bennem találjon kapaszkodót.
- Kicsit szédülök – mondta összevont szemöldökkel koncentrálva, ám volt egy olyan érzésem, hogy nem azért szorít olyan erősen az oldalához, hogy ne essen el.
- Bent leülhetsz – nyugtattam meg, ám mielőtt az ajtóhoz érhettünk volna esetlenül megtorpant, és elém hajolva ajkait az enyémhez nyomta. Csókja most sürgető volt, mintha kiakarta volna használni, amíg kettesben vagyunk, amíg tart az éjszaka, mert egyikünk sem tudhatta, hogy mi lesz holnap.
Mikor ajkaink elváltak hosszú másodpercekig csak csendben bámult és hagyta, hogy bevonszoljam őt a lakásba, ahol Niall már a kanapén aludt, míg Eleanor Louist kísérte fel a szobába, s a többieket már sehol sem láttam.
- Menjünk fel – noszogattam tovább a fiút, aki engedelmesen hagyta, hogy felhúzzam a lépcsőn, majd be a szobájába. – Megleszel? – kérdeztem, miután leültettem az ágyra, s felkapcsoltam a kis villanyt.
- Persze – bólintott, mire pár másodperc után inkább magára hagytam és átmentem a saját szobámba.
Épp húztam le a szürke pulcsit, aminek Zaynes illata egyből megcsapta az orrom, s pár pillanatra még az egyensúlyomból is kilökött. Le kellett ülnöm, noha a meleg anyagot továbbra is az ujjaim közt szorongattam.
Nem vagyok normális, döntöttem el, mikor rájöttem, hogy már percek óta azt szagolom, s vissza indulva a fiú szobájába zavartan bekopogtam. Csak remélni mertem, hogy még nem alszik.
- Hm? – nyitott ajtót megtámaszkodva a ajtófélfában. Alsónadrágban.
Tekintetem akaratlanul futott végig barnás, tetovált bőrén, mire éreztem, ahogy elvörösödök.
- Csak..v-visszahoztam – makogtam felé nyújtva a pulcsit.
Kótyagos állapota ellenére is nagyszerűen szórakozott kipirult arcomon és zavaromon alul öltözöttsége miatt.
- Ühüm – motyogta, miközben végig simítva alkaromon a kezemnél belemarkolt az anyagba, s közelebb rántott magához. Majdhogynem felkenődtem mellkasára, míg ő lejjebb hajolt és hosszú puszit nyomot ajkaim szélére, hogy aztán elengedve megeresszen felém egy féloldalas mosolyt, majd eltűnjön az ajtó mögött.
Szívem még mindig hevesen dobogott hirtelen mozdulatai miatt, ám sokkal inkább emelkedett meg pulzusom, mikor megláttam Alicet és Harryt.
- Öhm... – motyogtam zavartan, de Alice egy biztató mosollyal lelegyintett.
- Nem látott semmit – biccentett a vállán szuszogó, csukott szemű fiúra. – Én pedig nem fecsegek – ígérte.
- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan. Fogalmam sem lett volna, hogy miként magyarázzam ki a helyzetet. Én sem tudtam, hogy a mai este folyamán mi, miért történt. – Jól van? – biccentettem kissé aggódva a göndörke felé.
- Persze – bólintott halványan megmosolyogva barátja álmos, öntudatlan mormogását.
Elköszönve tőlük megindultam a szobám felé, de nem tudtam nem meghallani Harry rekedt, fáradt hangját, miközben Alicenek beszélt.
- Szeretlek – mormolta.
A szó hallatán akaratlanul is ledermedtem, de nem néztem feléjük, egy elfojtott sóhaj után lenyomtam a kilincset és inkább elbújtam a szobám sötétjében. 

2013. február 22., péntek

13. Egy seggfej vagy, Malik!

13. Egy seggfej vagy, Malik!

"Mila vagy elfogadta ezt az egészet köztem és Alice között vagy nagyszerű színésznő lenne belőle." - Harry Styles

