2013. március 31., vasárnap

32. Döntés


Hellóka!
Örülök, hogy kicsit kétségekbeejtettelek benneteket, bár ez nem igazán sikerült, mert sokan rájöttetek, vagyis inkább reménykedtetek, hogy mi is az igazság.(:
Mindenesetre Kellemes Húsvéti Ünnepeket és Olvasást kívánok a következő fejezethez!
Xoxo.Bri.

32. Döntés

"Nem akartam erőltetni semmit, mégis határtalan megkönnyebbülés és boldogság lett úrrá rajtam, mikor Mila végre választott." - Zayn Malik

A bűntudat, a fájdalom és az elkeseredés érzése szinte lávaként keringett az ereimben, úgy éreztem teljesen megbénultam a rám telepedett kétségbeeséstől, miközben szavaik visszhangzottak a fejemben, s képtelen voltam megfeledkezni gyűlölettel átitatott vonásaikról. Velejéig gonosz és romlott embernek tartottam magam, aki mindenkinek csak fájdalmat és gyötrődést okozott. Hosszú percekig kántáltam magamban, hogy nem direkt tettem, nem szántszándékkal akartam megnehezíteni az életüket, de folytonos hibáztatásuk és szidásuk közepette kezdtem elhinni, amit mondanak. Igazat adtam nekik abban, hogy direkt bántottam őket, direkt rúgtam beléjük ott, ahol a legjobban fájt nekik. Azt akartam, hogy rossz legyen mindannyiuknak, de nem tudtam, hogy miért, miközben megmásíthatatlanul éreztem, hogy szeretem őket.
- Mila...Mila... – nevem folytonos kántálása ébresztett fel végül a legrosszabb rémálmomból, ám hosszú percek kellettek, míg rájöttem, hogy tényleg csak álom volt az egész. Arcomat egyszerre áztatták az emlékezés fájdalmas könnyei, s megkönnyebbülésé. – Hé... – ölelt magához szorosan Zayn, mikor bemászott mellém és mellkasára vont, hogy megnyugtasson. Homlokomra talán másodpercenként nyomott puszit, miközben hátamat simította, s nyugtató, kedves szavakat duruzsolt a fülembe. Nem érdemeltem meg ezt tőle.
- Annyira sajnálom – szipogtam még mindig, miközben elszakadtam karjaiból, s feltérdelve az ágyban egyenesen felé fordulva. A sötét ellenére is láttam, ahogy barna szemei értetlenül megcsillantak szavaim hallatán, aminek nem sokkal később hangot is adott, mielőtt még én szólalhattam volna meg.
- De mit? – kérdezte zavartan, miközben feljebb tornázta magát az ágyon, hogy arcunk egy vonalba kerüljön. Vonásai aggódóak voltak, már-már rémültek mondanivalóm miatt. Korántsem volt az a gyűlölködő, lenéző Zayn, mint akitől álmomban rettegtem. Csak attól féltem, hogy olyat csinálok belőle, hogy tönkre teszem őt az önzőségemmel.
- Én csak sajnálom – szipogtam továbbra is. A könnyek égették amúgy is felhevült, sírástól vörös és elkeseredett arcom, miközben a szavak után kutakodtam a fejemben, hogy minél érthetőbben megfogalmazzam meg számára mondanivalóm és érzelmeim. – Sajnálom, hogy ennyi ideig vártam azzal, hogy elmondjam Harrynek, hogy mi van köztünk, én nem akartalak ezzel bántani, én nem akartam ezzel gondot okozni senkinek... Nem tudtam, hogy ilyen rossz hatással lesz ez az egész mindenkire, hogy Alicet is magamra haragítom és nem akartalak téged sem kihasználni, mert tényleg, őszintén szeretlek, és senki mást többé csak téged, és meg fogom mondani Harrynek, hogy mi van, csak ne haragudj meg rám – hadartam el mindent, ami csak eszembe jutott, miközben igyekeztem nem megadni magam hangom kétségbeesett remegésének, hogy értse szavaim.
- Miről beszélsz? – értetlenkedett hatalmasra nyílt szemekkel. Úgy tűnt teljes lett benne a zűrzavar viselkedésem miatt. – Senkit nem haragítottál magadra, Mila, főleg nem engem – tette mindkét kezét az enyémekre, hogy nyugtatásképpen megszorítsa ökölbe szorított praclijaimat. – Mégis mit álmodtál? – kérdezte hitetlenkedve.
- Hogy te és Alice teljesen bepipultatok rám, hogy utáltatok és mindennek elmondtatok, hogy...hogy egy önző ribanc vagyok, aki mindenkin átgázolt – motyogtam újra sírva. Kimondva a szavak, még élesebben hasítottak belém, miközben a könnyel elhomályosították a látásom, s csak azt éreztem, ahogy Zayn közelebb hajolva magához ölelt. Megadóan simultam mellkasára, miközben karjait körém fonta és hosszú percekig nem eresztett.
- Ne gondolj butaságokat – kérte. – Hogyan utálhatnálak? – kérdezte, miközben két keze közé fogta az arcom, s tekintetét az enyémbe fonta. – De akkor engem szeretsz? – jött a következő kérdés. Mintha csak most esett volna le neki, hogy mit is mondtam az előbb.
- Csakis – feleltem teljesen őszintén, megfeszült idegekkel várva válaszát.
Azokban az őrülten hosszú percekben jutott el a tudatomig, hogy milyen fontos témánál is ragadtunk meg, hiszen eddig egyikünk sem mondta a másiknak, hogy szeretlek. Márpedig én mentegetőzésem közepette bevallottam neki az érzelmeim, amikre csak most készült válaszolni.
- Akkor az elmúlt hetek minden pillanata megérte – mosolyodott el lassan. – Szeretlek – suttogta halkan ajkaimra, majd végleg megszüntette köztünk a távolságot és megcsókolt.
Úgy kapaszkodtam vállaiba, majd később nyakába mintha valami sötétség bármelyik pillanatban elnyelhetett volna, ha nem szorítom magamhoz, s csókolom vissza minden mozdulatát.
- De most már aludjunk, éjfél is elmúlt már – kérte lágyan, kedvesen, miközben befészkelte magát az ágyamba, s maga mellé húzva ránk terítette a takarót. – Mila... – szólított meg percek múltán, mikor még mindig a mellkasán tartott, s én csak hallgattam szívének hevesebb dobbanásait.
- Tessék? – kérdeztem vissza, hogy lássa, nem alszok.
- Nem erőltetek semmit – mondta. – Ha még időt akarsz akkor megértem, nem szükséges még elmondanod Harrynek – nyugtatott meg, de én nem akartam engedni a csábításnak.
- Ma elmondom neki – feleltem inkább csak magamnak, mintsem neki. – Nem akarok tovább várni – tettem még hozzá, miközben lehunyva szemeim csak rá koncentráltam. A karjaira, lélegzetére, s arra a biztonságos és meleg érzésre, amit közelsége okozott.
Kirázott a hideg, mikor reggel felébredtem, s beugrottak álmom első mozzanatait. Csak onnan voltam biztos benne, hogy minden szörnyűség álom volt, s nem élhetem őket át igazából, mert Zayn mellettem volt és édesdeden szuszogott továbbra is engem ölelve. Hosszú szempillái hosszan nyúltak el az arcán, miközben borostája több naposnak tűnt kisfiús, már-már védtelen arcán. Olyan békés és nyugodt volt, hogy akár órákon keresztül képes lettem volna őt nézni, miközben aludt. Ez vajon beteges, tűnődtem magamban, miközben kibújtam öleléséből, s megbizonyosodva arról, hogy nem ébresztettem fel lementem a földszintre.
A nappaliban csak Louis és Niall várt, akik unottan kapcsolgattak a csatornák között valami érdekes után kutatva.
- Jó reggelt – köszöntem, mire mindketten rám kapták a tekintetüket. Hirtelen érte őket zilált, sürgető viselkedésem, de nem bírtam lenyugodni. Mielőbb beszélni akartam Harryvel. – Harry? – adtam hangot kíváncsiságomnak.
- Öm, Alicel – motyogta bambán Louis. – Miért? Baj van? – kérdezte.
- Nem – nyugtattam meg. – Csak beszélnem kell vele.
- Zaynről?
- Ühüm – bólintottam, s fordultam volna vissza a szobámba, hogy előkeressem a telefonom, ha Niall ledöbbent hangja nem gátolt volna meg ebben.
- Mi van Zaynnel? – értetlenkedett az ír srác, de Louis intett nekem egyet, hogy nyugodtan menjek a dolgomra, majd ő beavatja szőke haverját.
Sietősen lépdeltem fel a szobámba, ahol Zayn épp kómásan nézett körbe az eddig üres szobán, s éppen belépő, sietős alakomon.
- Jó reggelt – mosolyogtam rá, miközben mellé léptem, s gyors csókot nyomtam csücsörített ajkaira.
- Neked is – vigyorogta elégedetten, akár egy jóllakott óvodás. – Mit keresel? – kérdezte, miközben egy percre sem vette le rólam a tekintetét. Éreztem égető pillantását hol az arcomon, hol nőiesebb idomaimon.
- A mobilom – feleltem egyre feszültebben, mikor sehol sem találtam a készüléket.
- Öhm, nem felejtetted a farmer zsebébe? – biccentett fejével a székre ledobott nadrágom felé, mire azonnal a kérdéses ruhaanyaghoz léptem, s ki is halásztam onnan a keresett tárgyat.
- Te egy zseni vagy! – vigyorogtam rá, miközben el is kezdtem bepötyögni a göndörke számát. – Csináljak kávét? – kérdeztem.
- Lehet egy ilyen ajánlatot visszautasítani? – kérdezte, mire csak felnevettem, s bólintva el is indultam a konyhába fülemnél a már kicsengő telefonnal.
A gyomromgörcsbe ugrott, miközben vártam, hogy Harry felvegye, de már egyáltalán nem azért, amiért hónapokkal ezelőtt. Már nem a szerelem miatt.
- Igen? – vette fel végül a telefonját. Hangja jókedvűnek tűnt, emiatt kicsit megnyugodtam, miközben fél kézzel a kávéfőzőnél ügyeskedtem.
- Szia – köszöntem. – Mila vagyok. Öhm, nem akarok zavarni, de beszélhetnénk mielőbb személyesen? – kérdeztem lényegre törően.
- Baj van? – kérdezte azonnal. – Ugye nem gyújtották fel a konyhát a többiek...?
- Nem, nincs baj – nevettem fel akaratlanul is az ötletén. – Csak van valami amiről beszélni szeretnék minél előbb.
- Hát Alicel vagyok... – motyogta, s folytatta volna, ha én nem vágok a szavába.
- Nem baj, ő is jöhet, ha úgy egyszerűbb megoldanotok – feleltem, mire megnyugodva kifújta a levegőt. Noha jobban örültem volna, ha Harryvel négyszemközt beszélhetek úgy éreztem, hogy Alicel is kell beszélnem még akkor is, ha az álmomban mondottak csak álmok maradtak. Ráadásul ő tudott rólam és Zaynről, kicsit azért mégiscsak megnyugtatott, hogy valaki ott lesz.
- Rendben, akkor kettőkor nálam? – ajánlotta.
- Tökéletes – bólintottam, noha ezt nem láthatta. – Akkor kettőkor. Szia! – búcsúztam, majd miután ő is elköszönt bontottam a vonalat.
A gyomrom hatalmas görcsben volt, mégis megkönnyebbülés járta át minden tagom a tudatra, hogy hamarosan vége minden titkolózásnak és bujkálásnak. Ráadásul Zayn olyan...hálásan és boldogan nézett rám minden percben, mikor tekintetünk találkozott, hogy az megért minden rossz álmot, ami észhez térített.

2013. március 29., péntek

31. Önző!


Hellóka!
Köszönöm a rengeteg kommentet és még több feliratkozót! Imádlak benneteket és éppen ezért bocsánat ezért a fejezetért, de remélem kicsit sikerül felborzolnom az érdeklődéseteket! :D
Xoxo.Bri.

