62. Narnia

62. Narnia

"Narnia? Mi van?!" - Zayn Malik

Önzőség lett volna haragudnom Antonyra, mert követte az álmait és még aznap este Franciaország felé vette az útját. Nem nehezteltem rá döntése miatt, elvégre nem volt jogom, hogy ítélkezzek az élete felett, hogy döntéseket hozzak helyette, majd megharagudjak rá, ha nem úgy tett, ahogyan nekem tetszett. Sőt. Inkább örültem, hogy végre elszánta magát és ilyenféleképpen akart világot látni, vagyis annak egy szegletét. Mindig is mondta, hogy vonzza Párizs, ahogyan sok más ország kultúrája és hangulata is. Így kellett történnie!

A két hét, amit a srácok olyan nagy titkolózással töltöttek el eléggé unalmasnak tűnt. Sokat dolgoztak, hiszen hamarosan eljött egy albumjuk ideje, ahogyan egy újabb klip is várható volt a rajongók hatalmas örömére. Minden nap kora reggel elmentek, s csak késő este estek haza, s bármennyire is akartam őket megvárni ez sokszor nehezen ment. Bealudtam a kanapén, fotelban, de még a konyhában is. Inkább feladtam.

- Aludj – duruzsolta Zayn, miközben óvatosan bemászott mellém az ágyra, s közelebb húzva magához átölelt, majd egyből szuszogni is kezdett. Percekig csak bámultam a sötétségbe, miközben éreztem hátamon a fiú emelkedő, majd süllyedő mellkasát, s megnyugodtam, hogy akkor végre itthon vannak. Csak ilyenkor tudtam végleg, nyugodtan elaludni.

Tudtam, hogy álmodok, mégis olyan valóságosnak és élőnek tűnt az egész. Szinte éreztem, ahogy alvás közben a mellkasom megtelítődött biztonsággal és meghittséggel, miközben képzeletemben jobban körülnéztem az éjszakai sötétségben. A sötétzöld kerítés mögött sorakozó villanyoszlopok halvány fénnyel árasztották el az apró, már megöregedett játszóteret. A színes vasak kopottan és rozsdásan sorakoztak az apró körben, miközben én a sárgára festett csúszdában nyúltam el lábaimmal a homokban támaszkodva.

Oly' annyira csönd volt az én lélegzetvételeimen és szívdobbanásaimon kívül, hogy szinte hallani véltem egy másik lélegzést és pulzust is a közelemben, ám levéve tekintetem a felettem elterült égről, melyen csillagok sokaságai világítottak az ég világon senki sem volt a közelemben. Teljesen egyedül voltam, s ez a tény megijesztett. A hideg, langyos levegő komótosan rohant át a játszótéren engem is megborzongatva sokkal hidegebbnek tűnő karjaival. Egyszeriben minden olyan rideg és üres lett. Szinte éreztem szívemnek rémült vacogását, miközben jobban magam köré tekertem a pulcsim és igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam. Fel akartam kelni.

- Ébresztő tubicáim! – robbant be az ajtón Louis hangosan kiáltozva és nem könyörülve nekünk, aminek most először még örültem is.

- Louis! – dörrent morcosan Zayn hangja, miközben minél inkább a párnába fúrta magát, s igyekezett visszaaludni makacs barátja keltegetése ellenére is.

- Pakolnunk kell! – újságolta a fiú türelmetlenül. – Hé, Mila, minden rendben? – kérdezte óvatosabban, mikor felém nézett, s kissé zilált, összezavarodott állapotomra. Kicsit még mindig az álom hatása alatt voltam, noha magam sem értettem, hogy miért reagáltam így rá. Semmi olyan nem történt, ami indokolta volna tőlem ezt a reakciót.

- Sápadt vagy – mormolta Zayn, mikor bandatársa szavait hallva azonnal felkapta a fejét, s engem kezdett el bámulni álmosan csillogó szemeivel. – Jól vagy? – kérdezte ő is.

- Persze – nyugtattam meg őket. – Minden rendben! – tettem még hozzá, majd meg sem várva a válaszukat inkább összeszedtem néhány ruhadarabot és elmentem lezuhanyozni. Úgy gondoltam, hogy egy gyors zuhany majd jót fog tenni. Tévedtem. A zuhany csak gondolkodni engedett, így ismét visszacsöppenhettem az álmomba, míg azon tűnődtem, hogy mi nem stimmelt az egésszel. Valami hiányzott. Nem tudtam mi.

- Jó reggelt! – mosolyogtam kedvesen a többiekre, mikor leértem a konyhába, s öntve magamnak némi koffeint leültem az egyik szabad székre.

- Jobban vagy? – kérdezte Zayn, mire azonnal magamon éreztem az összes szempárt.

- Rosszul voltál? – kérdezte Harry aggodalmasan.

- Nem – ráztam meg a fejem. Nem akartam, hogy fölöslegesen felzaklassa magát, főleg nem ilyenen. – Csak biztos álmodhattam valamit... – igyekeztem kihúzni magam.

- Mit? – harapott rá azonnal Niall, miközben a szendvicséből is hatalmasat harapott. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy az álmom vagy a kezében szorongatott étel köti-e le jobban.

- Nem emlékszem – vontam vállat. Reméltem, hogy ezzel lezárhatom véglegesen ezt a témát. Nem akartam elmondani nekik, hogy mit álmodtam, hiszen számomra is érthetetlen volt az egész, ráadásul hülyeségnek is tartottam. Úgy voltam vele, hogy csak egy álom volt, semmi több. A képzeletem ismét igyekezett megviccelni. Nagyon vicces...