Miért kellene bizonyítanom? Hogyan kellene bizonyítanom? Hogy bizonyítsak egy olyan dolgot, ami nem igaz? A kérdések egészen hétvégéig az agyamban kattogtak, de választ semmire sem kaptam, hiszen mással erről nem tudtam beszélni, én pedig nem találtam ezekre megoldásokat. Csak órákon át őrlődtem a gondolataim között, miközben próbáltam hozzá szoktatni magam a huzamosan közeledő találkozásra.
Természetellenesnek tűnt az egész, hiszen Harrynek sosem voltak komoly kapcsolatai. Egy-két napos dolgai voltak, de egy kezemen megtudtam volna számolni, hogy hány komoly és mondhatni hosszú kapcsolata volt ismeretségünk alatt. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez is megváltozott ez idő alatt, s mégis így történt. Rá kellett döbbennem, hogy Harry egy komoly, biztonságos kapcsolatra vágyott, nem pedig kalandokra, ahogyan eddig. És azt is újra el kellett fogadnom, hogy ezt a komoly kapcsolatot egyáltalán nem velem képzelte el. Miért olyan nehéz ezt megszoknom?
Utolsót igazítottam a szürke anyagon, mikor végig simítottam jobban dekoltált pólómon, jobban megvizsgáltam a sminkem, s arra a döntésre jutottam, hogy kész vagyok.
Alig múlt hat óra, de az utcákon már sötét volt és köd. Alig lehetett átlátni a szomszéd házakhoz, s azt is csak onnan tudtam, hogy megjöttek Harryék, mert az autó fényszórója két hatalmas szemként nézett vissza rám lentről, miközben begördültek.
- Megérkeztek! – kopogott be izgatottan Niall, majd végig nézve rajtam mosolyogva csinosnak titulált, s magával is rángatott a földszintre, ugyanis elmondása szerint az utóbbi időben rengeteget voltam egyedül. Nekem ez nem tűnt fel.
- Megjöttünk! – rikkantotta el magát az éppen belépő Harry teljesen fölöslegesen. Mindenki tisztában volt vele, hogy megjöttek, hiszen mindannyian kíváncsiak voltunk a barátnőjére, mert úgy tűnt még senkinek sem mutatta be a lányt. Sem nekem, sem Louisnak.
A szívem valahol a torkomban dobogott idegességemben, miközben egyik lábamról a másikra támaszkodva totyorogtam Zayn mellett, akit látszólag nagyszerűen elszórakoztattam gyerekesnek tűnő viselkedésemmel. Mindenesetre feszültségem úgy tűnt csak az ő figyelmét keltette fel, senki más nem látott át kedvesnek tűnő, erőltetett mosolyomon és kíváncsi pillantásomon.
Úgy éreztem mintha tört forgatnának a gyomromban egyenesen fel a szívemhez, a torkom összeszorult a visszafojtott érzelmektől, s biztos voltam benne, ha sokáig kell így lennem megtörök.
Szükségem van egy cigire!
- Nyugi – mormolta halkan Zayn, hogy csak én hallassam, de csak akkor kapcsoltam, hogy mire is érti, mikor kezét összeszorított öklömre simította. Meleg érintésére ujjaim azonnal ellágyultak. Nem értettem, hogy miért nyugtatott meg egyből az érintése, de jelen pillanatban ez volt a legkisebb gondom.
- Skacok, ő Alice, Alice ők a barátaim – mutatott be minket egymásnak Harry mosolyogva, s én egyszeriben úgy éreztem, hogy minden figyelem rám terelődött. A pillantások mintha lyukat égettek volna belém, pedig majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy nem figyelnek.
- Örülök, hogy megismerhetlek – léptem a lány elé remélve, hogy az elmúlt pár másodpercben nem néztem végig túl feltűnően. Magas volt vékony, nőies alkattal, nőies vonásokkal és kedves mosollyal. Még versenyezni sem tudtam volna vele, gondoltam elkeseredetten, ajkaimon továbbra is egy felfele ívelő görbülettel. – Mila Jackson vagyok – tettem még hozzá.
- Alice Holmes – öleltük meg egymást kissé esetlenül köszönésképpen. – Harry sokat mesélt rólad, igazán örülök – mosolyogta. Hangjában éreztem az izgalmat, biztosra vettem, hogy izgult a véleményünk miatt, legalább annyira, mint én, mikor az év utolsó napján ide jöttem.
Félre állva hosszú percekig figyeltem, ahogy a többiek is bemutatkoztak és próbáltak megismerkedni barátjuk szerelmével. Merthogy Harry szerelmes volt, erre megmertem volna esküdni, hiszen láttam rajta. Láttam zöld szemeinek csillogásából, kábult mosolyából és apró gesztusaiból, amikből hamar leszűrtem, hogy nem akaródzik neki nagyon messze kerülni barátnőjétől. Totálisan bele volt zúgva a lányba.
Majd' szétszakadt a mellkasom, miközben figyeltem őket. Örültem, hogy boldog, mégis fájt a boldogsága, mert nem velem volt az. Nem én tudtam maradéktalanul boldoggá tenni, s ez csalódással töltött el. Csalódtam saját magamban.
Mikor úgy tűnt, hogy senki nem figyelt rám pár könnyed lépéssel kislisszoltam a tornácra, majd felbontottam az eddig még használatlan cigis dobozom. A szál engedékenyen simult az ujjaimba, miközben számhoz emeltem azt és meggyújtottam a végét. A mérgező anyag jólesően pihent meg tüdőmben ezzel megnyugtatva az idegeimet. A fejem pár pillanat erejéig kiürült, csak a cigaretta amúgy rossz ízére koncentráltam, s azokra a mély lélegzetvételekre melyekkel magamba jutottam a nikotint.
Csendben, teljesen gondolataimba burkolózva meredtem a sötét kertre. A kerítés körüli bokrok sötéten magasodtak a ház köré, a fák kopasz ágai horrorfilmbe illően nyújtózkodtak a komor felhők fölé, miközben mindent elborított a köd.
Pár perc múlva elnyomtam a csikket, s összeszedve magam újabb mosolyt erőltettem az arcomra és visszaléptem a lakásba abban reménykedve, hogy nem érzi meg egyből mindenki a bagószagom. Egy valamit utáltam a cigizésben; a szagát. Borzasztó büdös voltam utána, ami egyáltalán nem volt nőies. Gyorsan felfutottam a szobámba, mielőtt valaki megállított volna, magamra fújtam az első kezembe akadó parfümöm, majd visszamentem a nappaliba.
Kezdett minden beindulni, a zene szólt, a kaják és ételek ki voltak pakolva a dohányzó asztalra, miközben mindenki a másikkal beszélgetett. A fiúk kezében már meg is találtam az első üveg söröket, s én sem bírtam ellenállni az egyik üvegnek. Ha így folytatom én leszek a nőiesség megtestesítője, gondoltam.
- Szóval? – állt elém hirtelen Harry arcán hatalmas, kíváncsi mosollyal, miközben az arcomat fürkészte.  – Mit gondolsz? – kérdezte.
- Egyelőre semmit – ráztam meg a fejem őszintén. – Majd nyilatkozom, ha jobban megismertem – küldtem felé egy biztató mosolyt, majd megkerülve őt válaszára sem vártam, leültem a kanapéra és onnan figyeltem tovább a történéseket.
Olyan idegennek éreztem magam, mintha nem is tartoztam volna közéjük, pedig tudtam, hogy tévedek. Tudtam, hogy szeretnek, hiszen én is szerettem őket, jól éreztem magam velük ittlétem alatt minden percében, most mégis magányos voltam. Rossz volt. Nagyon rossz.
- Most mondanék valami csajozós dumát, de egy sem jut eszembe, szóval tegyünk úgy mintha mondtam volna – huppant le mellém Zayn hadarva, mire akaratlanul is felnevettem szavain, amit elégedetten megmosolygott, majd kérdőn tovább nézett. – Hogy bírod? – kérdezett rá nyíltan.
- Jól – hazudtam, mintha ez olyan magától értetődő lett volna. Reméltem, hogy nem lát át rajtam.
- Aha – mormolta, s éreztem a hangjából, hogy nem hitt nekem. Kissé dacosan néztem bele szórakozott, sötétbarna szemeibe, melyek csillogva viszonozták a pillantásom.
- Gyerekek! – csapta össze a kezét Louis, miközben egy hatalmas lendülettel leült a földre kezében egy üres sörösüveggel, kék szemeiben játékos fénnyel. – Játszunk! – ajánlotta. – Egy házibuli nem házibuli üvegezés nélkül! – bizonygatta, amivel lassacskán sikerült rávennie a társaságot, hogy csatlakozzanak.
- Jössz? – vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét Zayn, miközben felkelt a kanapéról és lenézett rám.
- Nem hiszem – ráztam meg a fejem.
- Csak nem félsz? – kekeckedett. – Talán attól, hogy valami olyan feladatot adnék...? – folytatta.
- Ahh – horkantottam dacosan, elfogadva felém nyújtott kezét, hogy a többiekhez csatlakozva belekezdjünk a játékba.
A szabályok könnyűek voltak, ha nem válaszoltunk vagy tettük azt, amit a pörgető mondott meg kellett húznunk a vodkás üveget. Sajnos olyan kérések is érvényben voltak, miszerint pörögjünk a csilláron, egyensúlyozzunk a tetőn vagy nyaljuk meg a könyökünk. Az utóbbival Niall elszórakozott egy ideig, majd feladta és inkább ivott. Így nem volt csoda, hogy az átlátszó alkohol elég hamar fogyóban lett.
- Oké... – mormolta Louis eltűnődve, miközben engem bámult. – Szűz vagy még? – kérdezte. Igazából számíthattam volna rá, hogy ez is terítékre kerül, hiszen a határok egyre inkább elhomályosodtak.