31. Önző!
"Rossz volt így látni." - Zayn Malik

Talán órákon át csak forgolódtam az ágyban, miközben az agyam sebesen kattogott a történteken és a megoldásokon. Biztos voltam benne, hogy nem húzhattam sokáig Harryvel való beszélgetésem, nem tehettem ki még több szenvedésnek sem Zaynt, sem Alicet, ráadásul legjobb barátom megérdemelte, hogy őszinte legyek vele mindenben. Főleg ebben.
Fogalmam sem volt róla, hogy miért is féltem ennyire a rám váró vallomástól, hiszen attól nem féltem, hogy emiatt Harry nem fog szeretni többé vagy dühös lesz. Ismertem őt annyira, hogy tudtam; támogat a döntéseimben, még ha féltett is mindig a fiúktól. Jelen esetben majd a bandatársától. Nem tudtam volna megmagyarázni senkinek sem, hogy miért ódzkodtam ettől az egésztől, hiszen én magam sem találtam rá magyarázatot teljes valójában. Olyanok forogtak a fejemben, hogy emiatt Zayn és Harry összeveszik, de tudtam, hogy ez mind badarság. Voltak ők elég jó barátok ahhoz, hogy ne essenek egymás torkának a semmi miatt. Mert én a barátságukhoz képest semmi voltam, s az is akartam maradni. Nem akartam, hogy esetleg miattam bármilyen konfliktus alakuljon közöttük.
Felvetődtek bennem Liam nem régiben elhangzott szavai, hogy féltem attól mi lesz, ha az igazság kimondásával az a megmaradt szerelem is, amit legjobb barátom iránt éreztem szertefoszlik. Szóval még szerelmes lennék belé, kérdeztem magamtól, de a válaszom egy határozott nem volt. Nem ugrott fájdalmas görcsbe sem a szívem, sem a gyomrom, mikor Harryt láttam Alice karjaiban, nem érdekelt, hogy ott csókolóztak az orrom előtt, hiszen örültem a boldogságuknak, s nem is akartam a lány helyébe lenni. Csak annyira vágytam, hogy én is megtehessem ezt Zaynnel titkok és bujdosás nélkül, bármikor. Mégis féltem valamitől, talán a változástól vagy valami olyasmitől, amit még csak körbe írni sem voltam képes.
Fáradtan és gyengén ébredtem fel olyan hajlani öt körül, miközben hallgattam a fel szűrődő beszélgetéseket. Csodálkoztam, hogy már ébren vannak, hiszen sosem szoktak ilyen korán kelni csak akkor, ha nagyon muszáj volt, de tudtommal ma nem volt semmi dolguk. Mi a fene folyik itt?!
Lassan csoszogtam le a nappaliba, ahol a fiúk valami játékot játszottak az Xboxon, s az miatt kiabáltak fel vagy örömükben vagy elégedetlenségük miatt. Úgy tűnt észre sem vették, hogy lementem, mindannyian a tévéképernyőjére voltak tapadva.
- Jó reggelt! – köszöntem rekedt, fáradt hangon. Alig ismertem magamra. A fiúk pár másodperc erejéig összenéztek, majd a megfeszült Zaynre pillantottak, aki lassan kelt fel a fotelből, hogy felém fordulva feldúlt, dühös tekintetét az enyémbe mélyessze. Rémülten meredtem feketévé vált íriszeibe, melyekkel talán meg is tudott volna ölni érintés nélkül. Dühtől sötétlő szempárja az enyémbe mélyedt, aminek hatására képtelen voltam lélegezni, mintha elszívták volna tőlem a levegőt, miközben ő egyre csak közeledett, s én hátrálni próbáltam. Megmagyarázhatatlan félelem uralkodott el rajtam, aminek hatására menekülni akartam előle. Az egész lakásból.
- Mi a baj? – kérdeztem értetlenül, még mindig a levegővétellel küszködve.
Izmai megfeszültek, miközben keze ökölbe szorult, s kidagadtak csuklójánál az erek. Sosem láttam ennyire dühösnek. Ennyire sötétnek és elvadultnak. Vonásait megacélozta, mikor újra az arcára néztem. Valami nem stimmelt vele, nem találtam rajta azt a fiút, aki biztonságot adott, a mostani énje csak megrémített és arra buzdított, hogy fussak el előle minél messzebbre.
Tekintetem a többiekre vezettem, akik még mindig a tévét bámulták, mintha mi ott sem lettünk volna.
Kopogtattak az ajtón, s én továbbra is magamon éreztem Zayn állhatatos, gyűlölettel teli pillantását, míg figyeltem, ahogy Harry fel kel a kanapéról, megigazította göndör tincseit és az ajtóhoz lépdelt. Nem sokkal később Alice társaságában tért vissza, aki ahelyett, hogy csatlakozott volna barátjához, aki átnézve rajtunk visszaült a helyére felém lépdelt.
Szép vonásai fokozatosan sötétedtek el, haragos volt a pillantása, legalább annyira, mint Zaynnek.
- Mi történik itt? – kérdeztem ismét meg-meg remegő hangon.
- Mégis mi folyik itt?! – sipította elégedetlenül Alice, úgy nézett ki, mint aki menten felpofoz.
- Mi is ezt kérdezgetjük már hetek óta! – csatlakozott Zayn a mellette ácsorgó lányhoz. – Hetek óta érdekel minket az, hogy mégis mi a fene folyik körülötted!
- Hogy értitek? – kérdeztem értetlenül. Fogalmam sem volt róla, hogy miről beszélhetnek, s tudatlanságom csak még inkább felbőszítette őket.
- Úgy értjük, hogy ahova csak mész ott pusztítást hagysz magad után! – felelt Alice. – Megjelentél itt és mindent felkavartál, úgy zúztad tönkre az érzéseinket mintha csak porcelánból lettek volna, míg magadat, egyesegyedül magadat akartad védeni a titkolózásoddal! – vádolt. – Ne takarózz mindig Harryvel, le sem szarod az érzelmeit, különben igazat mondanál neki és hagynád, hogy boldog legyen!
- Én hagyom, hogy boldog legyen... – ellenkeztem bátortalanul. Tényleg rettegtem attól, hogy nekem esnek, miközben a többiek látszólag észre sem vettek minket.
Torkomban feszült a sírás, a szemem égették a könnyek, s mindenem remegett az elhangzottaktól.
- Oh, biztosan rohadt boldog attól, hogy nem hagyod békén a szereteteddel, hogy egyre féltékenyebbé teszed a barátnőjét! – horkantott Alice.
- De én nem szándékosan teszem! – ráztam meg a fejem. – Nem akarom, hogy rossz legyen nektek!
- És megint róluk beszélünk! – csattant élesen Zayn hangja. Rémülten néztem kétségbeesett és dühös vonásaira. – Észre vetted, hogy az egész kapcsolatunk körülöttük forog? Feltűnt, hogy Harry, Harry, Harry..?! – kérdezte.
- Én... – makogtam, de nem tudtam mit mondani. Be kellett látnom, hogy igaza van.
- Fel sem tűnt neked? – kérdezte, de nem várt választ, folytatta; – Észrevetted, hogy mit meg nem tettem neked?! Feltűnt neked egy kicsit is, hogy mennyire szerettelek?! – kért számon.
Nem tudtam válaszolni. A múlt idő minden gondolatomat megrekesztette, miközben viszonoztam sötét, utálatos és türelmetlen pillantását. Mintha bármelyik pillanatban nekem eshetett volna mérgében.
- Én annyira sajnálom – nyöszörögtem, miközben utat engedtem kikívánkozó könnyeimnek. Úgy éreztem mintha kést forgatnának bennem, pedig tudtam, hogy csak az igazságot osszák meg velem különös kegyetlenséggel és őszinteséggel. Pont úgy, ahogyan megérdemeltem.
Önző voltam, végig magammal és az én érzelmeimmel, az én biztonságommal foglalkoztam ahelyett, hogy észrevettem volna, hogy mi is folyik körülöttem. Hogy mekkora szenvedést és bajt okoztam a körülöttem lévőknek minden meggondolatlan mozdulatommal és szavammal. Egyre rosszabbul voltam magamtól, a gyomrom hánykolódott, de nem tudtam elmenekülni tőlük. Még nem fejezték be.
- Igazad volt, egy ócska ribanc vagy! – sziszegte Zayn, mintha neki is gondjai adódtak volna a gyomrával csak azért, mert velem kellett beszélni.
- Egy önző, mocskos ribanc vagy! – javította ki a fiút Alice. – Kihasználtad mindannyiunkat, annyira szerelmes voltál Harrybe, hogy bárkit képes lettél volna eltaposni! – vádolt.
- Fordult a kocka, most mi rúgunk beléd ott, ahol a legjobban fáj! – folytatta Zayn. – Visszakapod azt, ami igazán jár neked!
- Ne – nyöszörögtem. Nem voltam képes tovább hallgatni őket, minden szavukkal újabb és újabb kést döftek belém, amiket folyton csak megforgattak bennem és mélyebbre nyomtak. Elakartam tőlük menekülni, de nem hagyták. Nem engedtek el.
- Persze, menekülj csak megint – gúnyolódott Alice. – Ebben vagy a legjobb, nem?! Most ki hátán akarsz kimászni a bajból?! – kérdezte, mikor lábaim nem bírták tovább és felmondták a szolgálatot. Tehetetlenül térdeltem előttük, miközben kezeim a füleimre tapasztottam, s próbáltam kizárni a külvilágot. Nem ment. Hangjuk élesen és kegyetlenül hatolt bele a tudatomba. Nem volt hova menekülnöm.
- Harry... – nyöszörögtem a fiú nevét, mint utolsó reményemet, de ő nem mozdult. Láttam, ahogy felénk fordulnak, érzelemmentes maszkokként bámultak ránk, hogy aztán valamit összesúgva visszaforduljanak a játékhoz és figyelnek kívül hagyják kétségbeesett kérlelésem valamelyikük iránt.
- Felejtsd már őt végre el! – csattant rám Alice, mikor ismét legjobb barátom nevét nyöszörögtem. – Ő az enyém! Meg volt a lehetőséged, hogy tovább lépj, hogy boldog lehess, s boldoggá tégy mindenkit magad körül, de te ismét csak magaddal foglalkoztál!
- Csak hogy te boldog légy, hogy te kimássz egy szerelemből, amiből nem is akartál! – szólalt meg ismét Zayn. – átmásztál rajtam és még csak vissza sem néztél, hogy megnézd, jól vagyok-e! – folytatta.
- Én nem akartalak bántani! – ráztam meg a fejem kétségbeesetten. – Én nem akartam nektek rosszat! – bizonygattam teljesen fölöslegesen. Sem ők, de már én sem hittem el egy szavamat sem.
Ott és akkor, előttük térdelve és teljesen megalázva rájöttem, hogy egy borzasztó és utálatos ember vagyok, akinek minél előbb el kellene hagynia a fiúk több kilométeres körzetét. 