- És végre eláruljátok, hogy hova megyünk? – kérdezte Harry lényegre törően, miközben felém, majd Louis felé pislogott. Én csak helyeslően bólintottam, s vártam a másik válaszát. Fölöslegesen.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik! – osztotta meg velünk elméletét Louis vígan mosolyogva, nem foglalkozva csúnya, felé küldött pillantásainkkal. Egyre idegesítőbb lett titkolózása, ráadásul a többiek sem akartak kikotyogni semmit sem. Inkább elküldtek mindkettőnket pakolni.

- Ezt még vissza kapod, Malik! – szóltam még vissza Zaynnek, mikor egyszerűen lerendezett egy ártatlan mosollyal.

- Te is, Tomlinson! – mondta Harry, miközben megindult az emeletre velem a nyomában. – Mit gondolsz? Narniába megyünk? – kérdezte megjátszott, gyermekded lelkesedéssel, aminek hallatán egyből felnevettem.

Noha az emlékeim még mindig nem tértek vissza, s kezdetleges baráti kapcsolatunk még mindig bizonytalan lábakon állt a próbálkozás mindkettőnkön látszott. Mikor vele voltam elöntött valami ismerős érzés, ami néha jólesett, néha viszont megijesztett. Mindenesetre örültem, hogy próbálta nem feladni a reményt, s nem volt olyan rosszkedvű, mint nem rég. Jó volt őt mosolygósnak látni annak ellenére is, hogy néha láttam ajkai görbületének hamisságát és erőltetettségét.

- És akkor jönne egy újabb kérdés; minek másztak be egy szekrénybe, hogy rájöttek, hogy az a kapu Narniába? – kérdeztem gyanakodva. Egy csomó eszetlen és őrült ötlet eszembe jutott ezzel kapcsolatban.

- Pakoljatok! – szólt ismét ránk Louis türelmetlenül, mire mi inkább a saját szobáinkba iszkoltunk és elkezdtünk ténylegesen pakolni.

- Meleg ruhákat pakolj! – mondta figyelmeztetően Zayn, mikor bejött hozzám.

- Csak nem hideg van Narniában? – mormoltam az orrom alatt, halványan mosolyogva.

- Miről beszélsz? Milyen Narnia? – hallottuk meg szavaim után nem sokkal Louis hangját Harry szobájából, aminek hallatán akaratlanul is felnevettem. Ilyenkor hittem el, hogy a göndörkével tényleg szoros barátságunk lehetett, amit vissza akartam kapni valahogyan.

- Ti összebeszéltetek? – kérdezte összevont szemöldökkel Zayn, mire csak vállat vontam és válasz nélkül hagytam kérdését.

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mégis minek kellenek meleg ruhák, hogy hova akarnak minket elrángatni, de kérdéseimnek inkább nem adtam hangot. Úgy sem válaszoltak volna szokásuk szerint.

- Jaj, gyerekek, én már alig várom! – lelkendezett Niall, miközben elhaladt a szobám előtt karjai között egy csomó ruhájával, amit valószínűleg pont úgy akart begyömöszölni a bőröndjébe.

- Mit is? – kérdeztem negédesen a fiút, hátha meggondolatlanul elmond valamit, de mielőtt akár egy hang is elhagyhatta volna a száját elismerően elvigyorodott.

- Ravasz, Jackson, nagyon ravasz! – kacsintott, majd már ott sem volt. Ismét a szobájában ténykedett, ahogyan a többiek is. Csak Zayn feküdt lustálkodva az én szobámban, míg én pakolásztam és tüntetően nem szóltam hozzá.

- Ez a büntetésem? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.

- Hm – mormoltam váll vonogatva, derűsen mosolyogva.

- Azt hittem valami izgalmasabb lesz – vigyorogta kajánul, mire csak szemet forgattam. Jobb is, hogy nem szóltam hozzá, nem akartam, hogy folytassa a büntetésekről szóló ötleteit. – Nem is érdekelnek az ötleteim? – döbbent le. Mintha olyan nagy újdonság lett volna, hogy nem hoztak lázba perverz elképzelései.

- Ü-üm – mormoltam fej rázva.

- Akkor ez egy elég egyoldalú beszélgetés lesz – mormolta elégedetlenül. Úgy tűnt kezdett rájönni, hogy mégsem olyan szerencsés, ha nem szólok hozzá. Elégedetten elvigyorodtam, de a mosoly egy hamar le is olvadt az arcomról, mikor megragadva karom könnyedén magára rántott és elégedetten vigyorogni kezdett; – Rendben, de akkor tényleg nem mukkanhatsz meg – kacsintott szórakozottan, miközben egyik kezét, amivel nem a derekamnál tartott teljesen magánál végig húzta le az oldalamon, hogy a pólóm aljánál utat nyerjen bőrömhöz.

- Elég, Malik! – szóltam rá végül, mikor felhevült zilálásaim közepette visszarángattam magamra rendesen a pólót, s igyekeztem mielőbb kimenekülni karjaiból.

- Nyertem! – nyúlt el elégedetten az ágyon, karjait a feje alá támasztva, míg én halkan pufogva, még mindig heves szívveréssel elkezdtem elrendezni a táskámba tett ruhákat, hogy valamivel lefoglaljam, s lenyugtassam magam.