- Öhm.. – motyogtam zavartan. – Nem – vallottam be végül, mire nem kis megdöbbentséget varázsoltam a társaságra. Egyesegyedül Harry maradt nyugodt, hiszen ő tudta, neki elmondtam régebben, Alice meg annyira nem ismert, hogy megdöbbenjen.
A kérdéssel nem is lett volna gondom, sokkal inkább hozott zavarba a válaszom utáni érdeklődés, amit végül a lányok próbáltak eloszlatni mondván, hogy ilyet nem kérdezünk lánytól, különben is csak egy kérdésről volt szó, ami már megvolt.
Csendben ücsörögve figyeltem tovább a játékot miután pörgettem, ám Zayn égető pillantását mindvégig magamon éreztem. Barna szemei áthatóan meredtek egyenesen rám, mindaddig, amíg rá nem került a sor, s ő pörgetett. Előre félni kezdtem, mikor az üveg lassítani kezdett, majd megállt egyenesen felém mutatva.
- Milyen volt a srác? – kérdezett rá nyíltan, kihívóan vigyorogva, így nem is kellett sokat gondolkodnom, hogy milyen srácról lehet szó. Éreztem, ahogy a kérdés hallatán minden szem rám szegeződik, amitől az arcom égni kezdett. Elképesztően zavarban voltam.
- Öhm...hát...jó?! – szavaim inkább kérdésnek hangzottak, mintsem kijelentésnek, de eleve azt haladásnak tartottam, hogy megtaláltam a hangom.
- Ez nem hangzott túl magabiztosnak – rázta meg a fejét. – Harry, mégis hogy hagyhattad, hogy minden kis sráccal összejöjjön? – vonta kérdőre barátját, aki bár figyelmeztetően rápisszegett Zaynre, de ajkairól a vigyort le sem törölhette volna. Szinte éreztem, ahogy másodpercről másodpercre megsemmisítenek.
- Csak szeretnél olyan jó lenni, mint ő volt! – szaladt ki a számon, ami talán sokkal jobban meglepett engem, mint a többieket. Zayn  arcán döbbenet lett úrrá, miközben szemének árnyalata sötétebb lett, s elfojtott egy mosolyt.
- Tegyünk egy próbát – felelte kihívóan, tudva, hogy ezt a csatát ő nyerte. Éreztem, ahogy az arcom percek múltán is vörös színben játszott, hiszen Zayn egy alkalmat sem hagyott ki, hogy beszólhasson valamit, s ebből is csak az ajtó csengése zavart fel. Kapkodva felálltam átlátszóan menekülve az egyik bandatag elől egyenesen az ajtóhoz.
- Jó estét! – mosolyogtam zavartan a korombeli srácra, hiszen az arcom még mindig égett, amit minden bizonnyal ő is észrevett.
- Ha tudtam volna, hogy egy ilyen csinos lány fog várni jobban sietek – mondta végül, miközben átadta a pizzás dobozokat.
- Öhm...köszönöm – motyogtam még inkább elpirulva, amit a srác csak még jobban megmosolygott. Még helyesnek is mondhattam volna, szőke haja kócosan meredezett ezer felé, kék szemei majd' felfaltak, miközben édesen mosolygott rám, s figyelte ügyetlenkedésem, míg a pizzával és a pénzzel vacakoltam.
- Szerintem már megszokhattad volna a bókokat... – folytatta, s mondta is volna tovább, ha tekintete nem siklik a hátam mögé. Arca fokozatosan elkomorult, amit nem igazán értettem addig, amíg nem nem fordultam, s szembe nem találtam magam Zayn komor, már-már ellenséges arckifejezésével.
- Köszönöm – fordultam végül a fiúhoz, majd kifizetve a pizzát becsuktam az ajtót és megzavartam farkasszemezésüket. Furcsa volt ez az egész.... – Minden rendben? – kérdeztem végül a fiú mellé lépve, aki csak lenézve rám bólintott, elvette a dobozokat és bevitte őket a nappaliba, ahol aztán mindenki lecsapott arra amelyikre akart.
Az üvegezés abba maradt, mindenki degeszre ette magát, vagyis csak Niall és elkezdődhetett a komolyabb házibulizás. A dübörgő zenétől alig lehetett hallani valamit is, miközben a legtöbben táncolni kezdtek és...és smárolni. Harry épp Alice szájában matatott látszólag hatalmas hevességgel, amitől majdnem elsírtam magam. Tényleg nagyon figyelnem kellett, ha nem akartam utat engedni a könnyeimnek, miközben néztem őket. Egyszerűen képtelen voltam elfordítani róluk a tekintetem. Mintha csak kínozni akartam volna magam.
Eszembe jutott az első és utolsó alkalom, mikor engem csókolt, mikor részegen az én ajkaimat ízlelgette, s amit meg is bánt. Amit velem tett azt megbánta, viszont amit Alice-szel csinált azt nem fogja. Szinte éreztem, ahogy a szívem ezer darabra hullva a bordáimba ékelődtek, amiktől alig kaptam levegőt.
Sietve léptem ki a tornácra, ahol már Zayn ücsörgött. Szívtam egyet a hideg levegőből, ami némileg javított állapotomon. Már csak az hiányzott volna, hogy észre vegyen rajtam valamit.
- Aranyosak, nem? – kérdezte nyersen Harryékre utalva. Hirtelen olyan érzésem lett mintha direkt fájdítani akarná a szívem. Vonásai kemények voltak és barátságtalanok, amit abszolút nem értettem. A pizzás dolog után alig szólt hozzám és akkor is bunkó volt.
- De, nagyon – motyogtam helyeslően, s imádkoztam, hogy ne hallja hangom remegését. Fel sem foghatta, hogy mekkora fájdalmat okoz nekem pár szavával.
- És mi a véleményed Aliceről? – makacskodott, s én nem bírtam tovább; dacosan pattantam fel a székből elnyomva a nem rég megkezdett cigim, hogy bemehessek, s ne halljam tovább Zayn szavait.
- Seggfej! – sziszegtem, mikor elléptem előtte, s épp nyúltam volna az ajtóhoz, ha nem gátolt volna meg egy hirtelen, erőteljes mozdulattal.
Egyik lábát az enyémek közé szorítva szegezett neki csípővel az ajtónak, miközben könnyedén lefogta mindkét kezem, hogy ne tudjam őt ellökni magamtól.
A szívem a torkomba dobogott, miközben belenéztem elsötétült szemeibe, melyekből most semmit sem tudtam kiolvasni, eddig nem látott érzelmek úszkáltak amúgy gyönyörű szemeiben, miközben hosszú másodpercekig csak bámult rám, mintha rólam bármire is válaszra lelt volna.
- Mondd még egyszer... – sziszegte, s bármennyire hatott ez fenyegetésnek mégsem éreztem azt hangsúlyából, hogy ezzel fenyegetni akarna, sokkal inkább tűnt...sóvárgónak?! Hangja sokkal rekedtebb volt, mint máskor, ami hallatán gerincemen remegés futott végig. Megijedtem tőle is, s a saját reakciómtól egyaránt.
- Zayn, eressz el – kértem akadozva, de mintha meg sem hallotta volna. Lassan a fülemhez hajolt épp eléggé közel ahhoz, hogy meleg lehelete a perzselje a bőröm. Alig kaptam levegőt inkább a közelségétől, mintsem szorításától.
- Szívesebben visszamennél nézni, ahogy a szerelmed mással boldog? – kérdezte gúnyosan, amitől végleg felment bennem a pumpa.
- Fejezd már be! – feszítettem meg a karjaim, de képtelen voltam mozdulni a szorításában. – Miért jó neked, ha ezzel bántasz?! – kérdeztem sziszegve a szavakat, hiszen féltem, hogyha hangosabban szólalok hangom elakad, miközben próbáltam visszatartani kikívánkozó könnyeim.
- Csak próbálom ráirányítani a figyelmed, hogy Harrytől csak szenvedést kapsz, ha nem szeretsz ki belőle! – felelte.
- Mintha tehetnék róla! – horkantottam hitetlenkedve. – Ez nem olyan könnyű, főleg ha egy ajtóhoz vagyok szegezve! – utaltam arra, hogy most már igazán elereszthetne, de nem akarta érteni célzásom. Féloldalasan elmosolyodott, s újra közel hajolt. Pár napos borostája az arcomat simította, miközben ismét beszélni kezdett. Tehetetlenül remegtem mozdulataiban, amit egészen jó néven vett, mert csípőjét még jobban hozzám nyomta. Visszanyeltem kikívánkozó nyögésem.
- Szeress bele másba – suttogta halkan, csalogatóan. Mintha csak azt mondta volna, hogy szeress belém. – Különben is, csak azt ne mondd, hogy nem élvezed – mormolta, miközben egyik kezével eleresztette a csuklóm és lassú, ráérős mozdulatokkal végig simított a karomon egészen a nyakamig, ahol aztán eltűrte a hajam és mélyet szívott parfümös illatomból.
Tudtam, hogy itt a remek alkalom arra, hogy ellökjem magamtól és véget vessek ennek az egésznek, de képtelen voltam mozdulni. Mintha a fához ragadtam volna, miközben akaratlanul is lehunytam a szemem, ahogy orrát végig vezette az állam vonalán egészen a fülemig, majd le a nyakamhoz, ahol egy nagy szusszantás után apró csókokat lehelt érzékeny bőrömre.
- Csak nem csiklandósak vagyunk? – kérdezte mély, rekedt hangján, amibe újra és újra beleremegtem. Képtelen voltam uralni a saját testem, amit maradéktalanul kiélvezett.
Ajkainak nyoma a nyakamon égett végig a kulcscsontomig, ahol aztán vissza fordult fel az arcomhoz, az államig, ahogyan lefele haladt, majd megállapodott az ajkaim bámulásával.
Szemeinek fekete színe megijesztett, sosem láttam őt ilyennek mégis valami ismeretlen érzés lett úrrá rajtam, miközben őt néztem és vártam, hogy mit fog tenni.
Talán, ha nem szorítana annyira az ajtóhoz meg sem tudnék állni, futott át az agyamon, mikor feltűnt lábaimnak gyengült remegése. Mintha több kilós, Zayn után vágyódó súlyokat cipeltem volna magamon.