2013. március 28., csütörtök

30. Mióta?


30. Mióta?

"Teljesen tisztában voltam azzal, hogy Mila nehéz döntés előtt állt, de valahol belül örültem is, hogy végre lépnie kell. Nem lehettünk örökre titokban!" - Zayn Malik

A ház, mint minden átbulizott éjszaka után tökéletes csendben volt egész délelőtt. A legtöbben még aludtak, illetve próbáltak erőt gyűjteni ahhoz, hogy felkeljenek és túléljenek egy másnapos napot, amit számomra csak megnehezített az, hogy Zayn olyan szorosan ölelt magához, hogy képtelen voltam megmozdulni karjai között. A fiú halkan szuszogott a fülembe, miközben egyik kezét a csípőmön nyugtatta és nem állt szándékában felébredni vagy engem elengedni. Öntudatlan ragaszkodása megmosolyogtatott, de a fejfájásom nem hagyott sokáig örülni közelségének, ráadásul minden vágyam volt egy forró zuhany és kávé, ami az ágyban elérhetetlennek tűnt. Muszáj volt valahogyan kikecmeregnem a karjaiból.
- Hm, maradj nyugton – mormolta félálomban, mire akaratlanul is felnevettem. Amennyire tudtam felé fordultam, s hosszú másodpercekig csak figyeltem hosszú meg-meg rebbenő szempilláit, borostás, nyugodt arcvonásait és a mellkasán díszelgő tetoválásokat.
- Eressz el – kérleltem őt halkan, hogy ne ébresszem fel teljesen.
- Hm... – hümmögött, majd az arcomra nyomott puszi után eleresztett, s másik oldalára gördült. Megmosolyogtam cselekedetét, de nem késlekedtem sokat mielőtt még visszagördült volna rám. Nagy nehezen felkeltem, igyekeztem egy helyben tartani a világot, miközben átbattyogtam a saját szobámba, összeszedtem a cuccaim és elmentem lezuhanyozni.
A forró cseppek jót tettek elzsibbadt tagjaimnak, mikor magamra engedtem a csapot és percekig csak mozdulatlanul áztattam magam a víz alatt. Éreztem, ahogy a vér elkezd áramlani tagjaimban, miközben a fejfájásom csillapodni látszott. Legalábbis már nem akarta folyton megpörgetni körülöttem a szobát.
Felöltözve összegumiztam még mindig vizes tincseim, majd inkább megindultam le a konyhába, ahol szokás szerint már Liam ücsörgött egy bögre kávé társaságában.
- Jó reggelt – vetettem felé egy mosolyt, amit biccenve viszonzott.
- Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, figyelve kávé öntős mozdulataim.
- Sokkal jobban, mint legelőször – feleltem. – Többiek? – kérdeztem, noha nyilvánvaló volt.
- Harry Alicenél, Niall...Niallt nem tudom, a többiek pedig a szobájukban – osztotta meg velem az infókat, mire az arcomra jól láthatóan kiült a meglepettség. Sokkal inkább az ír fiú távolléte miatt, mintsem legjobb barátomtól.
- Niallnek, volt egy jó estéje? – vigyorodtam el akaratlanul is.
- Mit tudsz? – kérdezte kíváncsian felcsillanó szemekkel.
- Megismerkedett egy vörös hajú lánnyal, szerintem vele lehet – tippeltem.
- Mintha én is láttam volna valakivel – tűnődött. – Remélem azért nem került bajba – húzta el a száját, mire megráztam a fejem. Niall nem az a típus volt, aki bajba keverte volna saját magát, főleg mert a legapróbb konfliktust is próbálta elkerülni.
- Hmm...mit szólnátok rántottához? – kérdeztem a fiú felé fordulva, miután megittam a kávém, s elmostam a saját és az ő bögréjét.
- Mondta már bármelyikünk is, hogy egy angyal vagy?
- Nem elégszer! – nevettem, majd kivéve a tojásokat a hűtőből neki láttam a reggeli készítésnek, aminek illata lassan belengte a lakást, s elő csalogatta a többieket.
- Angyal vagy – adott puszit az arcomra Louis, miután a megüresedett tányérját berakta a mosogatóba, s egy újabb adag kávét öntött magának.
Elég nagy csend uralkodott a lakásban, miközben a többiek reggeliztek, s én már a második bögre kávémat kortyolgattam a pultnak dőlve.
- Mi történt a csuklóddal? – kérdezte hirtelen Eleanor aggodalmasan bámulva az említett testrészem, amin eléggé meglátszott a tegnapi kellemetlen incidens. Félszemmel láttam, ahogy Zayn megfeszült ültében, miközben pillantását a lilás folton nyugtatta hosszú percekig.
- Csak...megütöttem tegnap valahogy – motyogtam zavartan, fölöslegesnek tartottam volna őket is bevonni a tegnap történtekben, hiszen az egész nem jelentett semmit. Ráadásul nem akartam tovább hergelni Zaynt.
- És a nyakad? – értetlenkedett továbbra is Eleanor, mire minden vér az arcomba tódult, s Zayn szemeibe akaratlanul is elégedettség csillant, miközben elfojtott mosollyal várta a válaszom.
- Hajvasaló – feleltem, ami legelőször eszembe jutott. Látszólag mindannyian elhitték, csak Zayn arcán látszott, hogy remekül szórakozik, miközben hajam igyekeztem úgy rendezni, hogy a még mindig liluló, erősen látszó folt takarásban legyen.
- És mióta vagytok együtt Zaynnel? – folytatta Louis a kérdezősködést, mire az egész helyiségben megfagyott a levegő. Eleanor meglepetten bámult barátjára, míg Liamék kíváncsian várták, hogy mi fog ezek után történni. A nyelvemet hirtelen égetni kezdte a kávé, ami sikeresen félre ment a fiú kérdését hallva, s míg én köhögőrohamot kaptam addig Zayn igyekezte összeszedni a gondolatait.
- Mi... – makogott. – Szóval... – igyekezett valamit kitalálni, de elkéstünk. Louisnak nyilvánvalóvá vált, hogy valamit telibe trafált, mert nem kezdtünk azonnal mentegetőzni, pedig egy karnyújtás lett volna a részegségre fogni.
- Szóval tényleg együtt vagytok – esett le az álla. – Mióta? Mi erről miért nem tudunk? – kérdezősködött, de mikor észrevette, hogy a mellette ülő barátnője nem is olyan meglepett, ahogyan Daniék sem még inkább felháborodott. – Vagyis én erről miért nem tudok?
- Nem csak te nem tudsz róla – ellenkezett Zayn, mintha ez lett volna a legfontosabb monumentum. – Elvileg Niall és Harry sem tudja, legalábbis eddig így volt – nézett rám kérdőn, némi aggodalommal barna szemeiben.
- Niall teljesen el volt foglalva azzal az idegen lánnyal, Harry pedig szerintem azt sem vette volna észre olyan állapotban, ha épp batmannel smacizol – magyarázta. – De most tényleg! Mióta vagytok együtt? Most hogyan is van ez? – kérdezősködött teljesen fellelkesülve. Nem úgy tűnt, mint akit zavar az eddig nyíltan ki nem mondott kapcsolatom Zaynnel.
A többiek is kíváncsian kezdtek el méregetni minket, hiszen noha tudták, hogy valami alakulgat köztem és Zayn között arról elképzelésük sem lehetett, hogy pontosabban mi is zajlik le köztünk már hetek óta. Igazából én sem tudtam pontosan, s a fiú is kérdőn nézett rám mintha onnan választ találhatott volna bármely kérdésére. Zavartan mosolyodtam el megadva neki a döntést, hogy azt mondjon, amit ő jónak lát.
- Hát mióta vagyunk együtt...?! – motyogta – Mióta lehet annak számítani, hogy együtt vagyunk? – kérdezte értetlenül, miközben újra felém nézett.
- Nem tudom – tűnődtem el. – Nyilvánvaló okok miatt sokkal bonyolultabb volt ez az egész, mint általában szóval...nem tudjuk – makogtam. Úgy tűnt a többiek nem lettek okosabbak, de mi legalább előrébb jutottunk annyit, hogy tényleg együtt vagyunk. Wáoh, gondoltam.
- És Harry ezt mikor fogja megtudni? – kérdezte Louis a kulcskérdést, aminek következtében minden szem rám szegeződött, hiszen nyilvánvaló volt, hogy miattam voltunk eddig is titokban.
- Még nem tudom – motyogtam. – Hamarosan – döntöttem el, miközben viszonoztam Zayn érdeklődő, talán már-már sürgető pillantását.
A csendessé vált, elgondolkodó percekből végül a telefonom csörgése ébresztett fel mindannyiunkat, amin Harry nevel villogott szüntelenül.
- Igen? – szóltam bele zavartan, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy miért is kereshet ilyenkor.
- Kapcsold be a rádiót! – adta ki az utasítást, majd választ sem várva kinyomta a telefont. Értetlenül meredtem még pár másodpercig az elsötétedett képernyőre, s nem foglalkozva a többiek kérdéseivel benyomtam a rádiót, míg végül nem találtam egy hallgatható adást.
- Az utóbbi időben rengeteg pletyka keringett Harry Styles, a One Direction egyik énekese körül. Szóba hozták őt a most Direction házban élő elmondása szerint legjobb barátnőjével, miközben napról napra egy másik lánnyal sétálgat kézen fogva London utcáin. Tegnap is sikerült őt lencsevégre kapni Mila Jacksonnal, a bizonyos legjobb barátnővel, akivel egy egész napot eltöltött saját otthonában, ahonnan csak este távoztak feltűnően jókedvvel és csinosan. Mégis mi folyhat a szívtipró körül? Ki valójában a barátnő és kinek a szíve fog összetörni? Az igazi barátnő, hogyan képes türtőztetni magát féltékenységében? – a bemondó nő hangja tárgyilagos volt és monoton, mégis teljesen megfagyasztotta szavaival a vérkeringést bennem.
Bele sem mertem gondolni, hogy Harry milyen mérges lehet, ha nem is rám, de a médiára biztosan, ráadásul kételkedtem benne, hogy Alice szemébe merek bármikor is nézni még ha tudtuk is, hogy semmi nem történt köztem és Harry között.
- Hamarabb, mint gondoltam – mormoltam végül, hogy megtörjem a konyhába állt fagyos csendet.
Gondolataimba merülve meredtem Zayn aggódó, mégis megnyugodottan csillogó szemeibe. Mint aki nem is igazán bánta, hogy végre ki kell teregetnem a kártyáimat legjobb barátom előtt, amit teljesen megtudtam érteni. Elhittem, hogy már elege volt ebből, s csodáltam, hogy egyáltalán hogyan bírta eddig.
Annyira próbáltam megóvni Harryt, s talán magamat ettől az egésztől, hogy észre sem vettem Alicenek és Zaynnek mekkora fájdalmat is okozok az önzőségemmel.

2013. március 26., kedd

29. Táncoljunk!


Hellóka!
Arra hazajönni az iskolából, hogy összejött a száz rendszeres olvasó felemelő egy érzés! Nagyon köszönöm és ennek hálaképpen ma is hozok egy fejezetet! (:
Xoxo.Bri.

