Történet

Prológus

„Bárcsak lennének szavak, amik leírják ezt az érzést. Bárcsak lenne valami, ami ha csak egy pillanatra is, de véget vet neki. Bárcsak ne érezném ezt. Bárcsak ne kéne rá gondolnom. Sohasem éreztem még ennyire szánalmasnak magam. Sohasem voltam még ennyire elveszett. Sohasem féltem még ennyire. Bárcsak egy kicsivel okosabb és erősebb lennék most. Bárcsak tudnám mit kell tennem...Bárcsak meg tudnám tenni...”

Mindig is sokat vitatott téma volt mind a fiatalok, mind az idősebbek körében, hogy van-e őszinte, igaz barátság lány és fiú között. Sokan állították azt, hogy igen, s egy fiú barátságánál nincs is őszintébb és kellemesebb dolog a világon, ám olyanok is akadtak, akik végül rácáfoltak erre az állításra, mert ők megtapasztalhatták legjobb barátjuk szerelmét vagy annak viszonzatlanságát. Csak a szerencsén múlott, hogy kinek mi jutott.

Én mindig is azon a véleményen voltam, hogy igenis van barátság a két nem között, miért ne lehetne? Hiszen én is megtapasztalhattam a másik nem őszinte, törődő kedvességét, ami valahol mélyen, eltitkolva fájdalmat okozott, mert tudtuk, hogy én mit érzek, s azzal is teljesen tisztában voltunk, hogy ő mit nem.