2013. február 20., szerda

12. Bizonyíts!


Hellóka!
Köszönöm az ide és az előző blogomra érkező kommenteket! Elképesztő minden sorotok és a tény, hogy ennyien írtatok! Nagyon köszönöm!
Xoxo.Bri.
12. Bizonyíts!

"Valami nem stimmelt Zayn és Mila között, Zayn részéről biztosan nem, de nem különösebben foglalkoztam vele. Úgy gondoltam, hogy Mila nem titkolózna előttem." - Harry Styles

Fárasztó dolog volt öt mondhatni még kamasz fiúra vigyázni, de semmiféleképpen sem hálátlan. Igazából örültem, hogy van mit csinálnom, míg ők dolgoztak; takarítottam, főztem, mostam. Egyszerűen csak próbáltam meghálálni azt, hogy velük lehettem kitudja mennyi időre, mert természetesen fizetni az ég világon semmit sem hagytak, bármennyire is hisztiztem vagy makacskodtam emiatt. Harry olykor-olykor rendesen megsértődött, ha kifizettem magamnak valamit mondván, hogyha nálam van az egyik bankkártyája akkor el is várja, hogy használjam. Persze én ilyenkor egyből elkezdtem magyarázni, hogy nem a pénze miatt szeretem és jobban szeretem én állni a magam költségeit, de mintha meg sem hallott volna, s ezzel ugyanott tartottunk, ahol a legelején.
Így próbáltam másképp viszonozni kedvességüket, noha ez egy idő után már alapdolognak tűnt, reflexszerűen figyeltem rájuk és óvtam őket már-már anyai gondoskodással.
Nagyon reméltem, hogy Zayn reggelre jobban lesz, hiszen sok dolguk volt és borzasztó volt így látni őt. Azt akartam, hogy egészséges legyen bármennyire is járt ez azzal, hogy perverz megjegyzésekkel dobott meg és hozott zavarba se perc alatt. Ráadásul bűntudatom volt emiatt, hiszen biztos voltam benne, hogy a nem is olyan régi hajnali sétánk alkalmával fázott meg.
Dél is lehetett, mikor magamhoz tértem azt is csak azért, mert az ajtóm halkan kinyitódott, majd becsukódott, s éreztem, ahogy az ágy besüppedt mellettem Harry jó reggelt köszönésével együtt, amit ugyanolyan „frissen” viszonoztam, majd tovább aludtunk.
- Mi újság? – kérdeztem még kissé álmoskásan, mikor kb. egy óra múlva átfordultam a másik oldalamra és kíváncsian néztem bele egyenesen Harry zöld szemeibe. Már egy ideje éreztem, hogy fenn van, pillantása még félálmomban is lyukat égetett a hátamba.
- El kellene mennünk bevásárolni – osztotta meg velem észrevételét, ám nem úgy tűnt, mint aki hamarosan kikel az ágyból és útnak indul. Csak egy nagyot nyújtózkodott, s újra kényelembe helyezte magát mellettem.
- Rendben – hagytam rá. Csak fél kettő volt, úgy gondoltam, még ráérünk.
- Arra gondoltunk a srácokkal, hogy rendezhetnénk egy iszogatós estét...annyit dolgoztunk mostanában, hogy megérdemeljük a kikapcsolódást – folytatta. – Jönne Eleanor, Danie is... – tette még hozzá, s természetesen nem kerülte el a figyelmem a szavai végén hagyott üresedés, mintha félt volna befejezni a mondatot, amit kénytelen voltam én megtenni. Még akkor is, ha égett tőle a szám.
- ...és Alice? – kérdeztem, bár szavaim kijelentésnek is lehetett volna venni.
- Ha nem zavar – bólintott bizonytalanul. Tényleg félt a reakciómtól.
- Dehogy zavar! – mosolyodtam el, s úgy tűnt nem vette észre ajkaim görbületének hamisságát.
Dehogynem zavart! Majdnem beleőrültem a tudatba, hogy hamarosan szemtől szembe találom magam azzal a lánnyal, akinek a helyébe sosem léphettem és soha nem is léphetek, de nem akartam, hogy erről Harry tudomást szerezzen. Nem akartam, hogy tudja; mennyire fáj ez az egész, mert igenis dolgoztam már az ügyön. Alice is csak egy lépcsőfok volt annak érdekében, hogy kiszeressek a legjobb barátomból.
- Biztos? – kérdezett rá a biztonság kedvéért.
- Persze! – makacskodtam. – Különben is, alig várom, hogy végre megismerhessem a lányt, aki ennyire az ujjai köré csavart – tettem még hozzá végre őszintén beszélve. Tényleg érdekelt, hogy mégis milyen a barátnője, szerintem teljesen jogos volt, hogy tudni akarok erről.
- Ő is várja, hogy végre megismerhessen – mosolyodott el halványan. – Sokat meséltem neki rólad, tudja, hogy nagyon fontos szerepet játszol az életemben.
Erre nem igazán tudtam mit mondani, csak hálásan Harryre mosolyogtam, majd újra a gondolataimba merültem. Próbáltam hozzászokni a gondolathoz, hogy Harry életében tényleg szerepet játszik a szerelem, nélkülem, hogy az én érzésem miatt nem állt meg senkinek sem az élet, csupán én rekedtem meg a zűrzavar közepette.
- Zayn? – kérdeztem végül. – Felébredt? Hogy van? – folytattam pontosabban.
- Még kicsit tüsszög, de rendben van – felelte. – Szerinte a levesed csodát művelt vele, amiben Niall is egyetért, ugyanis az egészet bepusztította, miután hazaértünk.
- Ezt jó hallani – nevettem fel halkan, miközben figyeltem Harry eltűnődött ábrázatát. – Mi az?
- Mi van közted és Zayn között? – kérdezte végül, mire pár pillanatra még a levegő is bennem rekedt. Mégis hogy érti ezt? Mi lehetne köztem és Zayn között?
- Miért? – kérdeztem vissza válaszadás helyett.
- Ismerem Zaynt és téged is – mondta. – Mindketten megváltoztatok az utóbbi időben, ráadásul tudom a trükkjeit – magyarázta.
- Milyen trükkjeit? – értetlenkedtem. Talán csak húzni akartam az időt, a válaszadást, amivel még én sem voltam teljesen tisztában.
- A flörtölését vagy a csajozását...nevezd, aminek akarod – felelte végül, mikor eldöntötte, hogy tényleg nem értem teljesen a szavait.
Ezzel az egy mondatával mintha megsemmisített volna, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért éreztem így. Egyszerűen megrémisztett a tudat, hogy valakinek kellhetek, főleg, hogy ezt Harry is észre vette. Természetellenesnek hatott az egész.
- Rosszul látod – mondtam végül, miközben egy hatalmas lendülettel kimásztam az ágyból, hogy elmehessek zuhanyozni abban reménykedve, hogy nem látja teljesen elvörösödött arcom. Természetesen átlátott rajtam, de nem tett megjegyzést hirtelen hevességemre.
Kapkodva összeszedtem a cuccaim, majd elvonultam az egyik fürdőszobába, hogy elkészülhessek, ha már elvileg vásárolni akartunk a mai nap folyamán.
Gondolataim ide-oda cikáztak Harry észrevétele körül. Zaynnel annyira más volt a kapcsolatom, mint a többiekkel, de sosem tudtam még magamban sem körbe írni ezt az egészet. Bensőséges volt, mégis felszínesnek látszott. Egyszerűen tudtam, esetleg mindketten tudtuk, hogy megbízok benne, s mertem állítani, hogy beszélgetéseink alkalmával ő is bizalmat és őszinteséget szavazott nekem, de ha a többiek jelen voltak mégsem látszott ez rajtunk. Felszínes dolgokról beszélgettünk, ő beszólogatott, én zavarba jöttem, mindenki nevetett, aztán folytatódott minden a legelejéről. Ez így tűnt természetesnek, én ebben semmi különöset nem láttam, de másnak úgy tűnt szemet szúrt ez az egész... Fogalmam sem volt róla, hogy Harrynek mennyi igaza lehetett ebből az egészből.
Letusoltam, felöltöztem, egy csattal feltűztem a hajam és kész is voltam.
Hallottam lentről a többiek motoszkálását és beszélgetését, ahogy összeírták, hogy mit is kell venni, ám Zaynnel mégis a szobámban futottam össze.
Lezserül az ajtófélfának támaszkodva figyelte, ahogy kiterítettem a még vizes törölközőt a szék háttámlájára, miközben ajkai szórakozott, jókedvű mosoly ült.
- Hogy vagy? – kérdeztem azonnal, mikor észrevettem jelenlétét. Kezdtem megszokni, hogy folyton rám hozza a szívbajt.
- Remekül – felelte, s úgy tűnt tényleg jól van. A hangja kicsit még furcsa volt bedugult orra miatt, ajkait néha elhagyta egy-egy tüsszentés vagy köhögés, de úgy látszott ezt holnapra már végleg kipiheni. – Tényleg köszönöm – mondta, miközben ellökte magát a faltól és elindult felém. Zavartan figyeltem mozdulatait, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy mit akarhat. – Mindent – mosolyodott el kajánul, miközben lejjebb hajolt, hogy arcunk egy vonalba kerüljön. Megszeppenve meredtem sötét barna szemeibe, a szívem hirtelen félre vert, majd hevesebben verte megőrült tamtamját.
- Nincs mit – motyogtam végül, mikor megtaláltam a hangom. Ajka a bőrömön égett, miután megpuszilt, s jót vigyorgott teljesen kipirult arcomon, miközben tekintetét továbbra is az enyémbe fúrta, majd egy hirtelen  mozdulattal hátat fordított és kiment a szobából.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, míg én mozdulatlanul továbbra is csak ácsorogtam, s azon gondolkodtam, hogy ez tényleg megtörtént-e vagy csak képzeltem, de miért képzelgek én ilyenekről?! Végül Harry jelent meg az ajtónál kezében a slusszkulccsal, rám várakozva egy ezerwattos mosollyal.
- Mehetünk? – kérdezte, mire csak bólintottam és imádkoztam, hogy amíg kimegyünk a kocsihoz ne találkozzak össze Zaynnel. Persze, hogy nem találkoztam össze Zaynnel, hiszen egyenesen mellé préselődtem a kocsiban, ugyanis mindenki jött.
- Ez nem okoz feltűnést? – kérdeztem zavartan. – Úgy értem mind az öt 1D tag a Tescoban... – magyaráztam.
- Nem többet, mint bárhol máshol – vont vállat szórakozottan Louis vígan mosolyogva tudatlanságomon.
A bevásárlás zökkenőmentesebben ment, mint ahogyan azt gondolni mertem volna. A fiúkat olykor leállították pár fénykép erejéig, miközben én tovább mentem, hogy összegyűjtsem a felírtakat.
Nem is a rajongók, inkább a fiúk viselkedése okozott gondot; nem lehetett úgy gyorsan vásárolni, ha a kocsit folyton ellopták, hogy száguldozhassanak vele!
- Legalább had pakoljak bele! – kiabáltam Niall és Louis után teljesen fölöslegesen, meg sem hallottak.
- Utánuk viszem – sóhajtotta Zayn, majd elvéve tőlem a cuccokat megindult a másik kettő bandatársa után.
- Amúgy nem akartok valami normálisat is enni? – kérdeztem Harryt, mire értetlenül nézett rám. – Úgy értem, amiből tudok főzni – tettem még hozzá, mire megvilágosodva bólintott és segített, hogy pár konyhában általános alapanyagot is összeszedhessek.
A napok ijesztően gyorsan teltek hétvége felé, s én úgy éreztem, hogy túl kevés időt kaptam ahhoz, hogy hozzászokjak Alice gondolatához. Bármennyire is próbáltam megbarátkozni a gondolattal, s nyugtattam magam, hogy ezzel nincs semmi probléma és minden rendben lesz a fejemben csak az kattogott, hogy mi lesz, ha kiakadok? Mi lesz, ha valaki észrevesz rajtam valamit és nyilvánvalóvá válik számára, hogy nem vagyok túl Harryn? Vagy mi lesz, ha a csaj igazából kibírhatatlan? Hiszen hány film szól efféle történetekről; a szerelmes lány legjobb barátja összejön egy gonosz lánnyal, s így a barátságuk végleg tönkre megy. Mi van, ha velünk is ez lesz? Vagy mi lesz, ha én leszek gonosz?
Teli voltam kérdésekkel, s ezek csak akkor voltak hajlandóak kiürülni a fejemből, mikor az éjszaka közepén egymásra találtunk Zaynnel a tornácon egy cigaretta kíséretében.
- Szar lehet – jegyezte meg egy este, mikor szóba került a hétvége.
- Miért? – értetlenkedtem, miközben igyekeztem könnyed, nyugodt hangot megütni.
- Azért mégis csak a szerelmed barátnője... – feszegette tovább azokat a bizonyos határokat, mire idegesen elnyomtam a megmaradt cigit és sűrű szitkozódás közepette indultam volna meg a bejárat felé, ha nem ragadja meg a csuklóm és áll fel szorosan előttem.
- Harry nem a szerelem! – sziszegtem szinte fuldokolva a méregtől egyenesen szórakozottan csillogó szemeibe nézve.
- Bizonyítsd! – mondta végül nyugodtan, féloldalasan mosolyogva, miközben keze lehullott a csuklómról és hagyta, hogy továbbra is mérgesen betrappoljak a lakásba egyenesen fel a szobámba.
Hogyan bizonyítsak?! Egyáltalán miért kellene nekem bárkinek is bizonyítanom?