29. Táncoljunk!

"Tényleg nem lehetett őt magára hagyni, de igazából nem is bántam." - Zayn Malik

Rémülten néztem fel Zayn elkomorult, borostás arcára, miközben álla megfeszült, s tekintetét ide-oda jártatta a két fickó között. Úgy tűnt nem igazán érti a helyzetet, de nem is érdekelte, hogy mi folyik körülöttem. Minél előbb kiakart rángatni a részeg fickó karja közül, s bármennyire is haragudtam még rá, mindenféleképpen hálás voltam neki a mentőakciója miatt annak ellenére is, hogy féltettem őt. A még mindig karomat szorongató srác úgy nézett ki, mint aki bármikor és bárkivel képes összeverekedni, ha úgy tartja jónak. Nem akartam, hogy Zaynnek valami baja essen miattam.
- Ereszd el őt! – sziszegte dühösen, mikor látta, hogy jelenléte nem elég az idegen megfutamodására. – Nem szólok még egyszer! – hördült fel egyre dühösebben. Sötét szemei szikrákat szórtak, miközben farkasszemet nézett az ismeretlennel. A feszültség csak úgy pattogott közöttük, ami bennem egyre nagyobb rémületet keltett. Nem akartam, hogy összeverekedjenek.
- Ha nem tudod magad türtőztetni húzz kifelé az épületből a lány nélkül! – kapcsolódott hozzá a pincér srác szintén haragos hangja. – Most! – tette hozzá, mire a fickó inkább levette rólam a kezét és egy utolsó „ribanc” -féle megjegyzéssel el is tűnt a tömegben.
- Jól vagy? – lépett mellém Zayn aggódóbban, de nem állt szándékomban megenyhülni felé. A bennem lévő alkohol folyamatosan dolgozott éppen eléggé ahhoz, hogy tovább feszegessem a határait. Meg akartam mutatni, hogy nincs ennyivel elintézve a dolog.
- Köszönöm – pillantottam a pultnak támaszkodott, még minket figyelő srác felé, aki szavaimra noha megenyhült, mikor felnézett a mellettem magasodó srácra vonásai ismét elkomorodtak.
- A barátod? – kérdezte szigorúan, el sem szakítva ellenséges pillantását Zayntől.
- Nem, de őt ismerem – feleltem.
- Jobban is vigyázhatnál rá! – morogta elégedetlenül a srác, majd egy utolsó, kedélyes pillantást küldve felém ismét a munkájába temetkezett.
Ujjaimmal óvatosan simítottam végig a megszorongatott, vöröslő csuklómon.
- Jól vagy? – kérdezte ismét, mikor sikerült nagyjából lenyugtatnia magát az előbbi megjegyzés miatt. Hangja szigorú volt, mégis aggódó, amivel újra sikerült összezavarnia.
- Ühüm – motyogtam durcásan, remélve, hogy érti a célzást és leszáll végre róla, amit valójában még én sem akartam. Fogalmam sem volt mit miért tettem, de jó volt magamat kéretni kicsit. Megmutatni Zaynnek, hogy nem szórakozhat velem úgy, ahogyan csak akar.
- Táncoljunk – kérte gyengéden, miközben a fülemhez hajolt és hátulról átölelt.
- Hagyj békén, Zayn – mormoltam makacsul. – Döntsd el, hogy haragszol-e rám valamiért vagy sem!
- Hagyjuk ezt most! – kérte. – Csak gyere... – nyüstölt, s én képtelen voltam ellent mondani neki. Testem magától mozdult előre a tömegbe, hogy aztán ott elvegyülve teljesen a mögöttem lévő fiúhoz láncolódjon. A ritmus utat mutatott minden porcikámnak, s bármennyire is ellenkezett eszem józan vele a testem nem kívánt engedelmeskedni. Táncoltam és egyszerűen élveztem Zayn meleg leheletét a nyakamon, miközben olykor apró csókot nyomott a bőrömre.
- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel el van intézve a dolog! – fordultam vele szembe, mielőtt teljesen elvette volna az eszem.
- Szóval nem vagyok a barátod? – kérdezte végül, miközben mélyen a szemeimbe nézett, s teljesen összezavart. Ismét. Mikor unja már meg ezt?! Mikor látta értetlen arcomat utalásképpen a pultos felé bökött.
- Ha a barátnőd lennék jogom lenne tudni, hogy miért haragudtál meg rám – feleltem egyszerűen, s épp készültem volna ott hagyni őt hasonlóképpen, mint ő engem, de egyik karjával kinyúlva felém visszarántott magához és testem átölelve szorosan az övéhez tartott. A lélegzetem pár pillanatra elakadt, mikor megéreztem az alkohol, cigi és kölnije mámorító egyvelegét, miközben akaratlanul is ölelésébe simultam. Nem akartam engedni neki. Próbálgatni akartam a tűrőképességét, de egyszerűen tehetetlen voltam ellene. Pontosan tudta, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy ő kergessen az őrületbe engem, s nem fordítva.
Erőszakos csókot nyomott ajkaimra, majd le végig az állam vonalán, miközben szorosan magánál tartott és teljesen megfeledkezett a körülötte lévőkről. Már egyáltalán nem a zene ütemére táncoltunk, nem is táncoltunk, csak hagytuk, hogy az emberek körbe vegyenek minket és élvezzék az estét, míg én teljesen Zayn hatása alá kerültem.
- Egyszerűen csak megőrjített a gondolat, hogy egész nap mással voltál – mormolta a fülembe, aminek hatására lélegzetem rendszertelen lett, s gerincemen bizsergés indult útnak. Jólesően, mélyen felkuncogott tagadhatatlan reakcióm érezve. – Csak magamnak akarlak tudni, Mila és a tény, hogy pont Harryvel voltál egész idő alatt felbőszített – folytatta a nyakhajlatomba. Bármennyire is akartam ellenkezni szavai hallatán képtelen voltam mozdulni, csak kapaszkodtam a vállaiba és próbáltam nem teljesen elmenekülni érintéséiben.
- Tudod jól, hogy nem történne vele semmi – makacskodtam, mikor megtaláltam a hangom, s megmertem szólalni. – Harry a barátom és kész!
- Szilveszterkor is így volt – mondta. Szemei elfeketedtek az emlék hatására, hiszen mindannyian első sorból figyelhették végig Harryvel történt csókomat.
- De akkor hulla részeg volt...És most barátnője van – érveltem, de mintha meg sem hallotta volna, hogy miket mondok. – Zayn... – nyögtem. – Így nem lehet veled...beszélni – nagyon nehezemre esett, hogy pár értelmes szót kipréseljek magamból, miközben egyik keze lejjebb csúszott a fenekemre és újabb csókokkal hintette be ziláló mellkasom.
- Akkor ne beszéljünk – duruzsolta a kulcscsontomra két csók között.
Nem tudtam mit csinálni, képtelen voltam küzdeni ellene, miközben minden érintése a mennyekbe repített és az alkohollal társulva elvette az eszem.
Ujjaimmal hajába túrva húztam fel magamhoz egy szenvedélyes csókra, amit azonnal viszonzott is. Vadul harapta meg alsó ajkam, majd ismét teljesen lecsapva számra utat tört magának a nyelvemhez, hogy még inkább elmélyítse amúgy is túl fűtött csókunkat. Teljesen elvesztettem cselekedetétől az irányítást magam körül. Megfeledkeztem a körülöttünk lévő emberekről, a tényről, hogy bármikor észrevehettek volna minket, s még a zene is olyan tompán és messziről jutott el hozzám. Mintha csak egy burokba lebegtem volna Zayn karjaiban és csókjától fűtve.
Megmondani nem tudnám, hogy a táncolók tömegéből miképpen jutottunk egyik mosdó vécéfülkéjébe. Csak akkor eszméltem fel kicsit, mikor hátam a hideg falnak feszült, s lábaim Zayn csípőjét fogták közre, míg ő fenekemnél tartott engem, s egy percre sem hagyta abba csókolgatásom. Ziláló mellkasomból egyre több sóhaj tört utat magának érintése nyomán, ami csak még inkább bátorítani kezdte őt, mikor eddig nyakába kapaszkodó karjaimmal vállába mélyesztettem a pólón keresztül körmeim, majd végig húztam egészen a mellkasáig ujjaimat. Jólesően mordult egyet, de aztán meg is fagyott mozdulataiban. Fekete, kábult szemei a csuklómat bámulták, ami halványan lilulni kezdett az erőszakos szorongatástól még a pultnál.
- Zayn...? – suttogtam halkan még mindig vágytól remegő hangon abban reménykedve, hogy ezzel kicsit visszatéríthetem a világunkba. Helyette a valóságba ébredt fel, ahova engem is magával rántott, miközben lerakott a földre. Értetlenül néztem fel arcára, ami semmit sem árult el gondolatairól.
- Ezt...ezt csak nem itt és nem így kellene – motyogta végül, miközben viszonozta pillantásom. Szavai mintha pofonként csattantak volna az arcomon, noha nem a visszautasítása miatt. Tudtam jól, hogy kíván engem, hogy szépnek tart, hiszen ezt gyakran tudtomra adta, csak egyszerűen...körülnézve a mosdóban és visszagondolva a történtekre akkora ribancnak éreztem magam, mint még soha.
Kicsusszanva előle kimentem a fülkéből, ahol szerencsémre senki sem volt rajtunk kívül. Mély levegőket véve néztem bele a hatalmas, szemközti tükörbe. Hajam kócosan omlott a vállamra, arcom piros volt és szemeim melyek nem rég a vágytól csillogtak most a megalázottságtól és a zavartságtól fénylettek. Rosszul voltam saját magamtól, hiszen én sosem voltam ilyen, s nem is akartam az a fajta lány lenni, aki képes magát megadni egy diszkó mosdójában.
- Mila? – lépett mögé Zayn, miközben óvatosan átölelt és onnan nézte magunkat a tükörben. Olyan képtelen volt az egész látvány. Ő összeszedettnek nézett ki, egy valódi félistennek, míg én teljesen szét voltam csúszva akárcsak egy ribanc.
- Hm? – mormoltam vissza. Próbáltam összeszedni magam, hogy ne kezdjen el kérdezősködni, de reménytelen volt a dolog. Átlátott rajtam, ahogyan mindig.
- Rosszat mondtam? – kérdezte értetlenül. – Mármint persze, hiszen milyen épeszű mondana nemet egy ilyen lehetőségre, de...szóval érted... – magyarázta. Úgy tűnt most nekem sikerült teljesen összezavarnom őt, miközben megengedtem a csapot, s hideg víz alá mártva a kezem kicsit benedvesítettem a nyakam, hogy lecsillapítsam a saját érzelmeim. Az alkohol még mindig dolgozott benne, de cseppet sem annyira, mint percekkel ezelőtt.
- Nem, dehogyis! – ellenkeztem azonnal, hiszen ő nem tett semmi rosszat. Inkább hálásnak kellett volna lenne miattam, hogy volt tekintettel annyira rám, hogy nem egy vécéfülképen...csináltuk. – Csak... – makogtam, ám szavaim elhaltak a rám telepedett szégyentől és zavartól. Az arcom égett, ami persze neki is feltűnt, mert bármennyire is próbáltam tekintetemmel csak a csapot kitüntetni ő makacsul az állam alá nyúlt és maga felé fordított.
- Csak? – biztatott.
- Csak akkor egy ribancnak érzem magam – nyögtem fel keservesen elnevetve magam, miközben az arcomba még több vér tódult, s Zayn bármennyire is akarta képtelen voltam a szemeibe nézni.
- Ne mondj ilyet! – morrant rám teljesen komolyan. Úgy tűnt azt sem viseli el, ha saját magamat szidom. – Nem vagy ribanc csak azért, mert...az előbbiek miatt – nyugtatott meg még mindig komolyan. – Mégis ki tudna nekem ellenállni? – kérdezte fölényesen, tudva, hogy nagyképűsége képes lesz eloszlatni a magamról alkotott véleményem.
- El ne szállj, Malik – nevettem fel, miközben ő átkarolt és elindultunk a ki a mosdóból.
- Majd veled – mormolta sokat sejtően, miközben élvezettel figyelte ismét vöröslő arcom. – És ezek után még elpirul... – húzta tovább az agyam.
- Befejezheted! – szóltam rá nevetve, miközben bevetettük magunkat a tömegbe és megkerestük az asztalt, ahol már csak Ed és Niall ücsörgött látszólag mélyen elmerülve a beszélgetésbe.
- Már mindkettőtöket kerestük – mondta köszönésképpen Niall. – Harry aggódott, hogy hátha valamilyen idióta rád mászik...
- De most itt vagyok – nyugtattam meg őt is, s Zayn is egyaránt, aki az emlékek hatására megfeszült mellettem. – Többiek? – kérdeztem.
- Valahol táncolnak – vont vállat Ed a tömeg felé intve. – Kit találtál, szőke herceg? – nevetett fel, mikor észrevette Niall elmélyült tekintetét a tömeg felé. Mindhárman követtük érdeklődésének vonalát, ami egyenesen egy alacsony, csinos, vörös hajú lányhoz vezetett. Arcán halvány szeplők virítottak, miközben zöld szemei úgy világítottak mintha csak lámpások lennének a tömeg homályában.
- Menj oda hozzá – tanácsoltam, mire a szőke fiú visszatért a jelenbe és csak megrázta a fejét.
- Nem hinném, hogy lenne esélyem – mormolta kelletlenül a fiú, mire még az állam is leesett. Ki lenne azaz elvetemült, aki nemet mondana Niallnek?! Jesszusom!
- Drágám, lányok tudtodra adják, ha semmi esélyed, hidd el, ez nem az a kopj le pillantás volt – mondtam. – Szóval menj! – biztattam. Niall még pár másodpercig bizonytalanul nézett rám, majd vissza a még mindig felé pillantgató lányra, aki úgy tűnt elég löketet adott neki ahhoz, hogy felkeljen és felé vegye az irányt.
- Nem túl feltűnő, hogy hárman figyeljük őket? – kérdeztem, noha még mindig beszélgetésbe elegyedett párosukat néztem.
- Hmm – hümmögött Ed. – Nem – vágta rá vigyorogva, ám pár perc múlva bocsánatot kérve csatalakozott pár régebbi barátjához, így Zaynnel ismét kettesben maradtunk.
- Szerintem Niallnek jó estéje lesz – hajolt közel hozzám, hogy átkiabálja a zenét, mire tekintetemmel megkerestem az ír fiút, aki már elmélyülten táncolt és beszélgetett az idegen lánnyal. – Inkább menjünk táncolni? – ajánlotta.
- Rendben – álltam fel a helyemről, hiszen az este még javában tartott, s a bennem pezsgő italoktól képtelen lettem volna csak ücsörögni a helyemen. – Amúgy mióta tudsz táncolni? – kérdeztem.
- Amióta négyen megtanítottak rá – nevetett fel zavartan, amit csak egy mosollyal nyugtáztam.