2013. február 17., vasárnap

11. Betegem


Hellóka!
A Last Moments c. blogomat véglegesen befejeztem, aminek minden fejezetét meg is kereshetitek itt. Szóval teljes gőzzel ezen a blogon fogok dolgozni, s remélem velem tartotok a későbbiekben is! (:
Xoxo.Bri.

11. Betegem
"Kétségtelenül jólesett a törődése." - Zayn Malik

Az a viharos hajnal megváltoztatott. Túl nyálasnak vagy szentimentálisnak tartottam, hogy ezt mással is megosszam, de belül éreztem, hogy hatalmas előre lépés volt számomra az a pár óra, amivel Zayn megajándékozott, s amivel talán tudta nélkül, de elindított egy úton. Egy olyan ösvényen, ahol próbáltam leszoktatni magam Harryről, s másokra is figyelni. Észre venni a fiúkat, például Niall elképesztően szép szemeit, Liam kellemes hangját vagy Louis aranyos mosolyát. Ezeket mind-mind régebben is néztem, de attól a naptól kezdve láttam is. Láttam Zayn percízen felzselézett haját, borostától férfias mosolyát és számomra egyre gyönyörűbbé váló szemeit. Láttam őket, de továbbra is láttam Harryt. Hatással volt rám, s ez ellen csak kis lépésekben tudtam tenni, de úgy éreztem, hogy jó úton haladok. Legalábbis haladtam valamerre, az út végét viszont még nem láttam teljesen tisztán.
Év eleje lévén a fiúknak rengeteg dolguk volt, megbeszélésekre jártak, interjúkat bonyolítottak le, díjátadókra kaptak meghívást és fotósorozatokat kellett bepréselniük a naptárjukba. Volt olyan is, hogy egy nap nem is láttam őket, túl korán elmentek, s túl későn jöttek haza. Néha olyan érzésem volt mintha egyedül élnék, noha valamelyik fiú mindig hagyott magáról némi nyomot; egy cetlit, smst vagy bármi mást, amik megmosolyogtattak.
Igazából kezdtem megszokni, hogy egyedül kelek, takarítok, főzök, a fiúkkal beszélgetek telefonon és egyedül fekszek, noha valamelyikőjük mindig benézett a szobába mintha csak attól féltek volna, hogy elszököm vagy fogalmam sincs. Mindenesetre jólesett minden ilyen kis gesztusuk, ezt nem tagadhattam.
Viszont egy valami jó volt ebben az egészben, vagyis rossz is meg jó is; kevesebbet láttam Harryt, így nagyobb esélyét láttam annak, hogy kiszeretek belőle. Kivéve, mikor egy hosszú nap után öt láttam meg elsőnek belépni az ajtón és egyszerűen kiirthatatlannak gondoltam a bennem legyökerezett érzelmeket. Vajon látszik rajtam, hogy mennyire küzdök magammal vagy csak én érzem mellkasomban azt a vihart annyira intenzíven és nyilvánvalóan? Néha-néha mikor saját magammal viaskodtam elkaptam Zayn eltűnődött pillantását, miközben engem nézett, olyankor úgy éreztem, hogy átlát rajtam, hogy könnyedén leolvassa rólam, hogy mi megy végbe bennem, s ez miatt éreztem úgy, hogy ő ismer a legjobban. Néha jobban, mint Harry.
Az idő olyan kilenc körül járhatott, a házban olyan csend volt, hogy biztosra vettem; a többiek már rég elmentek. Felöltöztem, rendbe szedtem magam, majd elindultam le a földszintre ahonnan az egyik tornácra nyíló ablakból észrevettem egy sötétbarna kobakot bőszen pöfékelni. A szürke füst könnyedén oszlott el a levegőben, miközben a fiú hátravetett fejjel élvezte a reggeli, halvány napsugarakat. Ahogy a tél közepét tapostuk ez egyre nagyobb ritkaságnak számított.
- Jó reggelt – köszöntem meglepetten, mikor kiléptem mellé a tornácra és aggodalmasan néztem végig sápadt, betegnek tűnő arcán.
- Neked is – motyogta két slukk között, felnézve rám.
- Hát te? -. kérdeztem. – Azt hittem a fiúkkal mész interjúra – közöltem vele.
- Úgy volt – bólintott. – Amíg meg nem fáztam – húzta el a száját két hatalmas szipogás közepette, miközben lepöckölte a hamut. Értetlenül néztem szokottnál sokkal sápadtabb arcát és elképesztően csillogó szemeit. Valami tényleg nem stimmelt vele. Kezem akaratlanul indult meg arca felé, s mire visszahúzhattam volna ujjaim már frissen borotvált bőrén simítottam végig.
- Nem vagy lázas? – kérdeztem zavartan, remélve, hogy az aggodalom inkább látszik rajtam, mint a zavartság a helyzettől.
- Lehet – vont vállat, látszólag elég jó néven vette az aggodalmam, mert vadul vigyorogva nézett egyenesen rám.
- Beteg vagy, de neked kint kell ülnöd a hidegben cigizni... – mormoltam elégedetlenül, rengeteg gúnnyal a hangomban.
- Csaknem meg büntetsz? – csillantak fel a szemei kajánul, miközben ajkaira féloldalas mosoly költözött, míg várta a válaszom.
- Ha elszívtad gyere be – sóhajtottam végül kerülve a zavarba ejtő válaszadást. – Csinálok neked teát és...levest, attól majd jobban leszel – mondtam, majd visszalépve a lakásba meggyújtottam a tűzhelyet és raktam rá vizet melegedni a levesnek és a teának is.
- Ha tudom, hogy ilyen kényeztetésben részesülök előbb megbetegszem – vigyorogta nagy gyerek módjára, mikor a bögrébe kiöntött teát bevittem neki a nappaliba, s a kanapé háttámláján pihenő takarót rá terítettem. Egyszerűen nem tudtam parancsolni magamnak, reflexszerűen jöttek ezek a mozdulatok, csak segíteni akartam, hogy meggyógyuljon.
- Inkább idd meg és pihenj – kértem, miközben átvette a poharat, s én vissza mehettem a leveshez. Áldottam az eget, hogy tudok főzni, Niall hálájáról nem is beszélve, állítása szerint ők összesen nem tudnak olyan jól főzni mint én, ráadásul idejük sem lenne, pedig egyáltalán nem tartottam magam géniusznak. Csak követtem a receptet, próbáltam nem elégetni őket és cserébe Niall mindig megajándékozott egy hatalmas öleléssel, mikor este elbúcsúzott, hogy felmenjen a szobájába lepihenni egy hosszú nap után.
A húslevessel hamar kész lettem, legalábbis én gyorsnak éreztem szaladni az időt, miközben a konyhába átszűrődött Zayn tüsszögéseinek és köhögéseinek hangja a tévével elegyítve. Hol zenét hallgatott, hol a híreket nézte, de a javarészt csak céltalanul kapcsolgatott a tévék között, miközben elnyúlt a kanapén és teljesen betakarózott a kockás pléddel.
- Kész a leves – közöltem vele, miközben próbáltam nem elejteni a tányért, amíg Zayn pár tüsszentés közepette felült, s én leülhettem mellé. – Mi van? – kérdeztem összevont szemöldökkel, mikor feltűnt, hogy a szeme még sokkal jobban csillog, mint amit a láz művel vele.
- A beteget ápolni kell – vigyorogta, mire pár értetlen pillantás után feladóan sóhajtottam, majd szigorúan rá néztem.