2013. március 25., hétfő

28. Megunta?

Hellóka!
Köszönöm a folytonos kommenteket és a majdnem száz feliratkozót.<3 Imádlak benneteket és nem gondoltam volna, hogy eme blogomnak is ilyen hatalmas olvasóköre lesz, mindenesetre tényleg nagyon örülök neki! Egyszerűen szuperek vagytok!
Jó olvasást!
Xoxo.Bri.
28. Megunta?

"Nem hiszem el, hogy egy percre sem hagyhatom egyedül!" - Zayn Malik

Az álmainkból végül a telefon csörgése ébresztett fel mindkettőnket, mikor az ismerős csengőhang betöltötte az egész lakást, s addig nem is hagyta abba, amíg Harry mellettem észhez nem tért és kereste elő az apró készüléket, hogy végre megszüntesse a zaj forrását.
Nyűgösen bújtam még jobban a párnák közé, miközben hallgattam álmosságtól még rekedt hangját,  ahogy mocorogni kezdett mellettem, s észhez térni a délutáni pihenésből. Én legszívesebben még visszaaludtam volna egy kis időre, de már nem volt rá lehetőségem, mikor lerakta a telefont, s pár másodperc múlva elordította magát, hogy biztosan felkeljek hangjára.
- Öltözz! Fél órád van! – közölte még mindig hangosan, mire szúrós szemekkel rá lestem a takaró alól, s makacsul feküdtem továbbra is a helyemen. – Persze, húzd csak az időd, de nem én leszek a gonosz, ha nem hagyom, hogy elkészülj teljesen – noszogatott továbbra is, ami végül megtette a hatását. Nyűgösen nyökögve másztam ki a puha ágyból, hogy előkeresve a táskám elfoglaljam a fürdőszobát, amit persze Harry nem díjazott, de nem tehetett ellene semmit. Csak nem töri be a saját ajtaját, gondoltam, miközben átöltöztem a fekete, combom közepéig érő ruhámba, s elkezdtem magam sminkelni.
Tekintetem hosszan elidőzött a nyakamon díszelgő, élénk lila folton, amit csak úgy tudtam kicsit takarásba helyezni, ha a hajam engedelmesen ott maradt a kijelölt helyén. Az emlék hatására akaratlanul is elmosolyodtam, noha még mindig bosszankodtam Zayn miatt. Gyerekesnek és fölöslegesnek tartottam ezt a megjelölős cselekedetét, mégsem tudtam haragudni rá, sőt. Ahogy készülődtem annál inkább élt bennem a késztetés, hogy siessek, hogy mielőbb újra láthassam őt. Hiányzott, s ezt képtelen voltam magam előtt tagadni. Őszintén szólva nem is igazán akartam.
- Kész vagy már? – morogta sietősen, sértetten Harry, mikor ismét az ajtó előtt toporgott.
- Megyek már, megyek már! – sóhajtottam, majd visszapakolva a cuccaim hagytam, hogy végül ő foglalja el az apró helyiséget.
- Huh, csinos vagy! – vigyorogta, mikor végig nézett rajtam. – Nem is tudom, hogy így elengedjelek-e... – tűnődött, majd értetlen arcomat látva folytatta; – Mi van, ha valaki rád nyomul?!
- Efelől ne aggódj – nevettem fel, majd ott hagyva őt a fürdőszobában még kicsit szépítkeztem a nappali egész alakos tükrében. Meglepett kijelentése, hiszen sosem tartottam magam annyira szépnek, hogy bármikor bárki is rám hajtson, de az a gondolat is megdöbbentett, amit közben gondoltam; csak egy valakinek akarok tetszeni, s most az egyszer nem Harry ugrott be elsőnek.
- És még én készülődök sokáig! – gúnyolódtam vele, mikor már vagy öt perces késésben voltunk, de ő még mindig a kabátját igazgatta. – Jaj, nem tök mindegy?! Úgyis leveszed! – nyafogtam, mire végre fejet hajtva ráncigálásomnak elindultunk a már besötétedett utcákra.
- De sietős lett valakinek – vigyorogta gúnyosan, mire akaratlanul is elpirultam. Csak remélni mertem, hogy nem kezd el kombinálgatni senkivel, s úgy tűnt imám meghallgattatásra talált, mert nem firtatja tovább a témát. Bezárta a lakást, s mondván, hogy a kijelölt hely csak egy saroknyira van elindultunk gyalog.
Az egész várost kivilágították, s úgy tűnt az emberek szombat estéhez híven nem készülődtek lefeküdni és kipihenni a nap fáradalmait. Rengeteg fiatal járkált az utcákon hatalmas jókedvvel és társasággal. Mind bulizni indultak.
A diszkót már messziről fel lehetett ismerni neon színű kivilágítása miatt, s az előtte tolongók hosszú sorától. Úgy tűnt a hely nem rég nyílhatott, mert hatalmas érdeklődés övezte.
Épp megakartam volna kérdezni, hogy mi így hogyan fogunk bejutni, de észrevettem a többieket, s inkább hallgattam. Úgy gondoltam, hogy rájuk bízom az egészet.
- Kialudtátok magatok? – vigyorogta nevetve Louis, mikor csatlakoztunk hozzájuk, s Harry azonnal lecsapott Alicere.
- Nagyon vicces, Tomlinson – mormoltam gúnyosan.
- Csak nem a legszebb álmaidból ébresztettelek fel? – kekeckedett továbbra is a fiú, amit inkább válasz nélkül hagytam. Tudtam jól, hogy fölösleges lenne vele vitatkozni, főleg ilyen butaságon. Inkább körbe néztem az egybegyűlt társaságon, míg végül egy magas, vörös hajú fickó elém nem lépett. Kedvesen mosolygott, miközben egyik kezét felém nyújtotta.
- Szóval te lennél a lány, akinek a főztjéről Niall áradozik? – mosolyogta cinkosan, mire akaratlanul is felnevettem és elfogadtam jobbját. – Ed Sheeran – mutatkozott be illedelmesen, s fölöslegesen. Nagyon is jól tudtam, hogy ki ő, elvégre imádtam minden egyes dalát.
- Mila Jackson – mosolyogtam továbbra is. Igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire imádom a dalait, de azt hiszem nem igazán sikerült, mert a fiú kék szemei mindet tudóan felém csillantak. – Bocs – nyögtem lehajtott fejjel, elvörösödve. Nem akartam rajongónak tűnni, de könnyedén átlátott rajtam.
- Ne butáskodj – nevetett. – Mindig örülök, ha szeretik, amit csinálok – nyugtatott, meg miközben átkarolt és elkezdett a bejárat felé húzni arra buzdítva a többieket, hogy kezdjük meg végre a bulizást.
Csendben tűrtem, hogy magukkal húzzanak a két kétajtós szekrényhez, akikkel némi beszélgetés után meg is egyezhettek, mert ajtót nyitottak nekünk a sorban állok legnagyobb elégedetlenségére. Mint a filmekben, gondoltam.
A helyiség tömve volt, a zene átjárt mindent, s neon fények miatt alig lehetett felismerni embereket, csak a táncolók sziluettje mutatkozott meg jobban, miközben beljebb lépdeltem a többiek után, a már lefoglalt helyünk felé.
Keresgetve kezdtem el forgolódni, hiszen bármennyire is kutakodtam összegyűlt társaságunkon Zaynt sehol sem találtam.
- Zayn? – hajoltam Liamhez, mikor feladtam a keresést. Ennyi ember között képtelenség lett volna megtalálni őt, főleg ülve.
- Ő már előbb bejött – mondta. – Összevesztetek? – kérdezte, mire csak megráztam a fejem, s folytatta; – Eléggé feszült volt egész nap, szerintem a pultnál ül valahol – adta a tanácsot, mire hálásan bólintottam, s intve, hogy megkeresem eltűntem a tömegben.
Testek simultak hozzám és löktek arrébb, miközben átverekedtem magam a tömegen egyenesen a pulthoz, ahol némi nyújtózkodás árán, de megtaláltam Zayn ücsörgő alakját.
- Szia – köszöntem közel hajolva hozzá, hogy a harsogó zene ellenére is hallhassa a hangom. Zavartan fordult felém, majd egy biccentéssel letudva a köszönést újra a poharát kezdte el bámulni. Nem értettem, hogy miért viselkedett így, hiszen nem csináltam semmit, amivel ezt érdemeltem volna tőle. – Mi a bajod? – kérdeztem rá megelégelve némaságát.
- Miért kellene, hogy bajom legyen? – kérdezte makacsul. – Remélem jól érezted magad Harryvel!
- Tessék? Hogy jön ő most ide?! – értetlenkedtem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy ilyen miatt féltékeny lehet, ráadásul az egyik legjobb barátjára, aki nekem is csak a legjobb barátom volt.
- Lényegtelen, Mila – rázta meg a fejét megfeszült állkapoccsal, szigorúan kerülve a tekintetem, miközben felkelve a székről ott hagyott egyedül.
Hosszú másodpercekig csak leforrázva, megsemmisülten ácsorogtam a helyemen, miközben figyeltem, ahogy magas, vékony alakját elnyelte a tömeg. Nem értettem, hogy miért viselkedik így, hiszen nem történt semmi sem Harryvel, sőt, végre léptem egyet a kapcsolatunkban, amit annyira megakartam osztani vele... Most már teljesen fölöslegesen. Megunta volna? Betelhetett nála a pohár? Végül is teljesen megértem, én húztam az idegeit, én használtam őt ki. De akkor is!
- Kérsz valami, szép lány? – hajolt felém a pincér, s kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy nekem szólt.
- Egy vodkanarancsot – nyögtem ki végül, igyekezve megacélozni a hangom. Nem akartam, hogy érződjön belőle a megbántottság és a kétségbeesés.
- Kérésed parancs! – mosolyogta, majd pár perc múlva is visszajött a kért italommal, amit egy biccentéssel megköszöntem és továbbra is a gondolataimba merültem. – És ki miatt görbülnek le azok az ajkak? – kérdezte kedveskedve. Noha szavai teli voltak flörttel, mégsem éreztem azt, hogy rám hajtott volna. Volt valami barátságos a mosolyában, ami megcáfolta a szavai rámenőségét.
- Lényegtelen – ráztam meg a fejem. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy megosztom vele a gondjaimat, s valóban így lehetett, mert egy bocsánatkérő mosollyal elbúcsúzott tőlem és a többi vendéget kezdte el kiszolgálni.
Egy kis ideig még néztem forgolódó alakját, majd ismét az italomra koncentráltam, amit rövid idő alatt meghúztam és újabbat kértem.
- Nem fog megártani? – kérdezte az előbbi srác.
- Bulizunk, nem? – kérdeztem megeresztve felé egy halvány mosolyt, mikor kezdtem megérezni az előző pohár jótékony hatását.
- Ahogy gondolod, kislány – vont vállat, noha láttam rajta, hogy nem igazán tetszett neki a dolog. – A barátod vigyáz rád? – kérdezte.
- Nincs barátom – feleltem őszintén, mire noha meglepődött, de nem mondott többet semmit. Nem volt rá ideje, de akaratlanul is feltűnt, ahogy egy-egy aggódó pillantást küld felém minden pohár után.
Hamar megéreztem az alkohol mámorító hatását, aminek köszönhetően elfeledkeztem előbbi problémáimról és csak élveztem a mindent betöltő zene dübörgését és pörgős ritmusát. Táncolni akartam, élvezni az estét annak ellenére is, hogy egyedül éreztem magam. Fogalmam sem volt róla, hogy hol lehettek a többiek.
- Miért ücsörögsz ilyen magányosan cica?! – suttogta valaki a fülembe felhevült, alkoholtól bizonytalan, idegen hangon. Ijedten rezzentem össze, mikor hátulról teljesen hozzám simult, s bármennyire is próbáltam tudtára adni ellenvetésem alig tudtam magamról letaszítani.
- Semmi közöd hozzá! – közöltem vele ingerülten.
- Táncolj velem, bébi – kérte makacsul, egyik kezét a csuklómra fonva, hogy magával rángasson.
- Nem akarok! – ellenkeztem igyekezve megtartani egyensúlyom a széken, hogy ne tudjon magával ráncigálni az idegen férfi. Egyáltalán nem volt szimpatikus rövidre nyírt, se színű hajával, teletetovált nyakával és bódult, mégis agresszív tekintetével. Ijesztő volt.
- A hölgy azt mondta, hogy nem akar! – fogta meg a másik karom a pincér fiú, hogy segítsen az asztalnál tartani. Kék szemei szikrákat szórtak a másik idegen felé, s alig akartam elhinni, hogy ez velem történik.
- Te ebbe ne szólj bele! – mordult dühösen a másik, s egy újabbat rántott rajtam, amivel már sikerült felállítania helyemről. Ijedten próbáltam kifeszíteni karom az övéből, de képtelen voltam. Úgy rángathatott volna, akár egy rongybabát.
- Mi a franc folyik itt?! – csattant hatalmasat Zayn ingerült, eléggé ittas hangja, ami kicsit felébresztett félelmemből, hogy aztán egy egész más okot adjon az ijedelemre.