- De ha elmered árulni bárkinek is...! – motyogtam fenyegetően, ami hallatán majdnem felnevetett, miközben én etetni kezdtem. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy miért egyeztem bele, hiszen olyan beteg nem volt, hogy ne tudott volna enni, de később aztán már nem akartam ezen veszekedni. Egyszerűen csak etettem, miközben félig a tévére figyeltem, ahol épp a nem régiben megjelent Kiss You klipjüket kezdték el játszani. Meghallva az ismerős dallamokat akaratlanul is lelkes dúdolgatásba kezdtem, miközben a levest kavargattam, hogy jobban kihűljön, majd egy újabb adagot tartottam Zayn szájához. És egészen addig észre sem vettem, hogy mennyire néz, amíg nem voltam kénytelen felé nézni, hiszen mégis csak gáz lett volna belenyomni a kanalat a szemébe...
- Mi az? – kérdeztem zavartan, s bármennyire is próbáltam képtelen voltam letörölni a mosolyt az arcomról. Hiába, a zenéjük mindig feldobta a kedvem. Kérdésemre, csak megrázta a fejét, s tekintetét a tévére szegezte, de csak annyi ideig, amíg én is követtem a pillantását, hogy aztán újra engem bámulhasson. – Kérsz még? – kérdeztem, mikor az utolsó csepp is elfogyott.
- Kösz, nem – rázta meg a fejét. – Egy angyal vagy – mondta, majd hirtelen puszit nyomva az arcomra élvezettel figyelte, ahogy elpirulok, miközben kivittem a tányért és elmosogattam a piszkos edényeket. Mire vissza értem ismét el volt nyúlva a kanapén, s nagyban szuszogott. Akaratlanul is elmosolyodtam a látványra, résnyire nyílt ajkaival, olykor meg-meg rebbenő, hosszú szempilláival és ellágyult vonásaival úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Egy aranyos, megfázott kisgyerek.
Végül aztán figyelmem a tévére irányult, miközben befészkeltem magam az egyik fotelba, s onnan bámultam kitudja mennyi ideig egy állatkertes természetfilmet, miközben hallgattam Zayn egyenletes szuszogását.
A tévén lévő digitális óra tízet mutatott, mikor hangos lábdobogásra és öklendezésre ébredtem. Értetlenül néztem körbe a csak tévé által megvilágított helyiségben, de Zaynt sehol sem láttam. Csak az ajtó hangos csapódása jelezte, hogy felszaladt az egyik fürdőszobába.
- Zayn?! – kopogtam be az egyik ajtón, ahonnan halvány fények szűrődtek ki a sötét folyosóra. – Zayn, minden rendben?! – makacskodtam, mikor nem válaszolt és nem tudtam átjutni a bezárt ajtón.
- Persze – köhögte gyengülten, ám szavai artikulálatlan hörgésbe csapódtak át, miközben gondolom újra a vécé felé hajolt.
- Zayn, kérlek! – próbálkoztam újra. – Így nem tudok segíteni – unszoltam, s úgy tűnt szavaim végre célba értek, mert az ajtó halk kattanással kinyílt, én pedig beléphettem az apró helyiségbe.
Aggodalmasan néztem végig meggörnyedt, térdelő alakján, miközben megkapaszkodott a vécé szélében, s megtámaszkodott a taposón. Rossz volt így látni, a hangokról nem is beszélve... Öklendezett, köhögött és próbált rávenni, hogy menjek ki mielőtt én is rosszul leszek.
Figyelmen kívül hagyva szavait inkább letelepedtem mellé és próbáltam segíteni neki, noha ebben a helyzetben nem igazán tehettem semmit. A hátát simogattam, a tarkóját masszíroztam és nyugtató szavakat duruzsoltam neki hátha ettől lehiggad akár egy kicsit is.
- Köszönöm – motyogta, mikor kicsit sikerült lenyugodnia kitudja mennyi idő után és elfogadta a felé nyújtott vécépapírt, hogy megtörölje a száját. Barna szemeiből őszinte hálát tudtam kiolvasni, amit csak megmosolyogtam egy váll rándítással. Ezt nem éreztem olyannak, hogy meg kelljen köszönni, ez magától jött, hiszen nem akartam így látni, azt akartam, hogy minél előbb meggyógyuljon.
- Most meg az arcod hideg vízzel, az majd jót fog tenni – noszogattam a csaphoz, miután kezem verejtékes homlokára simítottam és aggódva állapítottam meg, hogy tűz forró. – Jobban vagy már? – kérdeztem arra utalva, hogy szerinte fog-e még hányni.
- Azt hiszem minden kiadtam – húzta el a száját, miközben megtörölte az arcát és engedelmesen hajtotta végre szavaim, miközben áttereltem a szobájába és türelemre intettem, míg lementem a konyhába lázcsillapítóért és teáért.
- Ettől jobban leszel – nyújtottam felé a bögrét és a kapszulát, amit jó kisfiú módjára bevett és megivott, miközben én leültem az ágy szélére és reméltem, hogy ettől tényleg jobban lesz.
- Köszönöm – mondta ma már sokadjára, őszinte hálával a hangjában. – Te tényleg egy angyal vagy – mosolyodott el fáradtan, de kedveskedően. Tudtam, ha most teljesen egészséges lenne kapnék még egy perverz megjegyzést és egy kaján vigyort is.
- Csak segíteni próbálok – mondtam ellenkezően, hiszen ettől nem éreztem magam angyalnak. – Próbálj aludni – kértem.
- Igen is, anyu – próbált viccelődni, mire csak fej rázva felnevettem és elbúcsúzva tőle lementem a konyhába, hogy elmosogassak, összehajtsam a takarót és lekapcsoljam a tévét.
Az óra már éjfél körül járt, s ezt meg is éreztem magamon, de nem juthattam el a szobámig, mikor óvatosan benyitottam Zayn szobájába és szembe találtam magam a vacogó, verejtékező fiúval. Borzalmas állapotban volt.
Becsukva magam mögött az ajtót letelepedtem az ágy mellé, miközben megtámaszkodtam az ágyon és ismét nyugtató simogatásba kezdtem. Szórakozottan játszadoztam összekócolódott tincseivel, aggodalmasan simítottam végig meg-meg remegő vállain, majd megnyugodva tapasztaltam, hogy lassan, de biztosan szemhéja felenyhült a szorításból és remegése is alább hagyott.
Az óra lassan kettő mutatott, de csak akkor voltam hajlandó kimenni a szobájából, mikor meggyőződtem róla, hogy a láza lejjebb ment és ő tényleg nyugodtan aludt.
Fogalmam sem volt róla, hogy miért éreztem ennyire felelősségemnek, hogy törődjek vele, hogy miért tudtam őt ott hagyni olyan nehezen, de azokban a késői órákban jobbnak láttam, ha inkább nem gondolkozok ilyeneken.
Álmosan, ásításokat elnyomva léptem ki a szobából, majd csuktam be magam után az ajtót, hogy egyenesen beleütközzek a göndörkébe.
- Hé... – motyogtam köszönésképpen, fáradtan mosolyogva, miközben megöleltem. – Megjöttetek? Többiek? – kérdeztem.
- Még lent esznek – mondta. Zöld szemeiben fáradtság ült, úgy tűnt nem csak én merültem ki teljesen a mai naptól. – Hogy van? – kérdezte az ajtó felé pillantva.
- Jobban – nyugtattam meg. – Szerintem holnapra nem lesz semmi komolyabb baja, ha pihen.
- Rendben – bólintott. – Pihenj le te is – simított végig az alkaromon. – Látom rajtad, hogy hulla vagy – mosolyodott el megértően, mire csak búcsúzóul megöleltem és végre beestem a saját szobámba, egyenesen az ágyba.

2013. február 14., csütörtök

10. Hajnalban


10. Hajnalban

"Megakartam őt csókolni, de nem Harry gondolatának árnyékában." - Zayn Malik

A napok kezdtek átvenni egy fajta ütemet, megszokottságot. A fiúk interjúkra jártak, dolgoztak, miközben én próbáltam a hatalmas házban rendet tartani és meleg étellel várni őket még akkor is ha éppen éjfélkor hulla fáradtan és éhesen tértek haza. Legalábbis Niall mindig éhes volt, bár ez senkit sem lepett meg.
Próbáltam kimaradni anyuék válásából, nem érdeklődtem erről, s ők sem meséltek. Mindhárman jobban láttuk, ha csak annyit tudok, amennyi tényleg szükséges, ráadásul elég volt a tudat, hogy anyuék nem egymást utálva és szitkozódva váltak el egymástól. Ez több volt, mint amit a legtöbb elvált szülős gyerek kérhetett.
Tervem, miszerint Harryből ki kell szeretnem eléggé zötykölődősen ment, számomra nehezen. Ha kicsit nem figyeltem könnyedén elvesztem göndör tincseiben, gödröcskés mosolyában vagy bármely más porcikájában, amit tökéletesnek láttam. Minél inkább kerestem a hibákat, hogy kiábrándulhassak annál inkább kénytelen voltam rájönni, hogy Harrynek nincs hibája, legalábbis nekem nem számított hibának.
Hajnali négy lehetett, az eget sűrű, fekete felhők borították és úgy szakadt az eső mintha dézsából öntötték volna. A cseppek megállíthatatlanul kopogtak az ablakon, az ég olykor megdördült és villámok hasították át a gomolygó eget.
Szerettem a viharokat. Imádtam csak nézni a természet vad háborúját önmagával, a fák meghajlását a szél uralma alatt. Volt egyfajta hangulata, ami megborzongatott, s ámulattal töltött el.
Hosszú percekig csak bámultam ki az ablakon, ám megunva a fekvést felkeltem, s halkan kiosonva a szobámból kiültem a tornácra. Felhúzott lábakkal ültem le az egyik fonott székbe, miközben összehúztam magamon az útközben felkapott pulcsimat és csak bámultam a tornácon kívüli világot.
A szél befújt pár esőcseppet, az utcák még jócskán sötétbe voltak borulva, noha pár lakásból kivilágított a felkapcsolt lámpák fénye, amit majdhogynem teljesen eltüntetett a szakadó eső. A levegőt körbelengte vihar illata, amit nem győztem mélyen a tüdőmbe szívni.
- Helló! – köszönt meglepetten Zayn, mikor az ajtót kinyitva kilépett a hideg időbe, s meglepve tapasztalta, hogy már nincs egyedül.
- Reggelt – mosolyogtam halványan. – Vagyis inkább hajnalt – javítottam ki magam.
- Mindig ilyen éjjeli bagoly vagy? – kérdezte, miközben leült mellém, s gyakorlott mozdulatokkal rágyújtott.
- Mondhatni – vontam vállat, s elfogadtam a felém nyújtott, már meggyújtott szálat.
- Harry megöl, ha rászoktatlak a cigire – rázta meg a fejét kissé bűntudatosan, mégis ajkain halvány mosollyal.
- Az én döntésem – makacskodtam. – Lehet, hogy nagy hatással vagy a nőkre, de ennyire azért nem – tettem még hozzá, de aztán meg is bántam a szavaim, mikor láttam kaján mosolyát és felcsillanó szemeit.
- Szóval nagy hatással vagyok rád? – kérdezte vigyorogva, szemöldök vonogatva, miközben egy másodpercre sem vette le rólam a pillantását, élvezettel figyelte, ahogy a halvány lámpafényben is tisztán láthatóan elvörösödök az ellenkezésem ellenére is.
- Nem így értettem! – mondtam, de tisztán látszott rajta, hogy egy szavamat sem hiszi. Miért is hinné? Én sem hinném el a helyében.
De miért van rám ilyen hatással? Nem vagyok belé szerelmes, noha el kell ismernem, hogy helyes és jó fej is tud lenni, ha éppen nem akart teljesen zavarba ejteni. Egyszerűen van a kisugárzásában valami...valami szabad, amit érezve az ember úgy érzi, hogy bármit megtehet anélkül, hogy Zayn elítélné, mellette tényleg szabadnak éreztem magam. Mintha repülnék. Mindig szerettem volna repülni és egy-egy percünkben, mikor kettesben voltunk és őszintén beszélgethettünk úgy éreztem, hogy tényleg repülhetnék.
- Szeretnék repülni – mondtam, mire értetlenül visszakapta rám a tekintetét, s én reméltem, hogy nem firtatja kirohanásom. Nem akartam hangosan kimondani, egyszerűen kibukott belőlem.
- És mi tart vissza? – kérdezte végül, mire hosszú másodpercekig csak bámultam bele a szemébe, s rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Mi tart vissza? És mindketten tudtuk, hogy nem kimondottan a repülésről van szó.
- Nem tudom – motyogtam még mindig elgondolkodva, miközben fejem hátra döntöttem a támlának, s onnan néztem továbbra is Zayn csillogó szemeibe.
A fiú hosszú másodpercekig viszonozta a pillantásom, majd a vihar felé fordulva gondolt egyet, megragadta a kezem és felrántott ülő helyzetemből.
- Mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten, megkapaszkodva karjaiban, hogy a hirtelen jött lendülettől el ne essek.
- Sétáljunk egyet – mondta mosolyogva, lelkesen, miközben én próbáltam maradásra bírni.
- De hát szakad! – közöltem vele a nyilvánvalót, mire kaptam tőle egy „na, nem mondod?!” pillantást.
- Ha folyton azt nézed, hogy mit, miért nem szabad hogyan akarsz repülni? – kérdezte csibészesen, tudva, hogy ezzel győzelmet aratott. Feladóan sóhajtottam, majd hagytam, hogy még mindig a kezemet fogva magával húzzon egyenesen ki a szakadó esőbe.
Fogalmam sem volt róla, hogy mi ütött belém, de azokban a pillanatokban nem is érdekelt. A hideg, szűnni nem akaró cseppek pár másodperc alatt teljesen eláztattak, de nem bántam. Élvezettel hagytam, hogy a cseppek végig folyjanak rajtam, miközben követtem Zaynt ki az utcára, a sötétségbe és a viharba.
A szél szórakozottan játszott tincseimmel, az ég olykor megdördült felettünk, s az utcák alig pár tizedmásodpercekre megvilágosultak egy-egy villámnál. Szép és nyugtató dolog volt nézni a vihart, na de benne lenni...egyszerűen pezsdítő élmény volt.
Ajkaimból akaratlanul tört fel az önfeledt nevetés, miközben figyeltem Zayn homlokára ázott haját, átvizesedett pólóját és szórakozott, féloldalas mosolyát. Egyszerűen nem tudtam befejezni, csak nevettem és élveztem, hogy minden -féle gond vagy aggodalom nélkül szétázok, mintha a vihar nem csak a természetet, de engem is megtisztított volna. Hosszú napok után azok voltak az első órák vagy talán percek, mikor nem foglalkoztam semmilyen gondommal vagy következménnyel. Mintha ez a felem teljesen kikapcsolt volna, elmerültem..elmerültem a repülésben.
- Ugye, hogy nincsenek rossz ötleteim? – vigyorogta elégedetten Zayn, miközben egy percre sem vette le rólam a tekintetét. Néha, mikor a tekintetünk találkozott néhány másodpercre úgy éreztem mintha felakarna falni a szemeivel, bár próbáltam magamnak azt bemagyarázni, hogy csak képzeltem az egészet, hogy a zuhogó esőtől rosszul látok.
- Nem fényezem az egódat – mondtam, mire csak felhorkantott és játékosan meglökött. Legalábbis játékosnak szánta a dolgot, amiből aztán az lett, hogy elvesztettem az egyensúlyom, s belé kapaszkodva mindketten hatalmasat borultunk.
A fenekem fájdalmasan találkozott a talajjal, miközben még mindig Zayn karját szorongattam szorosan összehunyt szemekkel, egészen addig amíg meg nem éreztem meleg leheletének közelségét. Szemeim kipattantak, s megszeppenve mélyedtem el egyenesen csillogó, most sötétebbnek tűnő szemeibe, melyek azon nyomban elnyeltek, ahogy tekintetünk találkozott. A világ hosszú másodpercekre összemosódott körülöttem, csak a szemeire és résnyire nyílt ajkaira tudtam koncentrálni, amiken olykor-olykor megcsillantak az esőcseppek, melyek továbbra is áztattak minket. Talán még levegőt is elfelejtettem venni, miközben figyelmem ajkaira irányult és próbáltam felfogni, hogy mit is mondhat.
- Na, milyen érzés repülni? – kérdezte alig hallhatóan, ám épp elég hangosan ahhoz, hogy rekedt, kellemes hangja hallatán akaratlanul is megborzongjak. Persze ez nem kerülte el a figyelmét, s ajkai szegletében apró mosoly bújt meg, ami végül észhez térített. Nem is az, mert elmosolyodott reakcióm láttán, sokkal inkább amiatt, hogy mosolyáról a göndörke gödröcskés vigyora ugrott be.
Zavartan hajtottam le a fejem, miközben igyekeztem szétázott tincseim eltűrni az arcomból, amiből érthette a célzást, mert eltávolodott, majd felkelve a földről engem is felsegített.
- Még mindig nem kaptam választ – makacskodott, miután talpra állított, de nem volt hajlandó elengedni a kezem.
- Öhm...jó... – motyogtam zavartan, nem igazán értettem, hogy erre mit is kellett volna válaszolnom, de úgy tűnt elégedett a szavaimmal. Jókedvűen felnevetett, majd tovább húzott a lassan csillapuló időjárásba.
Jó volt nézni felhőtlen jókedvét, mosolyát és csillogó szemeit, miközben beszélgettünk és mindent megtett, hogy elterelje a gondolataimat, mintha csak tudta volna, hogy erre van szükségem. Hogy valaki elterelje a gondolataim, jobb kedvre derítsen, s visszahozza előbbi jókedvem és gondtalanságom, ami onnantól kezdve már nem volt olyan tökéletes, mint percekkel ezelőtt. A bűntudat ott mardosta a szívem, hogy mosolyáról Harry ugrott be, pedig semmi okom nem volt arra, hogy a göndörke jusson eszembe, s a hajnal további részében nem is tudtam kiűzni a fejemből legjobb barátomat.
Az eső lassan elállt, a levegőben az eső és az ázott föld kellemes illata terjengett megtoldva Zayn cigijének szagával, ami egyszerűen nem tudott zavarni. Nem tudott érdekelni, hogy cigizik, hogy lassan emiatt én is rászokok, mert egyszerűen...jó volt. Nem tartottam ezt bűnnek, elítélendőnek, de talán csak azért, mert Zayn nem ítélt el emiatt, noha nem is erőltette a dolgot. Hagyta, hogy én döntsek, hogy én magam hozzak meg egy olyan döntést, ami rám tartozik.
Mire haza értünk a nap kezdett feljönni, a többiek ébredeztek, Liam és Louis a konyhában ücsörögtek, s inkább meg sem kérdezték, hogy miért vagyunk csurom vizesek Zaynnel.
- Zayn... – motyogtam, mielőtt bementem volna a szobámba. Kíváncsian felém fordult, s türelmesen várta, míg kimondtam azt a vallomást amitől akaratlanul is elpirultam; – Szeretek repülni – mosolyogtam rá halványan, zavartan, alig merve felnézni szavaim hallatán vadul csillogó, elégedett szemeibe.