2013. március 24., vasárnap

27. Mindig szeretni foglak

27. Mindig szeretni foglak

"Sosem tudtam kelezni, hogy szerelmes belém, de az is megijesztett, hogy nem az." - Harry Styles

Próbáltam jól érezni magamat, nem akartam a baljós gondolataimmal foglalkozni vagy a bennem felmerülő kérdéseken rágódni, melyek egész héten gyötörtek. Elakartam engedni magam, s szórakozni akartam a legjobb barátommal, elvégre hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy együtt voltunk és közös programot szerveztünk. Vagyis csak szervezett. Én semmiről nem tudtam, ugyanis semmit sem mondott el, noha biztosított afelől, hogy nem kell félnem nem szervezett semmi életveszélyes mutatványt vagy bármi ilyesmit. Ez kicsit ugyan megnyugtatott, de nem tudtam, hogy mennyire hihetek neki.
Csendben bámultam ki az ablakon, miközben figyeltem a mellettünk elsuhanó utcákat, melyek egyenesen be, London szívébe vezettek. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akarhat a fővárosban, de már feladtam a kérdezgetést. Tudtam, hogy úgysem válaszolna, csak felém eresztene egy titokzatos mosolyt és tovább vezetne.
- Biztosan majd' majd megőrülsz a kíváncsiságtól – vigyorogta gonoszul, mire gyerekesen kiöltöttem rá a nyelvem és nem szóltam hozzá. Ha ő szórakozhat az idegeimmel akkor én is játszadozhatók az övével. – Akkor most nem szólsz hozzám? – kérdezte, mikor rájött a tervemre.
Kedélyesen mosolyogva bámultam ki az ablakon, miközben figyeltem a körülöttünk nyüzsgő autókat, embereket és életet. Ajkaimat vékony vonallá préseltem, hogy még véletlenül se szólaljak meg, amit persze nem hagyhatott annyiban. Elővéve kölyökkutya szemeit kezdett el oldalba bökdösni egyik kezével, aminek hatására próbáltam elkapni, s megakadályozni pracliját.
- Naaa! – nyafogta kisfiúsan, mikor sikerült elkapnom a kezét és távol tartani az oldalamtól. Noha nem voltam csikis kicsit kellemetlen volt, ha bökdösni kezdett, s attól tartottam, hogy akaratlanul is elnevetem magam, amit Harry már győzelemnek fogott volna fel az ő javára.
Ezt az egészet végül addig játszottuk, amíg le nem parkolt és ki nem segített a kocsiból egy parkra néző panellakás előtt. Értetlenül néztem rá még mindig szorosan összezárt ajkakkal abban reménykedve, hogy válaszolni fog ki nem mondott kérdéseimre, de fejét rázva ravaszkásan elmosolyodott, s hagyta, hogy tervem visszafelé süljön el. Nyílt titok volt már vesztem azelőtt, hogy megszólaltam volna.
- Feladom – fújtattam dühösen, mire elégedetten felnevetett, s kivéve táskámat a kocsiból maga előtt kezdett el noszogatni a huszonhatos ház felé. – Szóval? Hol vagyunk? – kérdeztem szabad utat engedve kíváncsiságomnak.
- Nálam – mosolyogta. – Mind az ötünknek van egy saját kis kuckója a városban, ha kicsit nyugalomra vágynánk – magyarázta, miközben a kulccsal szórakozott, s maga elé engedett a lakásban.
A lakás állapotán látszott, hogy ritkán járt ide, hiszen rend uralkodott mindenhol ellenben a Direction házban ahol folyton nekem kellett elpakolni utánuk.
- És akkor végre elmondod, hogy mi a terved? – kérdeztem reménykedve, miközben körbenéztem az egyszerű, de férfias bútorokon. Otthonos volt, mégis túl rendezett, s emiatt egyáltalán nem illett a göndörkéhez.
- Egész nap lustálkodunk, megnézünk egy csomó unalmas filmet, tele zabáljuk magunkat és mondtam már hogy lustálkodunk? – kérdezte vigyorogva, mire akaratlanul is felnevettem. Tagadni sem tudtam volna, hogy tetszett az ötlete. – Emlékszel még a dolgodra? – kérdezte vigyorogva. – Én addig hozom az édességeket! – mondta, miközben megindult a konyhába, s én kezelésbe vettem a nappalit.
Néhány könnyed mozdulattal kihúztam a kanapét, tele pakoltam minden -féle párnával és takaróval, amit csak találtam, majd szemügyre vettem a tévé állványban pihenő DVD-ket.
Hallottam hátam mögött mocorgását, majd az ágy besüppedt ott, ahol mögém térdelt és fejét a vállamra hajtva nézelődött ő is a választék között.
- Mihez van kedved? – kérdezte, mire amennyire az a fejétől telt vállat vontam. Biztos voltam benne, hogy úgysem a filmre fogok figyelni, mert vagy beszélgetni fogunk vagy teljesen a gondolataimba merülünk.
Végül aztán kapásból előszedett pár tokot, s találomra az első berakta, miközben hátrakúszott a kanapé háttámlájához, s intett, hogy kövessem én is.
Hosszú percekre csend telepedett közénk, miközben én fejem alá túrtam egy párnát, betakartam magam az egyik pléddel, s élveztem közelségét.
Sokáig elemeztem az érzelmeimet, miközben félig-meddig a filmre is figyeltem. Nem éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándult volna, nem feszengtem mellette és teljes mértékig örültem, hogy vele lehetek mindenféle hátsó érzés nélkül. Tényleg sikerült volna kiszeretnem belőle? Régen is ilyen érzés volt barátként tekintenem rá? Azt hiszem nem, bármennyire is nyugtattam magam azzal, hogy ez már nem szerelem valami mégis más volt.
- Mit terveztek estére? – kérdeztem végül, hogy megtörjem a csendet.
- Elmegyünk egyet bulizni – vont vállat mosolyogva.
- Alice is jön? – kérdeztem. Láttam az arcán, hogy kérdésem miatt gondolkodni kezdett, mintha csak azt akarta volna visszakérdezni, hogy zavar-e engem barátnője jelenléte, majd mikor bólintott gúnyosan elmosolyodtam és folytattam; – Akkor legalább nem nekem kell vigyáznom rád, mikor hulla részeg vagy!
- Nagyon vicces – mormolta durcásan. – Azért téged sem kell félteni, ha iszol!
- Én legalább tudom mit csinálok, nem én ölelgettelek össze-vissza és mondogattam, hogy Mila így szeretlek, Mila úgy hiányoztál!
- Pedig megtehetted volna! – mondta még mindig megjátszott haraggal, miközben karjait összefonta a mellkasa előtt és egyenesen a plafonra bámult.
Halkan felnevettem gyerekes viselkedése láttán, de belementem a játékba.
- Akkor máskor ódát zengek szerény tökéletességedhez – kezdtem bele a kiengesztelésbe, miközben próbáltam szétveszíteni karjait. – Elmondom, hogy te vagy a legjobb barát a világon, hogy mennyire tehetséges vagy és okos és... – kezdtem, aztán elakadtam. Nem tudtam még mit mondani, de nem is kellett. Harry elégedetten elvigyorodott, majd egyik karját a fejem alá tolva a mellkasára vont és szorosan magához ölelt, míg arcát a homlokomhoz nyomta.
Jó volt ilyen közel lenni hozzá, érezni az ölelését, beszívni az illatát. Ezek hosszú évek után ismét teljesen megnyugtattak és ellazítottak. Nem éreztem magam kellemetlenül, nem akartam kiszabadulni a karjaiból. Csak élveztem azt a szeretet, amit érezni tudott irántam.
Aztán elkezdtünk beszélgetni. Csak mondtuk és mondtuk azt, ami eszünkbe jutott. Ha emlékeim nem csalnak talán még az ég kékje is szóba került, miután megvitattuk azt, hogy miért zöld a fű. Minden hülyeségen átrágtuk magunkat mintha évek hosszú némaságát kellett volna bepótolnunk egy délután alatt. Nosztalgiáztunk, a jelent ecsetelgettük és a jövőt tervezgettük. Szóba kerültek a koncertek, hogy nyáron turnézni mennek, s én haza megyek anyuhoz.
- Nem hiányoznak? – kérdezte.
- Nem annyira, mint kellene – ismertem be. – Minden nap beszélgetek velük, de örülök, hogy kicsit elszabadultam tőlük, főleg most... Nem tudom milyen lesz, hogy apu Franciaországba költözött...
- De hát gyakran látjátok majd egymást, nem? – kérdezte.
- Amilyen gyakran csak lehet, de mégis csak furcsa lesz csak anyuval élnem – húztam el a szám. Bele sem mertem gondolni, hogy mi vár rám, ha haza megyek és észreveszi a tetkóm vagy bármely más változást rajtam.
- Még szerencse, hogy az még messzebb van! – vigyorogta, amit mosolyogva nyugtáztam, s inkább eltereltem gondolataimat a jövőről. Csak a jelenre akartam koncentrálni.
Jó volt vele lenni, beszélgetni mindenről és mindenkiről. Hatalmas lelki békét adott a saját tudta nélkül.
- Mila, kérdezhetek valamit? – szólalt meg végül hosszas hallgatás után, miközben egy bugyuta reklámot néztünk a tévében. Volt egy sejtésem érdeklődését tekintve, de nem szóltam semmit, csak bólintottam és rá emeltem tekintetem. Haja kócosan terült el a párnán, miközben a póló kicsit megcsavarodott megférfiasodott, izmos testén. Hosszú pillanatokig a tévéképernyőjét figyelte, míg végül sikerült magát rávennie, hogy rám nézzen és zöld, most zavartan csillogó szemeit az enyémbe mélyessze.
- Szeretsz még? – kérdezte.
Csak néztem őt, figyeltem vékony metszett ajkainak mozgását, elmerültem hangjának jellegzetes lassúságán és rekedtségén. Néztem azt a fiút, aki nem olyan rég teljesen az ujja körél tudott csavarni anélkül, hogy erről tudomást szerzett volna.
- Mindig szeretni foglak – mondtam teljesen őszintén, miközben viszonoztam komoly pillantását. – Nem csak az életem része vagy, hanem a saját részem, mert nélküled nem az lennék, aki vagyok és ez miatt mindig szeretni foglak, de...de azt hiszem már nem vagyok szerelmes beléd – lassan és választékosan beszéltem, minden szavam kétszer is átgondoltam. – Most mondhatnám azt, hogy sosem voltam beléd szerelmes, csak beképzeltem, de akkor hazudnék, mert tudom, hogy nagyon szerelmes voltam beléd és talán valami még mindig így köt hozzád, de nem tudom. Ez már csak az időn múlik.
- Rossz voltam, mert sosem tudtam kezelni azt, hogy szerelmes vagy belém, de most azt sem tudom kezelni, hogy már nem vagy – nevetett fel elkeseredetten.
- Harry, te nem vagy rossz – ellenkeztem, miközben mellkasához bújva hallgattam szívének ütemes dobbanásait.
Azon a délutánon, mikor félálomban érzékeltem magam alatt elmélyülő lélegzetvételét megtapasztaltam azt, amit még Zayn mondott év elején; nem szerelemből szeretni valakit, mégis teljes szívből.