2013. február 12., kedd

9. Válás

9. Válás
"Szerettem volna segíteni neki." - Liam Payne

Szórakozottan bámultam Harry szuszogó, védtelenül kisfiússá váló vonásait. Ajkait résnyire nyitotta, ahogy levegőt vett, szempillái olykor megrebbentek, miközben álmodott és néha-néha hajába túrt, hogy eltűrje a homlokába logó tincseket. Háta egyenletesen emelkedett, miközben lélegzett, lábát olykor kiegyenesítette, olykor behajlította, s olyan érzésem támadt ettől mintha pontosan tudnám, hogy mikor, mit fog csinálni. Mintha évek óta figyeltem volna ezeket a mozdulatokat, s kívülről fújnám a gondolatait, mozdulásait és mindenét, ami ő maga.
Pár pillanatra elgondolkodtam, nem nekem kellene így néznem őt, nekem nem szabadna hosszú perceken keresztül belevesznem jóképű vonásaiba, hiszen semmi jogom ezekhez.
De hogyan kezdjem el nem szeretni őt? Döntsem el, nézzem levegőnek vagy keressem benne a hibákat? Mégis hogyan kell valakiből kiszeretni?!
Fejem lassan, akadozva fordítottam el, miközben jobban körbenéztem a szobában. Rengeteg kép lógott a falakon és a polcokon, ruhák voltak szanaszét és legalább négy telefont számoltam össze kapásból. Minek neki ennyi?
A kora reggeli narancssárgás sugarak lágyan világították meg az apró helyiséget, a falak világosabbnak tűntek ettől, s az egész fiús, egyszerű bútorzat és berendezés kapott valami otthonosságot.
Igazítóan beletúrtam a hajamba, s bár kételkedtem benne, hogy javítottam összekuszálódott tincseimen nem különösebben érdekelt a kinézetem. Felkeltem az ágyból és a gondosan bekeretezett fényképeket kezdtem el bámulni.
Volt a családjáról rengeteg kép, a fiúkról, a barátairól, rendezvényekről és rólam is. Egy ballagási fotóm pihent az éjjeliszekrényen a családja mellett, s ez akaratlanul is megmosolyogtatott. Tényleg fontos vagyok neki.
- Jó reggelt – mormolta álmos, rekedt hangján, miközben fordult egyet és egyenesen rám nézett ajkain halvány mosollyal.
- Neked is – ültem le az ágy szélére. – Hogy aludtál? – kérdeztem.
- Nagyszerűen – nyújtózkodott egy hatalmasat, s azzal a lendülettel egyenesen magára rántott, amivel egy sehova sem vezető birkózást indított el, amit természetesen ő nyert. A nevetésünktől visszhangzott szerintem az egész ház, miközben csak úgy tudtam kiszabadulni karjaiból, ha az egész ágyról lecsúsztam és reméltem, hogy nem ér el.
- Az erőszakot tiltják az országban! – kiáltotta el magát Louis, mikor mögötte még a három fiúval berobbant a szobába és jobban szemügyre vették azt a káoszt, amit én és Harry okoztunk alig pár perc alatt.
- Nagyon vicces Tomlinson – forgattam meg a szemem, miközben felállva a földről megigazítottam magamon a pólót. – Nem ér a legkisebbet bántani! – néztem rá szúrósan Harryre, aki csak jót derült viselkedésemen és győzelmén.
Miután sikerült kiszabadulnom Harry szobájából összeszedtem a ruháimat és elmentem letusolni, míg a többiek is felkészültek a mai napra, bár fogalmam sem volt róla, hogy terveznek-e valamit vagy a mai nap is lustulós lesz. Mindenesetre ez volt a legkisebb gondom. Beszélnem kellett a szüleimmel. Meg akartam beszélni velük ez az egészet, hiszen mégis csak a szüleimről volt szó!
- Persze, ne vegyétek fel! Ugyan minek?! – sziszegtem dühösen a telefonomnak, miközben kinyomtam azt és azon kezdtem el gondolkodni, hogy direkt nem veszik fel vagy egyszerűen ilyen a szerencsém.
- Minden rendben? – torpant meg az ajtóm előtt Liam arcán őszinte érdeklődéssel és aggodalommal.
- Persze – sóhajtottam. – Csak egyik szülőm sem veszi fel – mormoltam elkeseredetten. Most hogy kezdett háttérbe szorulni az egyik gondom kezdtem felfogni a tényt, miszerint a szüleim elválnak. Elválnak! De miért?! Mikor?!
- Biztos...csak nem érnek rá – mondta, miközben beljebb lépett, majd leült mellém az ágyra. – Hogy viseled? – kérdezte komolyan, érdeklődve.
- Egyelőre zavartan – feleltem őszintén. – Nem értem, hogy miért titkolják ezt előlem...már nem vagyok kisgyerek... – magyaráztam.
- Csak féltenek – vont vállat. – A szülők már csak ilyenek – érvelt.
- Nyugodtabb leszek, ha valamelyikükkel már tudok beszélni – vettem kezembe újra a telefont, hogy tárcsázzam apu számát, amit végül fel is vett. Liam még utoljára egy biztató mosolyt küldött felém, majd inkább kiment a szobából, hogy nyugodtan tudjak beszélgetni.
Nem kellett sokáig győzködnöm aput, hogy meséljen el mindent, hiszen jogom volt tudni, hogy mi zajlik le az életükben, a házasságukban. Tudni akartam, hogy mi, miért történt és én miért nem voltam beavatva.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepődtem a döntésükön. Anyu és apu mindig is ég és föld voltak, alig értettek egyet valamiben, de mégis szerették egymást. Legalábbis egy ideig. Úgy tűnt a kapcsolatukban elérkezett az idő, mikor jobbnak látták békében és barátságban elválni mielőtt rosszabbra fordultak volna a dolgok. Ezért nem hibáztathattam őket, nem kényszerítettem őket, hogy maradjanak együtt miattam. Nem lehettem olyan önző, főleg mert ott sem voltam. Vajon anyu ezért unszolt olyan sokáig, hogy legyek kicsit Harryvel? Hogy ők nyugodtabban eltudják intézni az ügyeiket? És hogyan tudtam volna meg? Haza mentem volna és anyu benyögte volna, hogy amíg én távol voltam elváltak apuval? Hogy gondolták ezt?!
- És most mi lesz? Úgy értem én kinél leszek és...szóval érted... – makogtam. Azért mégiscsak furcsa volt anyuról és apuról beszélni, nem pedig róluk. Bármennyire is volt logikus döntésük és teljesen érthető annak tudatában, hogy mindketten milyen személyiségek valami mégiscsak megtört bennem. Mintha arra világítottak volna rá, hogy a szerelem nem minden, nem győz le mindent...
- Én visszaköltözöm Franciaországba, te pedig itt maradsz anyuval – magyarázta. – Sokszor jövök majd meglátogatni téged, minden nap beszélünk és te is jössz majd hozzám ahogyan tudsz – ígérte. Furcsa volt elképzelni, hogy apu nem lesz jelen mindig az életemben, nem látom minden nap... Meg kell szoknom majd még a dolgokat.
- Apu, kérdezhetek valamit? – kérdeztem bizonytalanul, noha fölöslegesnek találtam ezt a kérdést. Talán csak azért mondtam, hogy jelezzem; fontosat akarok kérdezni.
- Valami gond van, Kincsem? – kérdezte aggodalmasan, minden idegszálával rám koncentrálva. Ez fog a legjobban hiányozni, gondoltam. Apu mindig ott volt velem, segített, sokkal több mindent elmondhattam neki, mint anyunak. Nagyon más lesz nélküle.
- Nem, csak...szereted még anyut? – kérdeztem.
- Persze, hogy szeretem – felelte azonnal. Tudtam, hogy őszinte, éreztem a hangjából.
- Szóval akkor lehet szerelemből barátság? – kérdeztem.
- Ezt nem feltétlenül nevezném barátságnak – mondta. – A szeretetnek nem mindig kell nevet adni, elég ha egyszerűen érezzük.
- Köszönöm – fújtattam végül, amit ugyan nem igazán értett, de megígérte, hogy hívni fog, majd elbúcsúztunk és bontottuk a vonalat.
- Hát ezen is túl vagyok – sóhajtottam kissé megnyugodva, bár gondolataim továbbra is a szüleim kapcsolatán rágódott. Egyszerűen csak próbáltam barátkozni a gondolattal.
Még mindig teljesen a gondolataimba merülve mentem le a nappaliba, hogy csatlakozzak hozzájuk, s kicsit lenyugtassam magam. Mostanában túl sokat kattogott az agyam.
- Minden rendben? – kérdezte azonnal Liam, hiszen ő tudta, hogy sikerült elérnem az egyik szülőm. A szemem sarkából láttam, ahogy Harry egyből felém kapja a fejét, s addig nem is nézett máshova, amíg nem feleltem kimerítőbben.
- Beszéltem apuval, tényleg elválnak – mondtam, miközben felhúzott lábakkal csatlakoztam Louis mellé a földre. – Ez van.
- Sajnálom – húzta el a száját Louis, miközben egyik kezét a vállamra simította pár pillanatra.
- Lényegtelen – legyintettem. – Igazából erre lehetett számítani, mindig is különböztek, csoda, hogy eddig kibírták.
Szerencsére több kérdést nem tettek fel ezzel kapcsolatban, így nyugodtan fordíthattam minden figyelmem a tévére, miközben a kanapéról Niall babrált a hajammal. Összevissza befonta tincseim vagy próbált rá csomót kötni nem sok sikerrel.
A Feketék Fehéren című filmet néztük, így külön örültem annak, hogy valami idióta vígjátékról volt szó és nem valami romantikus vagy drámai műsorról, mert azt nem vette volna be a gyomrom. Nem ennyi érzelmi vihar után.
Épp az a rész ment, mikor az a nagydarab néger vacsorázik az egyik nőnek öltözött sráccal és arról dicsekszik, hogy milyen nagy a...nyelve.
A szemem sarkából láttam ahogy Louis és Zayn ajka is szólásra nyílik, de megelőzve szavaikat inkább kezeim a szájukra nyomtam jelezve, hogy nem érdekel semmilyen perverz megjegyzésük.
- Ah – nyögtem fel némi elégedetlenséggel a hangomban, mikor Zayn bosszúképpen megnyalta a tenyerem, s én kénytelen voltam azt a ruhámba törölni.
- Nem kell ehhez nagy nyelv, így is sikerült valakiből kicsikarnom egy nyögést – vigyorogta perverzül, mire inkább csak szemet forgattam és nem voltam hajlandó viszonozni átható, kaján pillantását, amivel minden perverz résznél kitüntetett még akkor is, ha nem mondott semmilyen idióta megjegyzést. Teljesen mindegy volt, már csak a nézésével sikerült teljesen zavarba hoznia.
Az elmúlt napokban ez volt az egyetlen biztos pont az életemben; Zayn megjegyzései, amik miatt rendszerint zavarba jöttem hatalmas örömére.