2013. március 22., péntek

26. Twitter

26. Twitter

"Ő az enyém! Erről nem nyitok vitát!" - Zayn Malik

Liam szavait egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből. Minden szabad percemben ezen gondolkodtam, s képtelen voltam döntésre jutni az igazságot és a fiú észrevételeit tekintve. Egyszerűen még azt sem tudtam eldönteni, hogy szerelmes vagyok-e még Harrybe, hogy egyáltalán mit érzek a göndörke iránt és mit Zayn iránt. Fogalmam sem volt ezekről, s úgy éreztem magam érzelmileg, mint valami katasztrofális terület, ami bármikor robbanhat a benne elrejtett aknák miatt. Nem tudtam hova és mit lépjek annak érdekében, hogy ne lépjek bombára és sebesítsek meg valakit körülöttem.
A többiek késő délután értek vissza egy interjújukról, s természetesen egyből a konyhába csapódtak Niallel az élen, aki újabb puszikkal látott el főztöm miatt. Abban biztos voltam, ha más munkát nem találok nyugodtan lehetek a One Direction vagy Niall Horan szakácsnője. Micsoda karrier...
Csendben, a pultnak dőlve hallgattam és figyeltem őket, miközben ettek és elmesélték a mai napjukat nekem és az itthon maradtaknak. Olyanok voltak akár a gyerekek, s ez miatt ismét feltámadt bennem valami idétlen anyai ösztön, hogy megvédjem őket mindentől. Főleg a göndörkét a rengeteg lehúzó és kiérdemeletlen megjegyzéstől, amiken látszólag kezdte magát túltenni. Sokkal kevesebbet lézengett a neten, s ha mégis a telefonjával babrált akkor valamilyen játékot tüntetett ki figyelmével és nem a twittert vagy más online pletykafészket.
- Amúgy szombaton elrabollak – közölte velem tényszerűen Harry, mire értetlenül pislogtam vezettem rá tekintetem. – Keveset vagyunk együtt mostanában szóval szombaton az enyém vagy! – folytatta, s én a meglepettségtől nem tehettem mást csak bólintottam és viseltem Zayn rajtam megakadt perzselő pillantását, amivel hosszú percekig kitüntetett, én mégsem mertem rá válaszolni. Ránézni sem mertem, mert egyszerűen féltem azoktól az érzelmektől, melyeket az arcáról olvashattam volna le.
- De szombaton bulizni megyünk! – nyafogta Louis felháborodottan.
- Ezt később akartam felvetni neki! – csapta tarkón Harry egyik legjobb barátját, mire az áldozat fájósan kapott az érintett, vöröslő területére.
- Tudjátok mit? – kérdeztem, de nem vártam választ, folytattam; – Ne mondjatok semmit – legyintettem. Jobbnak gondoltam, ha később szerzek tudomást a terveikről, akkor legalább már nincs időm ezeken aggodalmaskodni. Volt így is épp elég gondolkodni valóm.
A gondolatra, hogy szombaton valószínűleg egy egész napot töltök Harryvel kettesben a gyomrom összezsugorodott, s nem tudtam pontosan, hogy miért is. Egyszerre féltem Zayn reakciójától, örültem, hogy végre legjobb barátommal tölthetek egy kis idő, míg attól is rettegtem, hogy ez milyen hatással lesz rám. Tudtam jól, hogy ez remek lehetőség arra, hogy megtudjam; miként érzek a göndörke iránt, ahogyan azzal is tisztában voltam, hogy erre a kérdésre kapott válaszom sok mindent megváltoztathat kettőnk között vagy éppen Zaynnel való kapcsolatomban.
Harry bejelentése az egész hetemre rányomta a bélyeget, hiszen az agyam minden percben lázasan kattogott, szinte már vártam mikor égek ki, s még Zayn közelsége sem adott menedéket. Gondolataim egy percre sem pihentek meg még álmomban sem, a kérdések és a válaszok miatti félelmem ott rostokolt a tudatalattimban, hogy bármikor teljesen rám vethesse magát, mikor jónak látja.
- Amúgy mit tervezel, holnapra? – kérdeztem napokkal később Harryt, aki titokzatosan elmosolyodva vállat vont, s szórakozottan csillogó, zöld szemeit rám emelte;
- Vegyél fel valami kényelmeset és hozz valami csinosat magaddal – magyarázta. – A többit pedig bízd rám!
- Utálom, mikor titokzatos vagy! – ráztam meg a fejem elégedetlenül, mire felnevetett és tovább nézett valami idióta szappanoperát, amíg én  a telefonommal babráltam. Újabban egész héten a mobilomon lógtam és twittereztem. Rávettem magam, hogy regisztrálja a kék madaras közösségi oldalra, noha nem pont azzal a céllal, mint amivel mások tennék. Én egyelőre nem írogattam ki semmit, de a követőim száma napról napra nőtt, míg én kedves és dicsérő posztokat RT-ztem és válaszoltam. Próbáltam összeszedni a falamra a rajongók minden olyan megjegyzését, amivel elmondták, hogy teljes mértékig a fiúk mellett állnak és szeretik őket bárhogyan is döntenek bármiben, miközben rengetegükkel elbeszélgettem pár mondat erejéig, s bekövettem őket.
Segíteni akartam Harrynek a vélemények miatt, hiszen hajlamos volt csak a rosszat észrevenni és megjegyezni, de megakartam neki mutatni a több millió másik rajongót, akik szerették őket mindenféle ítélkezés és határ nélkül.
- Amúgy mit csinálsz? – kérdezte kíváncsian, ám választ sem várva kikapta a kezemből az apró készüléket, hogy jobban szemügyre vehesse ténykedésem. – Miért vagy fenn twitteren? – húzta el a száját elégedetlenül. Pontosan attól féltett engem, amit ő maga csinált, hogy belelovalom magam a véleményekbe, a rossz megjegyzésekbe.
- Félreérted! – ellenkeztem. – Ezt nem magam miatt csináltam, hanem neked! – magyaráztam, hiszen úgy gondoltam, hogy eljött az idő arra, hogy beszéljek vele erről.
- Tessék? – értetlenkedett.
- Összevissza kutakodtam a falatokon, hogy megosszam a rajongóitok üzeneteit, elég sokat sikerült összegyűjtenem ahhoz, hogy elkezd őket olvasgatni – magyaráztam. – Hajlamosak vagytok fennakadni a rosszon, főleg te és elfelejted, hogy sokan mások mindent megtennének azért, hogy észrevedd a megjegyzéseiket, szóval én segítettem nekik.
- Szóval ezeket mind a rajongóink írták? – kérdezte meglepetten, kissé összevont szemöldökkel, miközben le sem vette tekintetét a sorokról.
- Pontosan! – bólintottam. – Szóval ha véleményeket akartok olvasni akkor nálam tegyétek – kötöttem ki.
- Köszönöm – mosolyogta Harry hálásan, miközben felém nézett és elmosolyodott.
- Csak segíteni akarok – vontam vállat, majd viszonozva ölelését hagytam, hogy a telefonomba merüljön, míg én kisettenkedtem Zaynhez a tornácra.
A héten elég keveset voltunk együtt, nagyon furcsán viselkedett, mióta megtudta, hogy Harryvel töltöm a szombatot, de inkább nem hoztam fel, hogy megbeszéljük. Úgy gondoltam, hogy majd megenyhül, hiszen semmi oka nincs a féltékenységre. Harry a legjobb barátom volt, jogom volt vele lenni, ha akartam, ráadásul gondolhatta volna, hogy a göndörke nem fogja megcsalni a barátnőjét, főleg nem velem. Különben is, nem voltunk együtt kimondottan, így nem is kapott rá engedélyt, hogy a birtokaként kezeljen bármennyire is akart. Felvetődött bennem a kérdés; akkor mi mik is vagyunk egymásnak? Szeretők nem hinném, hiszen nem feküdtünk le, de járni sem jártunk, legalábbis szerintem... Nem tudtam, hogy erről neki mi is a véleménye, de amíg ilyen morcos kedvében volt nem is akartam tőle megkérdezni.
- Szia – köszöntem, miközben leültem a szokásos helyemre és rágyújtottam. Még mindig nem értettem, hogy a többiek miért nem vették észre káros szokásomat, de nem különösebben zavart, igazából nem is érdekelt, hogy tudnak-e róla vagy sem.
- Szia – köszönt anélkül, hogy rám nézett volna. Tekintetével továbbra is a besötétedő kertet figyelte mintha annyira lekötötte volna valami a figyelmét, miközben ajkaihoz emelte az égő szálat és mélyet szívott belőle.
Utáltam az érzést, hogy bűntudatot keltett bennem, pedig fogalmam sem volt arról, hogy mit is csinálhattam rosszul, de már csak azért sem kezdtem el kérdezgetni őt. Majd elmondja, ha akarja, gondoltam.
Egy szót sem váltottunk, ő a kertet bámulta én pedig vagy őt vagy a hamutálat. Végül aztán én vettem erőt magamon, elnyomtam a már alig pislákoló csikket, s felkelve az asztaltól beakartam menni a lakásba. Nem akartam magam azon idegesíteni fölöslegesen, hogy mi baja is lehet, ráadásul szörnyen rosszul esett nemtörődöm viselkedése, amit még csak meg sem magyarázott. Mintha tudnom kellett volna, hogy mi is játszódhat le benne az elmúlt napokban.
Kérdőn néztem le rá, mikor előtte ellépve megragadta a csuklóm és próbált magához húzni, amit természetesen sikerült is neki. Sokkal erősebb volt nálam, ráadásul bármennyire is vonakodtam belül érdekelt, hogy mit is akarhat, miközben az ölébe húzott és mélyen a szemembe nézett.
Már szólásra nyíltak volna ajkaim, de mielőtt egy hang is kiszökhetett volna a torkomból ajkait az enyémekre nyomta, s vadul, birtoklóan tépni kezdte. Heves mozdulataiba akaratlanul is belenyögtem, miközben nem tudtam eldönteni, hogy ellökjem magamtól vagy jobban magamhoz húzzam. Bármennyire is idegesített kiismerhetetlen viselkedése érintései ellen tehetetlen voltam, minden porcikám megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy hozzám ért és magához láncolt.
Ajkaimtól elszakadva gyorsan, mégis érzékien csókolta végig az állam vonalát, harapott bele a fülcimpámba, hogy aztán lejjebb harapva nyakam érzékeny bőrét ismerős mozdulatokkal megszívhassa mielőtt még észhez térhettem volna.
A hirtelen rám törő fájdalomtól visszakeveredtem a jelenbe, de bárhogyan is próbáltam őt ellökni magamtól vagy kiesni az öléből túl szorosan fogott.
- Zayn... – nyögtem kétségbeesetten, miközben az érzékennyé vált területet megcsókolta, s arcán elégedett mosollyal konstatálta művét majd nézett fel a szemeimbe. – Ezt most megint miért?! – rivalltam rá dühösen. A napokban kezdtem örülni, hogy első műve eltűnt a bőrömről anélkül, hogy bárkinek is feltűnt volna, most pedig megint takargathattam a nyakam mások elől.
- Ha ránézel tudni fogod, hogy az enyém vagy – felelte, s még le is akadtam volna kijelentésén, ha nem haragudtam volna meg rá annyira, hogy szó nélkül felállva öléből bemenjek a lakásba, amíg ő jót szórakozott viselkedésemen.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyikünk volt gyerekesebb, ő vagy én.

2013. március 20., szerda

25. Félelem


25. Félelem

"Nem sokáig titkolózhattak a nyilvánosság előtt, de Milának először le kellett győznie Harry iránt érzett, még megmaradt szerelmét." - Liam Payne

Még álmomban is teljesen tisztában voltam azzal, hogy Zayn mellettem volt, hiszen az éjszaka folyamán valahogy mindig érintkeztünk, hol ő ölelt át, hol én bújtam mellkasához akaratunkon kívül. Ez olyan normálisnak hatott, mintha mindig is egymás mellett ért volna minket a reggel, s ezt cseppet sem bántam. Biztonságot adott a közelsége, s már az visszalökött az álmok birodalmába, hogy hallgattam egyenletes szuszogását és éreztem magam körül karjainak birtokló ölelését a derekamon.
Öntudatlanságomból végül egy hangos kopogás ébresztett fel, amire ijedten összerezzentem, s egyből az ajtó felé kaptam a fejem attól félve, hogy valamelyikük rájött az este kitalált turpisságomra.
- Gerlék, mindenki elment, kijöhettek! – osztotta meg velünk információit Liam, majd tompán hallgattuk, ahogy választ sem várva tovább ment egyenesen le a földszintre.
Mindkettőnknek percek kellettek, míg összeraktuk a képeket és elindítottuk az agytekervényeinket.
Csak némán pislogtam a fiú álmos, kisfiús vonásaira, melyek olyan védtelenné és aranyossá tették, hogy az akaratlanul is megmosolyogtatott. Kócos haja összevissza állt, miközben hatalmasat nyújtózkodott és továbbra is maga mellett tartott. Úgy tűnt nem zavarja őt Liam, esetleg túl korán volt ahhoz, hogy felfogja a történeteket, amíg félig meddig felém mászott és arcát a nyakamba fúrta. Lélegzete csiklandozta a nyakam és érintései miatt képtelen voltam ésszerűen gondolkodni, noha engem nem lepett meg Liam. Daniék még régebben figyelmeztettek, hogy a fiú is tud kettőnkről, s megbíztam a benne, tudtam, hogy nem mond el semmit a többieknek.
- Jó reggelt – mormolta kásás, reggeli hangon, ami hallatán akaratlanul is megborzongtam. Zene volt füleimnek rekedt hangja, amit egy elégedett mosollyal nyugtázott, s érzékeny bőröm apró csókokkal kezdte el behinteni.
- Neked is – motyogtam, miközben egyik kezemmel a tarkójához nyúltam és beletúrtam fekete tincseibe. Fogalmam sem volt róla, hogy miért tettem, hiszen ezzel csak még nagyobb biztatást adtam csókjainak, de nem bántott a dolog. Hihetetlen béke és nyugalom árasztott el a tényre, hogy mellette vagyok a kora reggeli órákban is. Úgy gondoltam, hogy így csak jól indulhat a napom.
- Amúgy Liam tud rólunk – közölte a nyilvánvalót két csók között, melyet a kulcscsontjaimra nyomott.
- Tudom – feleltem. – De te honnan tudod? – kérdeztem értetlenül. Azért ez mégis csak olyan dolog lett volna, amit kicsit fontosabban kellett volna megbeszélnünk, de mindkettőnket olyannyira lekötött a másik, hogy az ég világon minden másodlagossá vált.
- Mondta, de te honnan tudod? – kérdezte értetlenül, barna szemeit az enyémbe mélyesztve.
- Daniék mondták még a vásárlós napunkon – feleltem, mire csak hümmögött egyet és egy rövid, ajkaimra célzott csók után legördült rólam és kissé éberebben a hajába túrt. – Bocs, hogy nem mondtam, de teljesen kiment a fejemből – tettem még hozzá, mire csak mosolyogva megrázta a fejét és ő is szabadkozni kezdett mondván, hogy ő sem szólt semmit, pedig kellett volna.
- El tudnám viselni ezeket a reggeleket – mormolta makacsul, mikor percek múltán próbáltam kimászni az ágyból, de ő erre nem adott lehetőséget. Ismét felettem tornyosult és teljesen az ágyhoz szegezett.
- Én is Zayn, de azért el kellene kezdeni a napot... – makacskodtam, mire szemei kajánul felcsillantak, s szólnia sem kellett. Tudtam, mire gondolt. – És nem azzal, amire gondolsz! – tettem még hozzá, mire csalódottan nyögött egyet és végül hagyott elmenni.
Liamnek igaza volt, tényleg senki nem volt otthon, így még gondolkodhattam kicsit a magyarázaton, miközben letusoltam.
- Jó reggelt! – köszöntem zavartan a vadul vigyorgó Daniera és Liamre, akik a tévé előtt gubbasztva várták, hogy végre kijöjjön valamelyikünk a szobáinkból.
- Látom neked az volt – csipkelődött a lány, mire csak rápisszegve elvonultam a konyhába, hogy Zaynnek is kávét csinálva megdobjam magunkat némi koffeinnel.
A fiú nem sokkal később csatlakozott hozzám miután valamit beszélt Liamékkel, s elvéve a saját bögréjét megindultunk ki a tornácra teljesen elvégezve a reggeli rutinunkat.
Ajkain egész idő alatt egy hatalmas mosoly díszelgett, miközben szemeivel vidáman kémlelt hol engem, hol a kertet, amit egyre több halvány napsugár árasztott el. Szinte már a remény kacsingatott ránk, hogy a tavasz végre beköszönt és megemeli a hideg hőmérsékletet.
- Mi ez a jókedv? – kérdeztem végül, mikor nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.
- Nem lehet jó kedvem? – kérdezett vissza.
- Dehogynem... – mondtam, igyekezve úgy tenni, mint akit egyáltalán nem öl meg a kíváncsiság, pedig határozottan érdekelt, hogy mi is volt vidámságának oka. – Ezt most a tegnapi miatt? – kérdeztem rájőve céljára, miközben elnyomtam a csikket és kiengedtem a maradék füstöt is a számból.
- Úgy is mondhatjuk – ingatta a fejét elégedetten, amit én próbáltam minél hamarabb letörni.
- Hát akkor rossz hírem van, kicsi fiú, a kíváncsiságtól hamar megöregszik az ember, márpedig én örökké fiatal akarok maradni – mondtam, majd az ajtóhoz lépve otthagytam őt a tornácon.
- Kicsi fiú?! Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod?! – trappolt utánam másodpercek múltán, mikor felolvadt a meglepettségtől és berakta bögréjét a mosogatóba, amit az enyémmel együtt el is mostam.
- Alig várom – kacsintottam kihívóan, egyre inkább tűrőképességét feszegetve. Nem tudom, hogy mi is ütött belém pontosan. Felszabadultnak és jókedvűnek éreztem magam, miközben Zaynnel vívtam sehova sem vezető harcot a semmiről.
- Ha már így teli vagytok energiával igazán elmehetnétek vásárolni, ugyanis azt mondtam, hogy Mila bevásárolni ment – magyarázta Liam jót derülve beszélgetésünkön.
- Akkor induljunk – biccentett Zayn, de mielőtt jobban megiramodhatott volna visszatartottam.
- Gyorsabban végzek, ha nem állítanak meg a rajongóitok egyfolytában, nem akarom az egész délelőttöm boltban tölteni – magyaráztam, majd engesztelésképpen csókot nyomva ajkaira elkértem Harry autójának kulcsát és útnak is indultam.
- Mióta van jogsit? – kiabált még utánam Zayn, mikor épp az ajtót akartam volna becsukni.
- Pár éve – feleltem nem tudván, hogy ez miért is volt olyan lényeges információ.
A bevásárlás tényleg sokkal gyorsabban ment a fiúk nélkül, nem állítottak meg, noha elég sokan megnéztek, s biztos voltam abban is, hogy fel is ismertek. Ezekkel az összesúgásokkal próbáltam nem foglalkozni, inkább összeszedtem a telefonomra küldött SMS-ek kívánságait, mint Niall gumicukorkai, Harry twixei és még sorolhatnám. Végül aztán sikerült minden összeszednem, s az édességek mellett még némi egészségesebb gyümölcsöt és zöldséget is beletudtam tuszkolni a bevásárlókocsiba.
Bármennyire is ment könnyen a bevásárlás örültem, mikor haza értem a négy fal közé. Egyáltalán nem szoktam hozzá, hogy felfigyeljenek rám és érdekeljen mást, hogy mit csinálok és miért. Úgy éreztem magam mintha leskelődtek volna utánam, s ez percről percre egyre inkább frusztrált.
- Minden rendben? – kérdezte Liam, mikor észrevett a bejárati ajtónál, s segített bevinni a csomagokat.
- Persze – motyogtam, miközben megerőltettem egy mosolyt felé és inkább azzal kezdtem el foglalatoskodni, hogy minden elrakjak a helyére. – Mit akartok ma enni? Milánóit vagy lasagnet?
- Milánói – vigyorogta. – Segítek – ajánlotta, de csak megráztam a fejem, miközben a többiek felől érdeklődtem.
- Danienek hirtelen valami dolga akadt, szóval elrángatta magával Zaynt – magyarázta. – Szerintem jól kibeszélnek téged, esetleg engem... – tűnődött.
- Oh – motyogtam. – Nem is tudtam, hogy ennyire pletykásak vagytok.
- Én nem – húzta fel mind két kezét maga elé megadóan. – A többiek!
- Értem – bólintottam. – És mégis mit lehet rajtam kibeszélni? – kérdeztem értetlenül.
- Nem én vagyok a pletykás, ne tőlem kérdezd – ellenkezett.
- De más nem tudja! – érveltem.
- Ez van – vont vállat szórakozottan, miközben figyelte ténykedésem. – De Danie valószínű az, szóval szerintem tőle megfogod tudni – érvelt békítően, mire csak halványan elmosolyodtam és bólintottam. Tényleg érdekelt, hogy Zayn vagy éppen Danielle mit is mondhat rólam, még ha csúnya dolog is volt kémkedni eziránt.
- Amúgy feltűnt, hogy bevásárláskor elég sokan...megnéztek – hoztam fel a témát végül. Úgy gondoltam, hogy ezt Liammel nyugodtan megbeszélhetem, s talán még segíteni is tud kételyeim miatt. – Ez mindig ilyen lesz? Úgy értem kiteszem a lábam és az emberek összesúgnak mögöttem mert közöm van hozzátok? – kérdeztem.
- Valószínű – húzta el a száját, hiszen tudta, hogy ez nem jelentett számomra túl sok örömet. Boldog voltam a fiúk sikerei miatt, de mindannyian tudták, hogy én a híres életükben szeretnék háttérben maradni, kerülni a pletykákat és híreket, amik az utóbbi napokban csak felerősödtek azzal a Harry, Alice szerelmi háromszöggel, amit a média igyekezett ránk aggatni.
- Nagyon örülök – morogtam az orrom alatt.
- De Harryvel erről beszéltetek már, nem? – kérdezte meglepetten, mire bólintottam.
- Persze, hogy beszéltünk – mondtam. Harry tényleg igyekezett felkészíteni mindenre, ami ezzel az életével járt, hogy minél jobban megtudjon óvni. – De azt hittem, hogy ez kicsit késni fog...reméltem, hogy tovább lehetek homály a rivaldafényetek előtt.
- Harry mindent megtett ennek érdekében, de nem tudjuk megóvni a magánéletünket – magyarázta keserűen. – Főleg ez az egész dráma, amit körétek kreáltak... – húzta el a száját. – Harry csak abban reménykedik, hogy sem te, sem Alice nem bántódtok meg ezek miatt.
- Nincs miért – vontam vállat, hiszen abban biztos voltam, hogy bármilyen cikkek is fognak megjelenni rólunk a jövőben nem fogom a göndörkét, sem egyikőjüket sem hibáztatni. – Nincs olyan, hogy Alice, Harry és én – kötöttem ki. – Olyan van, hogy Harry és Alice!
- Ezt már csak a médiának is el kellene hinnie, de úgy nehéz, ha ti titkoljátok a kapcsolatotokat Zaynnel – érvelt.
- Egy dolog a média, de hogyan mondhatnám meg Harrynek? – kérdeztem bizonytalanul a már edényben lévő összevalókat kevergetve.
- Biztos, hogy Harryt félted a kapcsolatoktól? – kérdezte. – Úgy értem mi van, ha te félsz ettől az egésztől?
- Mire gondolsz? – biztattam folytatásra, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy mire is célozhat. Nem éreztem úgy, hogy bármitől is félnék Harry reakcióját kivéve.
- Arra, hogy félsz kiszeretni Harryből, hogy valami még visszahúz hozzá és ha Zaynnel nyílttá tennétek a kapcsolatotokat akkor még az a maradék szerelem is elszakadna, amivel Harryt szereted – mondta ki végül nézeteit, s noha folytatta volna még, mikor látta, hogy érdekel, amit mond, de Danielle és Zayn megjött az „elintéznivalójukból”, így a beszélgetés is abba maradt.